Masszázs és belső egészség

Masszázs az emésztésért

Valójában nagyon sok minden elronthatja a gyomrunkat, és okozhat ezzel rossz emésztést. Nézzük csak meg a , és figyeljük meg, mennyi minden járulhat hozzá a rossz közérzethez. Miután az étel bekerült a gyomorba, a máj és az epehólyag, majd ahogy a vékonybé­len áthalad a vastagbél felé, a hasnyálmirigy fejt ki rá hatást, mielőtt még salakanyagként kiürülne.

A gyomor reflexpontjai

Vegyük kézbe a középső ujjat, és nyomjuk meg rajta a gyomor reflexpontját. Fáj? Mozgassuk ujjunkat fel és le, és keressünk rajta fájó pontokat, lásd az 5. fényké­pet. A gyomorreflexpontok általában nagyon érzékenyen válaszolnak már a kisebb nyomásra is. Most mozdítsuk el jobbra a masszírozó uj­jat, s keressük meg a máj és az epehólyag reflexpontjait. Ezután lép­jünk tovább a vékonybél lejjebb található reflexpontjára, és ezt köve­tően a vastagbél pontjára. Nyomjuk meg a derékvonal mentén és a has mindkét oldalán elhelyezkedő számtalan reflexpontot, ahogy azt a rajz mutatja. Miután megtaláltuk ezeket a pontokat, akár három uj­jal is nyomhatjuk és tarthatjuk azokat. Dolgozhatunk mindkét kézzel egyszerre, illetve a reflexgörgőt is használhatjuk.

Az előző fejezetben már elmondtam, hogyan ingereljük ezeket a reflexpontokat, most ismét felelevenítjük. Nyomjuk meg és tartsuk meg a nyomást, mialatt számoljunk el háromig, majd három másod­percig pihentessük, és ismételjük a nyomást. Minden reflexpontnál háromszor ismételjük meg ezt a gyakorlatot. Amennyiben emésztési gondjaink is vannak, akkor a köldökreflexpontnál is végezzük el ezt a gyakorlatot,

A test egyéb területein is találhatunk a gyomorhoz tartozó reflex­pontokat, azonban a könnyebbség kedvéért most csak a legfontosab­bakat fogom megadni. Ne feledjék, a gyomor fejfájást is képes okozni.

Mielőtt még megismerkedtem volna a reflexológiával, egyik éjjel férjem szörnyű gyomorrontástól szenvedett. Mindenféle savlekötő gyógyszert beszedett, ami a házban fellelhető volt, azonban egyik sem segített rajta. Végül azt javasoltam neki, hogy igyon egy kis ecetes vi­zet, ami szinte azonnal helyrehozta.

Szabaduljunk meg a gyomorfekélytől

Masszázs

A fekélynek igen sok fajtáját sikerült leküzdeni már a masszázs segítségével. A jobbulás egyik fő oka, hogy szinte azonnal megszaba­dulunk a felgyülemlett idegi feszültségtől, ami a fekély fő oka. A tal­pon található reflexpontok nyújtják általában a legnagyobb mértékű ellazulást. Az előzőekben leírt módon alkalmazzák a reflexmasszázs technikáját. Ezt követően térjenek át a kéz reflexpontjaira, keresse­nek fájó pontokat mind a kézen, mind pedig a lábon. Amikor megta­lálták, masszírozzák át azokat néhány másodperc erejéig.

A reflexterületek masszírozásánál talán kényelmesebbnek találják majd a reflexmasszírozó eszközök használatát, a lábreflexgörgőt, a kézi masszírozóbotot és a varázsmasszírozót. A reflexgörgő szinte nélkülözhetetlen eszköz a testreflexpontok kikeresésében és masszí­rozásában. A nyelvpálcika pedig kifejezetten alkalmas a gyomorbajok kezelésére.

Aki gyomorfekéllyel vagy régóta tartó gyomorbajjal küszködik, a legjobban teszi, ha egy jó természetgyógyásszal, hátgerincmasszőrrel vagy orvossal kezelteti magát.

