Masszázs fajták

Kézmasszázs

A mellkas

A mellkas masszírozásához úgy teremtsünk kapcsolatot a pácienssel, hogy kezünket helyezzük óvatosan a mellkasára. A kéztő a vállán nyugodjon, az ujjak pedig a dereka felé nézzenek. Ekkor már érezzük a páciens légzési ritmusát, s nekünk is fel kell ezt vennünk a masszírozáshoz. A kezelést akkor kezdjük, ha kezünk átvette a páciens testhőmérsékletét. Ezeket az előkészületeket kapcsolatfelvételnek nevezik, s annyi időt szánjunk rájuk, amennyire szükség van ahhoz, hogy a páciens és a masszőr is ellazuljon.

E masszázshoz használjuk hüvelykujjunkat (a jobbot a bal kézhez, a balt a jobb kézhez). Masszírozzuk az 1es, a 3as, a 4es és a 6os (bal kéz), illetve a 40es, a 42es, a 43as és a 45ös (jobb kéz) területet.

A masszőr mozdulatai

A masszőr mozdulatai
A masszőr mozdulatai

Annyiszor ismételjük mozdulatainkat, ahányszor, a páciens egyetértésével, szükségesnek érezzük.  Egyetlen műveletsorrá összefűzött mozdulatokat is megismételhetünk külön-külön.  Ujjvégeink mindig érintsék a páciens bőrét, hogy a nehezen létrehozott kapcsolat ne szakadjon meg.  Amikor a befogadó mellkasa megemelkedik, nagyobb erőt kell kifejtenünk a szegycsontra, hogy a belső szervekre is hatással legyünk. Miután kezünket a szegycsontra helyeztük, ujjbegyünkkel át kell térnünk a bordaközi területekre.

Körkörösen masszírozzunk, nagyon óvatosan, hogy ne ártsunk a páciensnek. Minden mozdulatunkra gondosan ügyeljünk, és precízen gyengéden hajtsuk végre. A masszázs alapismeretei bejegyzésben még több információt talál a masszírozás elsajátításához.

Szívbántalmak

A mellbimbók magasságában van egy pont a szegycsont közepén, amely alapfontosságú a masszírozás szempontjából. Ha ezen a területen fájdalmat érzünk, az a szív vagy a tüdő sérüléseit jelezheti, ezért a lehető legkörültekintőbben kell eljárnunk, Ez a pont a stresszel is erőteljesen összefügg, így ha nagyon óvatosan masszírozzuk, oldódik a feszültség, amelyet gyakran a nem megfelelő életritmus vált ki. Addig kezeljük e pontot, amíg a fájdalom meg nem szűnik. A légzésre is jótékony hatással van ez a gyakorlat.

A nyak masszírozása

Nyak masszázs
Nyak masszázs

A nyak területe különösen érzékeny, ugyanis ott egyesülnek a gerincoszlop helytelen működéséből adódó vagy a felgyülemlett feszültség okozta fájdalmak, s ezek nagyon kellemetlen tünetekkel járnak. Körültekintően járjunk el, s a masszázst nagyon óvatosan végezzük, nehogy összenyomjuk a sérülékeny csigolyákat. Ujjbegyünket a csigolyák közötti területre helyezve nyomkodjuk meg a lágy részeket, majd a kezelést gyors dörzsöléssel fejezzük be a törzs elején, hátulján és két oldalán. Kérjük meg a pácienst arra, hogy néhányszor forgassa a fejét egyik oldalról a másikra, így nyaka sokkal rugalmasabb lesz.

A nyúltagy

A nyakszirtcsont dudora alatt található egy nagyon fontos pont, a gerincoszlop tengelyén, amely kihat a nyúltagyra, Érdemes masszíroznunk, mert hat az egyensúlyérzékünkre, ráadásul nyugtató hatású. A nyak két oldalán a fültövek alatt levő üregek masszírozása is ajánlott, ugyanis e mozdulatsor vérnyomáscsökkentő hatású, s enyhíti a fejfájást. Végül a magas vérnyomás csökkentésére és a vérkeringés javítására finoman nyomkodjuk végig a nyaki verőér melletti területet. Ezt a masszázst hüvelykujjal végezzük a 2es, az 5ös, a 4les és a 44es területen.Ellazíthatjuk vele a látórendszert, s javíthatjuk állapotát. A masszírozás során hatékonyan pihentethetjük szemünket, s megelőzhetjük a rövidlátás miatt esetleg kialakuló fejfájást is.