Ne feledjék, először a stressztől kell megszabadulniuk. A kutya sem lesz túl sokáig beteg, ha egyedül marad, egyszerűen lefekszik, lazít, és ettől a fekély is megszűnik. Önök is meg tudják ezt tenni? A masszázs segítségével képesek lesznek rá.

A körülöttünk élő emberek érdekében is jobb, ha lecsendesítjük az idegrendszerünket, és szeretettel töltődünk fel. A düh és az idegesség mérgezi a véráramot, amely minden egyes sejthez eljut, tehát jobb,ha lazítanak. Masszírozzák meg a belső elválasztású mirigyek reflex­pontjait, főleg az agyalapi mirigyét.

Ajánlom, hogy fogyasszanak sok propoliszt a gyomorfekély gyógyí­tása érdekében. A természet által ajánlott gyógyírok egyike a propo­lisz, ami rejtélyes gyógyító erővel bír.

A szélszorulás, a székrekedés, a hasmenés és az émelygés kezelése

Hogyan szüntessük meg a gázosodást?

Sok embernek okoz gondot a szélszorulás és a gázok felhalmozódása a hasban, ami felfúvódáshoz és nagyon rossz közérzethez vezet. Meg fognak lepődni, hogy a masszázs milyen könnyedén megoldja eze­ket a problémákat. Azt se feledjék el, hogy mennyire fontos a megfe­lelő étrend.

Az emésztőrendszer — a máj, a gyomor, a belek, az epehólyag és a hasnyálmirigy, amelyek az ételt felbontják — reflexpontjait jól dolgoz­zuk át. A vastagbél, illetve a nyombél reflexpontjait is masszírozzuk át, hogy felszabadítsuk a gyomorban és a belekben felhalmozódott gázokat. Az ujjnak a gyomor fájó területébe való nyomása általában segít kiűzni a gázbuborékot, és megszűnik ez a kellemetlen érzésünk.

A szorulás megszüntetése és a gyomorfekély gyógyítása testmozgással

A testedzés igen hatékonyan segít megszabadulni a szervezetben fel­halmozódott salakanyagoktól. A test pontjainak ilyen módon törté­nő ingerlése vérrel és oxigénnel látja el a beleket, ami segíti azok hatékony működését. Igen eredményes a hajladozás is a székrekedés megszüntetésében. A mellkasnak a térdhez való közelítése megmoz­gatja az emésztőrendszert, és ellazítja a hátat. Feküdjenek hanyatt, és mindkét térdüket emeljék fel a mellkashoz, mialatt karjukat oldalra nyújtják. A felhúzott térdüket lendítsék egyik oldalról a másikra.

Az is lehet, hogy könnyebbnek találják majd, ha csak az egyik lá­bukat hajlítják be. Lélegezzenek mélyeket, és kb. négyszer-ötször is­mételjék meg a gyakorlatot, majd váltsanak lábat. üljenek egyenes háttal a toaletten, hogy a vastagbél ne legyen összeszorítva. Ezzel se­gítik a széklet kiürülését.

A masszázs alkalmazása a gyomorbetegségek megszüntetésére

Tartsuk a bal kezünket magunk elé, és a jobb kezünk hüvelykujjával jól dolgozzuk át a bal kéz hüvelyk- és mutatóujja közti lágy szivacsos területet. Görgetéssel és nyomkodással masszírozzuk meg jól ezt a részt néhány percig. Amennyiben émelygést éreznénk, ne folytassuk tovább. Váltsunk át a másik kéz azonos területének masszírozására. A gyomor többnyire a bal oldalon helyezkedik el, azonban a jobb kéz ugyanott található reflexpontjai is hatással vannak rá.