Az arc masszírozása

Az arcmasszázs már ismertetett technikáitól függetlenül a következő tanácsokat is érdemes megfogadnunk. Amikor az arcot masszírozzuk, az a legjobb, ha az ujjbegyünket használjuk. A páciens bőrét nagyon óvatosan feszítsük meg; eközben mindig az arc közepétől haladjunk a két oldala felé, valamint az állcsúcstól a halánték irányában. A szemöldök feletti ív mentén folytassuk, nagyon óvatosan nyomkodva, és szintén a halánték felé húzzuk a bőrt. A tokát tenyérrel masszírozhatjuk az állcsúcstól a nyaktő irányában, először az egyik kezünkkel, azután a másikkal úgy, hogy sohase szakadjon meg a pácienssel az érintkezés.

A fejtető

A koponya köznyelv által fejtetőnek nevezett része szintén olyan pont, amelyre a masszírozás során oda keli figyelnünk. Először az egyik hüvelykujjunkat helyezzük rá, majd a másikat, s így nyomkodjuk. Ez a művelet fejfájás, az összpontosítási képesség és az emlékezet elvesztése esetén válik be, ugyanis serkenti a vérkeringést, s energiát juttat a test minden részébe. Hurutos betegségek esetén az orrüreg vértolulásának megszüntetésére is alkalmas.

Az orrüreg vértolulásának megszüntetése

Erre a célra más gyakorlat is használható, például a felső állcsonton levő vagy az orrnyílások feletti mélyedéseknek a kezelése. Ezen kívül körkörös mozdulatokkal masszírozhatjuk a felső állcsontot is a szem vonalában, az óramutató járásával ellentétes irányban, Ennek köszönhetően gyorsan megszűnik a fejfájás, s csökken az állcsontban felgyülemlett feszültség. A szemgolyók szintén alkalmasak a masszírozásra, de mindig legyünk nagyon óvatosak, Ez a masszázs jót tesz a fáradt szemnek, reggel segít felélénkíteni az alvás után.

A kar fájdalma

Nemcsak a kar bizonyos részeit masszírozhatjuk, hanem az egészet is megdolgozhatjuk. Fogjuk meg a felkart a vállnál, s haladjunk lefelé a csukló irányában, ujjbegyünkkel kívül és belül is végigmasszírozva a felső végtagot, Nyomkodjuk az izmok közötti területeket is. Ez a művelet rendkívüli módon serkenti a vérkeringést, s rugalmassá teszi a kart. Az egyik olyan pont, amelyet különösképpen érdemes masszírozni, a könyök belső része, így ugyanis nagymértékben serkenthetjük a nyirokrendszert.

Hüvelykujjunkkal finoman masszírozzuk meg a bal kézen található 7es, 9es, 10es és 12es, valamint a jobb kézen levő 4les és 44es területet. Ezzel javíthatjuk a hallást, s enyhíthetjük a fülben meghűlés, ütés stb.

A has masszírozása

Amikor a hasat masszírozzuk, gondoljunk arra, hogy a masszázs nemcsak az izmokra, hanem a mélyen fekvő szervekre is nagymértékben hat, ezért körültekintően járjunk el. Minden területen a megfelelő erősségű legyen a nyomás, hogy ne alakuljon ki semmilyen mellékhatás. Amikor a láb felső részét (a combot és a térdet) masszírozzuk, a páciens feküdjön hanyatt, míg a térd és a boka közötti terület masszírozása során feküdjön hasra. A lábfejhez mindkét testhelyzetben hozzáférünk.

A térd masszírozása

A térd masszírozásának egyik módja, ha behajlítjuk a páciens lábát, s törülközőt vagy kispárnát teszünk alá, amely egy kissé megemeli, így könnyebben hozzáférünk. Először is dörzsöljük át a térdet és két oldalát. A műveletet addig folytassuk, amíg a terület fel nem melegszik. Ugyanezt a mozdulatsort végezzük el a lábikra hátsó részén is. Ezeket a technikákat elsősorban sportmasszázs során alkalmazzák, mivel ezen a testtájon nagyon gyakoriak a sérülések, miatt kialakuló fájdalmat vagy kellemetlenségérzést. E kezelés nagyon hatásos a hurutos betegségek összes tünetének enyhítésére is.

A boka masszírozandó pontjai

A lábszár hátsó részén, a boka felett öt centiméterre található az egyik legfontosabb tűszúrásos (akupunktúrás) pont, amely elsősorban a májat, a vesét és a lépet ingerli. Épp ezért ezt a területet különböző célból például elhízás, vízvisszatartás vagy emésztési zavarok esetén  masszírozhatjuk. A területen végzett műveletek nagymértékben befolyásolják a lábszár vérkeringést is, s hozzájárulnak a légúti betegségek kezeléséhez. A boka belső oldalán található mélyedést hólyaghurut és vesegörcs esetén masszírozzuk. Az Achillesín dörzsölése akkor javasolható, ha a nemi szervek problémáit vagy a túlzott izzadást próbáljuk megszüntetni.

A sípcsont

A sípcsont külső oldala teljes hosszában kiválóan alkalmas arra, hogy masszírozásával enyhítsük a fáradtsággal, kimerültséggel társuló valamennyi kellemetlenséget. Tenyerünkkel dörzsöljük át néhányszor alulról felfelé e részt. Tarthatunk egy kis szünetet, ha azt érezzük, hogy a bőr nagyon felmelegedett, s néhány perc múltán folytathatjuk a kezelést. Ily módon csökkenthető a kimerültségérzés, s a stressz okozta fejfájásnak is véget vethetünk, Az általános izomkimerültség kezelésére és a szer vezet egyensúlyának helyreállítására szintén nagyon beválik jobb hüvelykujjunkkal masszírozzuk finoman a 8as területet, Ily módon a belső e módszer      fül fájdalmát csillapíthatjuk, a 1 les, a 35ös és a 38as                Ezt a műveletsort végezzük el akkor is, ha a nyak tövénél vagy a homlokon érzett.

A lábfej masszírozása

A lábfej az emberi test fontos része, ugyanis rá nehezedik az egész testtömeg. A lábfej és a lábikra teszi lehetővé az egyensúlyozást és a megfelelő járást. A helyes testtartás rendkívül fontos egészségünk szempontjából. Ha nem megfelelő, könnyen előfordulhat, hogy testünk minden pontján fájdalmat érzünk, legfőképpen a nyakon és a háton. Ha rosszul tartjuk lábfejünket, amikor állunk vagy ülünk, a térdünk is károsodhat, sőt bizonyos esetekben légzési nehézségek támadhatnak, ugyanis a mellkas nem tágul ki kellő mértékben. A csípő elferdülése az egész szervezetre hatással van, ugyanis minden testrészünket az egyik oldalra nyomja, s ez kellemetlen tüneteket, egyebek között fájdalmat okozhat.

A lábfej és helyzete

A lábfejnek fontos lelki hatása is van, ugyanis attól függően, hogy milyen módon érintkezünk a talajjal, különböző benyomásaink lehetnek róla, Ha a jobb lábunkkal erőteljesen lépünk, valószínűleg erős és határozott személyiségnek tetszünk, ugyanakkor tántorgó, határozatlan lépésekkel azt a benyomást keltjük, hogy a világ összes gondja a mi vállunkat nyomja. A lábfej és a váll tartása határozza meg a külsőt, s ez elengedhetetlen a jó megjelenéshez. De az esztétikai szempontokon túl arra is figyelnünk kell, hogy ha rosszul lépünk, az sokféle csontbetegség okozója lehet.

A térdalj

A térdalj a láb hátsó részén, a lábszár és a comb között található. Kulcsfontosságú szerepe van a masszázsterápiák során, ugyanis amikor ezt a zónát dolgozzuk meg, csökken a fáradtságérzés, s enyhülnek az ülőidegzsábával járó fájdalmak. A megfelelő masszírozáshoz kezünk élét helyezzük a területre, s néhány percig egymás után többször hajlítsuk be és egyenesítsük ki a páciens térdét, A térdaljat finoman hüvelykujjunk begyével is nyomkodhatjuk. Ugyanilyen fontos, hogy átdörzsöljük a lábszár hátsó részét a térd és a boka között félúton, ugyanis ez nagyban hozzájárul a fáradtságérzet megszűnéséhez.