Amennyiben az ön pajzsmirigye nem megfelelően működik, akkor előfordulhat, hogy az egész test lanyha és tompa. A gyenge pajzsmi­rigyműködés a bél összehúzódásának lelassulását is okozhatja, ezzel lelassíthatja a salakanyagok testből való eltávozását is. A pajzsmirigy reflexpontjainak masszírozásával felgyorsíthatjuk ezt a folyamatot.

A székrekedés azoknak a baja, akik nem végeznek elég testmoz­gást.

Nollát, a hetvenes éveinek végén járó hölgyet egy baleset ágyhoz kötötte, és nem tudta a székletét üríteni, mert az ágy­ból való felkelés túlságosan fájdalmas volt számára, ezért az­tán székrekedéstől szenvedett. Mivel széklete túl sokáig ma­radt a vastagbélben, megszáradt és megkeményedett, s ettől a kiürítése is nehézkessé vált. Ahogy rosszabbodott a helyze­te, érgöbök alakultak ki nála.

Nollának élénkítenie kellett a keringését, mert mirigyei­nek és szerveinek működése kezdett megszűnni. Fel kellett valahogy frissítenie egészségét, és életerősebbé kellett vál­nia. Adtam hát neki egy varázsmasszírozót, hogy használja két percig az egyik, majd a másik kezének masszírozására. Az első napokban azt tanácsoltam, hogy csak napi kétszer használja, reggel és este. Ez a kis masszírozó-eszköz nagyon hatékonyan ingerli egyszerre a test összes mirigyének reflex­pontját. Két nap múlva, amikor meglátogattam, elmondta, hogy az életenergia és életerő áramlását tapasztalta egész testében.

A masszázs-kezelések és a reflexmasszírozó használata segítették felépülését.

Tudjuk, hogy az izomműködés menyire fontos a jó emész­téshez, ezért Nollát néhány masszázs-leckével láttuk el. Megtanulta, hogyan masszírozza meg kezének reflexpontja­it a reflexmasszírozó, illetve a fésű fogának a kéz közepébe való nyomásával.

A pépes ételeket kihagyva étrendjéből, gyümölcsöket és párolt zöldségeket, darált gabonaféléket, korpát és savanyú káposztát etettünk vele. Hamarosan megszűntek a székreke­dési gondjai is.

A masszázs és az étrend megváltoztatása teljesen ki­gyógyította a székrekedésből.

Hasmenés kezelése masszázzsal

Az ürítési gondok nagyon megváltoztathatják az ember munkaidejét, szünidejét, sportolását, és a fürdőszoba közelében való tartózkodássá változtathatják azokat.

A vastagbél feladata a vékonybélből ideérkező szilárd halmazálla­potú salakanyagok folyadéktartalmának a felszívása. A hasmenés ak­kor következik be, amikor valami baj van ezzel a felszívással, és ez azt eredményezi, hogy a belek kiválasztják, és nem szívják fel ezeket a folyadékokat. Akkor is kialakulhat a hasmenés, ha a salakanyag olyan gyorsan halad át a beleken, hogy nincs elegendő idő arra, hogy a be­lek bármiféle folyadékot felszívhassanak. Ennek korrigálása érdeké­ben a szív reflexpontjait kell megmasszíroznunk, hogy egyfajta nor­mális ütemet alakítson ki, ami egyébként az alacsony vérnyomást is megakadályozza. A vesereflexpontokat is dolgozzuk át, hogy ezzel ki­egyensúlyozzuk a folyadék- és a salakanyag-kiürítés folyamatát.

A bélmozgás túlságos ellazulásának számos oka lehet, és nem fog­juk most mindet tisztázni. Amennyiben ön ilyen jellegű gondokkal küzd, ez akár fájdalmas, kellemetlen és nagyon frusztráló is lehet. Pél­dául, ha fejletlen országokba megyünk vakációzni, ahol a közegész­ségügy még gyerekcipőben jár, jobb, ha csak palackozott vizet és üdí­tőket iszunk. Ne felejtsük el fogmosáshoz is a palackozott vizet hasz­nálni, és soha ne kérjünk jeget az italunkba. Győződjünk meg arról, hogy a hűtőberendezés megfelelően működik, mielőtt még halat, ma­jonézt vagy húsokat ennénk. Kerüljük el a gyümölcsöket is, hacsak nem mi magunk hámoztuk meg.

A hasmenés megszüntetése érdekében erősíteni kell az emészté­sünket. Feküdjünk hanyatt, és középső ujjunkat helyezzük úgy öt cen­timéterrel a köldökünk felé. Nyomjuk meg és végezzünk kis körkörös mozdulatokat, miközben ujjunkat a bőrről legalább két percig nem emeljük fel. Most mozdítsuk el ujjunkat kisé lefelé, az óramutató já­rásával megegyező irányban, és körkörös mozdulatokat végezve újból nyomjuk meg a pontot, miközben végig a köldök körül maradunk a gyakorlat végzése alatt. Lazítsunk!

Most a pajzsmirigy reflexpontot gyúrjuk át, hogy a test működését rendszerezetté tegyük. A vesét, a gyomrot, a beleket, a májat és a vas­tagbelet egyaránt ingerelnünk kell az alapos masszázsi átdolgozás­sal, hogy megszüntethessük a hasmenést, és rendezett bélmozgást él­vezhessünk.

A hasmenés nem tisztít bennünket belülről, ahogy azt néhány em­ber gondolja. Éppen ellenkezőleg, alultápláltságot okozhat, mivel a tápanyagok túl gyorsan haladnak át a testen, és ezért nem képesek felszívódni. Amennyiben a hasmenés túl sokáig tart, ez akár komoly alultápláltsághoz is vezethet, és víz-, valamint sóhiányt hozhat létre.

Az alultápláltság az egész immunrendszert befolyásolja, akár túl korai öregedést is szenvedhetünk emiatt. Ne hagyják, hogy ez meg­történjen! Használják a masszázst a szervezetük rendben tartásá­ra, és változtassanak az étrendjükön.

Az étrend megváltoztatása segíthet

A pektin megkötő anyagként működik, és megszilárdítja a híg székle­tet. A banán, a narancs és az alma tartalmaznak pektint. A megfelelő eredmény elérése érdekében egészítsék ki étrendjüket ezekkel a gyü­mölcsökkel.

A hasmenést megszüntethetik, ha két feldarabolt banánt, egy po­hár ízesítés nélküli joghurtot és egy evőkanál korpát összekevernek. A rost helyreállítja a belek működését, míg a banánban lévő pektin megakadályozza a hasmenést, s testünkben pótolja az elveszett ká­liumot, magnéziumot és más tápanyagokat, melyeket a hasmenés ki­vont. A korpa segíti a lágy, folyékony széklet megkeményedését. Ez a keverék két-három nap alatt megszilárdítja a székletet.

A hányinger megszüntetése

Vejem néhány barátja halásztúrára ment a Csendes-óceánra. A „nagy hal” kifogása miatt érzett izgatottságukban már kora reggel elhagy­ták San Diegót, Kaliforniát. Két óra elteltével azonban lecsillapodtak a kedélyek, ugyanis a háborgó víz és a rántottás szendvicsek szinte az összes srácot a hajó oldalához láncolták. Másnap megkérdeztek, van-e olyan reflexpont, amely megszünteti a hányingert. Az első ref­lexpont, ami eszembe jutott, a csukló belső oldalán, a két nagy ín kö­zött elhelyezkedő pont volt. A pontot kb. három ujj távolságra talál­hatjuk a csuklótól. Néhány percig jó mélyen nyomjuk meg ezt a pon­tot, amíg fájni nem kezd. Ezt a pontot egy kicsit tovább kell ingerelni, mint a többit, ha a hányingert akarjuk megszüntetni. Komoly hányin­ger esetében akár huszonöt percet vagy még többet is jelenthet.