Kimerültség

A hát az a testrész, ahol a leginkább felgyülemlik a feszültség, s ahol a legjobban érezzük a fáradtságot, ezért különös figyelmet kell fordítanunk rá. Érdekes módon ez a panasz nők esetében gyakoribb, mint férfiaknál, s többször fordul elő a fejlett államokban, mint a harmadik világ országaiban. Néhány kutató szerint ezt a tünetet a két lábon járáshoz szükséges erőltetett testtartás okozza, amelyet az ember a törzsfejlődés során felvett, s azt vallják, hogy ha még mindig négy lábon járnánk, nem éreznénk ilyen fájdalmat. Jóllehet manapság már számos izomlazító készítmény létezik. Hüvelykujjunkkal félhold haladva masszírozzuk, meg amelyekkel az effajta alakban jobbról balra,a 13-as és a 46-os területet, fájdalom enyhíthető, majd az ellenkező irányban. Ezzel enyhíthetjük a száj és a fogak fájdalmát, de az orrüreggyulladás kellemetlen tünetein is javíthatunk.

A hát izomzata

A hát az a terület, ahol a test legnagyobb izomtömege található, ezért nagy teher cipelésére, nagy erő kifejtésére képes. Ott van a gerincoszlop és benne a gerincvelő. A hát tartja az összes olyan belső szervet, amely a test elülső részén helyezkedik el. Az e testtájat gyötrő elváltozások közül soknak a gyermekkorunktól megszokott helytelen testtartás az oka. Épp ezért nagyon fontos, hogy már a kisgyermekeknek is megtanítsuk, hogyan kell egyenesen járni, mert ezáltal sok majdani fájdalomtól kíméljük meg őket. Bizonyos foglalkozásokat végzők arra kényszerülnek, hogy hosszú órákon át ülve maradjanak. Az ülőmunka szintén a hát nagy ellensége, ugyanis ilyenkor általában olyan testhelyzetet veszünk fel, amely torzítja a gerinc szerkezetét.

A gerincoszlop

A nyak tövétől a hát alsó részéig terjedő gerincoszlop az emberi test egyik legsérülékenyebb része. Ha ezt a területet masszírozzuk, legyünk nagyon körültekintők. Sohase a csontokat nyomkodjuk, hanem a mellettük levő mélyedéseket kövessük. A fájdalom megszüntetésének hatékony módja, ha a két mutatóujját a gerincoszlop két oldalára helyezzük, s a bőrt felülről lefelé, a farokcsont irányában húzzuk. Ismételjük meg a gyakorlatot az ellenkező irányban mozgatva ujjainkat, Ezt a masszázst hüvelykujjal is végezhetjük.

Terápiás masszázs

A terápiás, más néven kire-masszázst mindig szakember végezze. Spanyolországban a Barcelonai Spanyol Kire-masszázsiskolában alkalmazta először a gyakorlatban Lino Ferrándiz orvos azokat a technikákat, amelyeket a világ különböző tájain sajátított el. A kire-masszázsnak elsősorban Európában és Latin Amerikában van keletje, míg az Egyesült Államokban jobban kedvelik az érzéki masszázst és a keleti technikákat. Szinte minden betegségre van olyan masszázsterápia, amellyel gyógyítható a baj, vagy legalábbis enyhíthetők a tünetei. Manapság számtalan magánklinikán alkalmazzák a kire-masszázst, és Spanyolországban az egészségbiztosítási rendszer is támogatja.

A terápiás masszázs menete

Terápiás masszázs során a páciens összesen kétféle testhelyzetet vehet fel: a hát kezelésekor feküdjön hason, míg a has és a test többi részének megdolgozásához feküdjön hanyatt. A masszőr egyszerre vagy felváltva használja a két kezét. E masszázsnak mechanikai és reflexes hatása egyaránt van. A mechanikai hatások közvetlenül a masszírozott testrészen érvényesülnek, míg a reflexesek a területnek megfelelő szerveken jelennek meg. A terápiás masszázs természetszerűleg javítja a vérkeringést.