Azt is elmondtam nekik, legközelebb feküdjenek le, és lazítsák meg szoros vagy kényelmetlen ruhadarabjaikat. A mély és lassú léleg­zés segít ellazítani a gyomrot. Azt is ajánlottam, hogy bal kezük ujjai­val nyomják meg a gyomor fájó pontját,

Elmondták, bármiféle módszert kipróbáltak volna ott a tengeren, mert a gyógyszerek úgysem maradtak volna meg bennük. Nagyon örültek a masszázstanácsoknak, bár megfogadták, hogy a követ­kező halásztúrájukat a part mentén rendezik meg.

Emésztési gondok kezelése reflexológiával

Kedves Masszázs.eu!

Valamikor tavaly, miután olvastam a Masszázs című köny­vét, egyik este borzalmas gyomorrontásra tettem szert, ame­lyet a köldök alatt keletkezett egyfajta görcsös fájdalomként érzékeltem. A „hogyha fáj, masszírozd ki belőle a fájdalmat” alapelv szerint eljárva, mélyen a köldökömbe nyomtam a hü­velykujjamat, kb. egy-két percig, és szinte azonnali megkönnyebbülést tapasztaltam. Ezt egy ugyancsak nagyon kielégítő böfögés kísérte, mely a rengeteg belém szorult gázt is felsza­badította. Az efféle görcsös érzést mindig a stresszes helyze­tek váltják ki nálam, mint amikor például egy negatív kisu­gárzású emberrel kell kapcsolatba kerülnöm, vagy egy túlsá­gosan életszerű hírt nézek a tévében, ami szinte „felkavarja a gyomromat”. Most legalább helyre is tudom állítani a gyom­romat, ha ilyen dolog történne velem.

Nagyon hasznosnak találtam az ön által írt könyveket, és sikerrel alkalmaztam a bennük leírt technikákat, így évek óta távol tudom magam tartani orvostól és a műtétektől egy­aránt.

Minden jót kívánok:

A csuklás megállítása masszázzsal

Amikor Hawaiion tartózkodtam, egyik este lesétáltam a bolt­ba valamiért. A személyzet már éppen zárni készült, amikor egy zaklatott fiatal nő és férje betoppantak. A nő valamiféle lúgosítót keresett, vagy bármi ahhoz hasonlót, ami megállít­hatná szörnyű csuklását.

Megkértem a férjét, hogy nyomja meg „itt”, és a gyom­romra mutattam. A férfi zavarodottan nézett rám, aztán mégis odasétált hozzám, és legnagyobb meglepetésemre megnyomta a hasamat. — Nem, nem. Úgy értettem, hogy afeleségének nyomja meg itt a hasát. Így. S mivel a nő háta mögött álltam, közelebb mentem, és két kezem ujjaival meg­nyomtam a hasát, kb. félúton a mellcsont és a köldök között, a nyomást három másodpercig kitartva. A hölgy meglepet­ten nézett rám, és így szólt: — Elmúlt, vége a csuklásnak. Mi­re a férje megkérdezte: — Maga orvos?

A bolti eladó nem akart hinni a szemének.

A masszázs egyike a természet legnagyszerűbb, mégis legegyszerűbb természetes gyógymódjainak.

A masszázsra való rászokás

Kedves Masszázs.eu!

Amikor úgy huszonnégy éves lehettem, egyik masszőr bará­tom öt kemény görcsöt masszírozott ki a beleimből. Azóta — ma már nyolcvanöt vagyok — folyamatosan gyakorlom ezt a technikát a hasamon és a beleimen, hogy megszüntethessem a szorulást és a fájdalmakat, illetve a sebesülések okozta fáj­dalmakat. Én és a feleségem is szinte már rászoktunk a masszázsra. Köszönöm, hogy a masszázsról szóló tudását átadta nekünk. Az ön által adott tanácsok annyira egysze­rűek, és olyan könnyű követni őket. Megpróbálok minden egyes tanácsot megjegyezni, hogy aztán magamon, a felesé­gemen és más, segítségre szoruló emberen is alkalmazhas­sam.