A terápiás masszázs rendeltetése

A terápiás masszázsnak a vörösvérsejtek számának növelése is célja, ezért vérszegénység, vészes vérszegénység vagy étvágytalanság esetén kimondottan ajánlott. Az alapos masszázs, majd az azt követő kiadós étkezés jót tesz a műtét utáni lábadozás és a csonttörés gyógyulása során. A bőr serkentése előnyösen hat a nyirokrendszerre. Aligha kell bizonygatnunk, hogy  mint minden masszázstechnika  ez is beválik az idegrendszer megnyugtatására, s kiváló eredmények érhetők el vele a bőr küllemét illetően is.

Hidroterápia

A masszírozásnak jótékony kiegészítője a hidroterápia, mindenekelőtt a „skót zuhany”, amely abból áll, hogy forró vízsugár alá állunk három percre, majd hideg vízre váltunk át, s ugyanannyi ideig állunk alatta. Mindez nagymértékben serkenti a keringési rendszert, s megnyugtatja az egész szervezetet. A vízsugár lehetőleg két méter távolságról spricceljen testünkre a lehető legnagyobb nyomással, amekkorát még elviselünk. A modern hidroterápiás berendezések nagyon sokat segítenek a kívánt cél elérésében.

Terhességi masszázs

A terhességi masszázs olyan téma, amelyről feltétlenül szólnunk kell. Minthogy a terhesség folyamán a női test tulajdonságai jellemzően megváltoznak, végezzünk mindenféle olyan gyakorlatot, amely a vérkeringést javítja, hiszen a terhesség nem használ neki. Csak veszélyeztetett terhesség esetén ellenjavallott a masszázs. Fontos szabály, hogy a terhesség során csak nagyon finom masszázst végezhetünk. A hasat csak a tenyerünkkel masszírozzuk, s mindössze néhány nagyon enyhe, dörzsölő mozdulatra vállalkozzunk. A lábszárakat ugyanakkor energikusabban masszírozhatjuk, ugyanis a felgyülemlett testnedveket mindenképpen el kell távolítanunk onnan.

A terhesség és a testtömeg gyarapodása

Általában a terhesség harmadik harmadában támadnak a testtömeg-többletből adódó problémák, mint például a lumbágó. Az ilyen bajjal küszködő terhes nőket ugyanúgy kell kezelnünk, mint bárki mást, A keresztcsonti és csípőcsonti terület masszírozása enyhíti a nyomást és a fájdalmat. Az emlőket nem szabad masszíroznunk a terhesség ideje alatt, de az őket körülvevő mellkasi területet erősíthetjük.

Mutatóujjunkkal körkörös mozdulatokkal masszírozzuk a 16os és a 49es pontot húsz másodpercig, Ez nagyon jótékonyan hat a csecsemőmirigyre, amely a védekezési rendszer működésében vesz részt, A csecsemőmirigy serkentése igen hatékony gyermekek esetében, ugyanis elősegíti a csontok képződését és növekedését.

A masszázs és a narancsbőr

A terápiás masszázs beválik a narancsbőr tüneteinek enyhítésére és megszüntetésére is, Ez a rendellenesség kötőszöveti eredetű a bőr alatt zsírsejtek halmozódnak fel, amelyek méreganyagot is tartalmazhatnak. Elsősorban a nyirokrendszer működésének többé-kevésbé nyilvánvaló gyengülése miatt alakul ki e probléma. Ez abban nyilvánul meg, hogy fokozatosan kitágulnak a nyirokerek, ugyanakkor a vérerek (hajszálereik is) összenyomódnak, s ez rontja a vérkeringést, Mindezek következtében a bőr és az alatta levő szövet megkeményedik, s a bőr narancshéjra kezd emlékeztetni.

A terápiás masszázs ellenjavallata

A terápiás masszázsnak számos ellenjavallata van. Nem szabad végezni bizonyos műtétek után, valamint magas vérnyomás, fekélyek, égési sérülések, heveny reumás betegségek, heveny gyulladások, sérülések, továbbá a fejbőrt és általában a bőrt érintő fájdalom esetén. A visszérgyulladást és a keringési rendszer betegségeit szintén tekintsük ellenjavallatnak.

A mágneses energia átadása

Ezzel az elnevezéssel azt a mozdulatsort illetjük, amikor ujjbegyeinket végigcsúsztatjuk a test összes izmán, hogy teljesen ellazítsuk a pácienst. Mozdulataink legyenek elnyújtottak, az ujjak vége sohase álljon meg a páciens testén  amikor az egyik kézzel befejezzük a mozdulatot, a másik már álljon készen a folytatásra. Végezhetjük gyorsan és lassan is, de érdemes lassan kezdeni, majd fokozatosan gyorsítani. A kezelés végén ismét lassítsuk le mozdulatainkat.

A vérerek kiürítése

Különös figyelmet érdemel a vérerek kiürítését elősegítő masszázs, amelynek során tenyerünkkel széles mozdulatokat végzünk, határozottan húzva az ereket a bőr felületén. Mindig a végtagoktól haladjunk a szív felé. E mozdulatsor révén a kezek magukkal húzzák a vérben levő salakanyagokat, hogy aztán a szív irányításával a szervezet megszabaduljon tőlük. Nagyon fontos, hogy ne tegyünk hirtelen mozdulatokat, mert elszakíthatjuk a hajszálereket.

Mutatóujjunkat helyezzük a 17es és az 50es pontra, s könnyed, körkörös mozdulatokkal masszírozzunk az óramutató járásával ellentétes irányban. Ezt a mozdulatsort a központi idegrendszer egyensúlyban tartására használjuk, E masszázs kimondottan alkalmas arra, hogy megnyugtassuk vele a kisgyermekeket.

A vérerek masszírozása

E művelet fájdalomcsillapításra is beválik, ugyanis a közepesen erős nyomás elzsibbasztja a kezelt területet, s a vérerekben felgyorsuló keringésnek köszönhetően a szervezet gyorsabban megszabadul a méreganyagoktól, Ez a masszázs kimondottan jó vizenyők kezelésére, mert az is rendeltetése, hogy szétoszlassa a szövetek között felgyülemlő folyadékot. Ezt elérendő nyomkodjuk finoman a kezelt területet.

Gyúrás és az izmok masszírozása

Az izmok masszírozása során a gyúrás az egyik leggyakrabban alkalmazott technika. Serkenti és rugalmassá teszi a szöveteket, s érezhetően erősíti az izmokat, különösen akkor, ha csavaró mozdulatokat iktatunk közbe. A gyúrást a kéz egészével vagy csak ujjbegyekkel végezhetjük, Minthogy kevésbé agresszív, az utóbbit javasoljuk betegek, idősek vagy gyermekek kezelésére.

Csipkedés

A csipkedés az a mozdulatsor, amellyel elsősorban a bőrt és az izmok külső rétegeit mozgatjuk, Legfőképp a tűszúrásos (akupunktúrás) pontokat nyomkodjuk az ujjvégekkel. Ennek a masszázstípusnak nem sok szakértője van, ugyanis az emberi anatómia rendkívül alapos ismeretét kívánja meg. Esztétikai céllal, főleg a fogyás elősegítésére szokták javasolni, de figyelmeztetni kell a pácienst arra, hogy a kezelés fájdalmas, és sok türelmet kíván.

Csipegetés

A csipegetés olyan masszázstechnika, amelyet elsősorban az arcon végzünk. Igen jó arra, hogy a vért az arcba áramoltassa. Tulajdonképpen gyors csipkedést jelent, hiszen minden mozdulatot három másodperc alatt kell elvégeznünk. Ha a nyak hátsó részén csipegetünk, az megszünteti a fejfájást és a nyomásérzést. Vannak olyan szakemberek, akik a nyak elülső részén is szívesen végzik, esztétikai hatása miatt.

A „gyűrűscsapágy”

Az úgynevezett gyűrűscsapágy olyan technika, amelyet gyakran használnak a sportmasszázsban, ugyanis rugalmassá tehető és viszonylag könnyen felmelegíthető vele az izomzat. E masszázs során tenyerünkkel gyors mozdulatokat végezve egyik oldalról a másikra toljuk az izomtömeget, Jellemző e módszerre, hogy nagyon gyorsan helyreállítja a szervezetet a testedzés után, és segít elkerülni az izomláz kellemetlenségeit. Erre a masszázstechnikára a kar és a lábszár a két legfogékonyabb terület.

Mozgatás

A mozgatások különös figyelmet érdemelnek, mert bár nem számítanak kimondottan masszázsnak, ama mozdulatsorok közé tartoznak, amelyeknek a masszőr aláveti a pácienst. A mozgatás megelőzheti és követheti is a masszázst, mi azonban azt javasoljuk, hogy inkább a masszázs után végezzük. Helyezzük jobb kezünket óvatosan valamelyik végtag ízületére, a ballal pedig nagyon vigyázva mozgassuk a végtagot. A gyakorlatot az összes ízülettel végezzük el. A művelet valamennyi esetben néhány percig érdemes masszírozni.

Az ízületek mozgatása

A mozgatásos kezelések során két mozdulatot kell végeztetnünk az ízületekkel: behajlítást és kiegyenesedést. Forgassuk a fejet minden irányban, s hajtsuk hátra is, amennyire csak lehet. Végezzünk túlnyújtásos és távolító mozdulatokat. Ezeket a gyakorlatokat csakis nagy tapasztalatú masszőr végezze.

A csigolyák és feladatuk

A gerincoszlopnak van néhány olyan pontja, amely az egész szervezetet működését befolyásolja. Amikor az első két nyakcsigolyát masszírozzuk, az a szemre, a fülre, a szívre és a gyomorra van jó hatással, míg a harmadik nyakcsigolyát megdolgozva a fogazatot részesítjük a masszázs előnyeiben. A negyedik és az ötödik nyakcsigolya pedig a tüdőre van kedvező hatással, mert masszírozásuk nagymértékben enyhíti az asztmás tüneteket. Ezeket kell masszíroznunk akkor is, ha gyakran vérzik az orrunk.

Mutató ujjunkkal masszírozzuk a 19es és az 53as pontot. A vese tájékán már néhány kezelés után érezhető lesz a javulás. Ez a mozdulatsor a mellékvesére, valamint a pajzs és a csecsemőmirigyre is jótékonyan hat.

A csigolyák masszírozása

Azoknak a pácienseknek, akik gerincvelő-gyulladáson estek át, s olyan szövődményük támadt, amely akadályozza karjuk mozgását, a negyedik és a hetedik nyakcsigolya közötti területét masszírozzuk. A szívre és a gyomorra ugyanakkor a hatodik nyakcsigolya megdolgozása hat figyelemre méltó módon. A hetedik nyakcsigolya különösen fontos, mert kezelése révén a háton tapasztalható összes panasz enyhíthető. Emellett jó hatással van a szívritmusra is, mert javítja a szív vérellátását. Az első és a második hátcsigolya szintén hat a szívre, miként a szem működését is jótékonyan befolyásolja.

Az idegrendszer

Minthogy az idegrendszer rendkívül sérülékeny, kezeléséhez a negyedik hátcsigolyát masszírozzuk nagyon óvatosan. Ekképp csökkenthetjük a végtagokban a nyomást, s enyhíthetjük fájdalmukat. A tápcsatorna ritmusos (perisztaltikus) mozgását az ötödik hátcsigolya masszírozása fokozza, míg a húgyhólyagot a negyedik és az ötödik hátcsigolya közötti terület nyomkodásával serkenthetjük. A tüdő befolyásolására a hatodik, a hetedik és a nyolcadik hátcsigolya masszírozása válik be, míg a kilencedik hátcsigolya tájékának nyomkodása megelőzi a görcsöket, és sokféle gyomorbántalom esetén javulást hoz.

A hátcsigolyák és az ágyékcsigolyák

A tizedik és a tizenegyedik hátcsigolya masszírozása értágító hatású, a tizenkettediké pedig a dülmirigy működését javítja érzékelhetően. E három hátcsigolya masszírozása minden belső szerv működését segíti, míg az első három ágyékcsigolyáé elsősorban a zsigerek működését javítja. A negyedik és az ötödik ágyékcsigolya masszírozása a végtagokat erősíti, főként az alsókat, és serkenti a húgyhólyag működését, az emésztőrendszer működésében.

A nyirokrendszer

Az 1940es évekig kevés ismeret állt rendelkezésre a nyirokrendszerről, ezért addig semmiféle masszázstechnikát sem alkalmaztak a kezelésére. Először egy Vadden nevű orvos kísérelte meg a nyirokrendszer masszírozását, miután sok páciensén alapos megfigyeléseket végzett. Észrevette, hogy azoknak, akik erős megfázásban vagy influenzában szenvedtek, begyulladtak a nyaki nyirokcsomói, Amikor masszírozni kezdte őket, a megfázás vagy az influenza tünetei viszonylag gyorsan megszűntek.

A nyirokerek

A testet átszövő nyirokerek és hajszálereik sokkal vékonyabbak és sérülékenyebbek, mint a vérerek. Emiatt a nyirokerek masszírozása során sokkal óvatosabbnak kell lennünk, mint más típusú masszázsok esetén. A nyirokereket azért kezeljük, hogy a nyirok szabadon keringjen az egész szervezetben, azaz ne pangjon. E masszázs elsődleges célja az, hogy lehetővé tegye a nyírok könnyebb áthaladását a nyirokcsomókon. A nagy nyirokerekben és vezetékekben egyetlen végső hely felé áramlik a nyirok, s nekünk arra kell törekednünk, hogy a lehető legkönnyebben eljusson oda, hogy azután beömölhessen a vérkeringésbe.

Vizenyő

A vizenyő megjelenésének megelőzésére nyirokcsapolást javasolunk, amelyet mérsékelt erőkifejtéssel, nagyon lassan kell végeznünk. A közönséges masszázsnak bármilyen formájú legyen is sohasem nyirokcsapolás a fő rendeltetése. Jóllehet bármilyen duzzanat kezelésére megfelelő, a szervezetben néha megjelenik olyan folyadék, amelyet a hagyományos gyakorlatokkal nem tudunk eltávolítani, így másfajta kezelésre van szükség. Ilyen eset az, amikor szívizom elváltozás vagy vesebántalmak következtében halmozódik fel folyadék a test alsó részén: a hasban és a lábszárakban.

A nyirokcsomók

Amikor általános vagy helyi fertőzés következtében a nyirokcsomók gyulladásba jönnek, a nyirokcsapolás ellenjavallott, mert csak azt érnénk el vele, hogy a fertőzést eljuttatjuk a test többi részébe is. A nyirokcsapolás elkezdéséhez vagy folytatásához meg kell várnunk, amíg a fertőzés megszűnik. Idült fertőzések esetén más a helyzet, ilyenkor ugyanis naponta kell masszíroznunk ahhoz, hogy a betegség elmúljon.

Nyirokcsapolás

A nyirokcsapolás nemcsak segít megszabadulni a salakanyagoktól, hanem a feszült idegállapot és általában az idegrendszer kezelése szempontjából is hatékony. A vegetatív (autonóm) idegrendszer felelős a belső szervek ama működéseiért, mint amilyen az emésztés, a légzés vagy az anyagcsere. Ezek olyan folyamatok, amelyeket akaratlagosan nem tudunk befolyásolni. A vegetatív idegrendszer két része a szimpatikus és a paraszimpatikus rendszer. Az előbbi a cselekvésekhez szükséges feltételeket teremti meg, míg az utóbbi nyugalmunkat, pihenésünket és regenerálódásunkat teszi lehetővé.

A szimpatikus és a paraszimpatikus rendszer

A jelenlegi felgyorsult élet és az, hogy nagy embertömegek zsúfolódnak össze viszonylag kis helyeken, arra kényszeríti testünket, hogy fellépjen ezzel az agresszióval szemben. Ez a szimpatikus rendszer révén valósul meg, és szélsőséges esetben idegkimerültségre, stresszre vezethet. Ha meg akarjuk őrizni egészségünket, meg kell teremtenünk a szimpatikus és a paraszimpatikus rendszer közötti egyensúlyt. Ezt nyirokcsapolással érhetjük el, amely nyugtatja a túlhajtott szerveket, és serkenti az éppen pihenőket. Mind a szimpatikus, mind a paraszimpatikus rendszer akarattalanul működik, ezért masszírozásuk rendkívül jótékony hatású.