Masszázs és nemiség

Menstruációs tünetek, klimax kezelése masszázzsal

A menstruáció előtti tünetek kezelése masszázzsal

Ahhoz, hogy nyugodtak és kiegyensúlyozottak lehessünk, szükségünk lesz arra a természet adta gyógyító erőre, melynek segítségével meg­nyithatjuk a testünket felfrissítő és megújító folyamatok csatornáit, hogy ezáltal megújult életerőre tehessünk szert. Nagyon egyszerűen megelőzhetjük a menstruáció előtti panaszokat, és a klimax okozta gondokat, csak használnunk kell a masszázs gyógyító erejét, mely felerősíti szervezetünket, és egy beteljesedettebb élethez vezet el ben­nünket.

Masszázs és a menstruáció előtti tünetek

Nagyon sok technika van, melyek alkalmazásával már a menstruáció kezdete előtt kezelhetjük a különböző fájdalmakat, illetve rossz han­gulatot, amit a hormonháztartás egyensúlyának kibillenése okozott. Minden menstruáció előtt a legjobb, amit tehetünk, ha teljes körű reflexmasszázst végzünk el testünkön, hogy maximálisan felébresszük annak gyógyító folyamatait, és megőrizzük a szervezet működésének egyensúlyát. A kezeléseket a menstruáció elkezdődése előtt már két héttel kezdjük el, és ha lehet, a két hét alatt hetente legalább két ke­zelést végezzünk el testünkön. Erre azért van szükség, mert ebben az időszakban változik meg a hormonháztartás működése. Ezek a válto­zások megnövelik a szervezet folyadék- és sóháztartását, mely puffadásszerű érzetet hozhat létre. A masszázs segítségével felszabadít­hatjuk a szervezetben felgyülemlett többletfolyadékot, megszüntetve így a puffadtságot és az ezzel járó nehézségérzetet. Ezekben a napok­ban csökkentsük a sós ételek, mint például a sült krumpli, a sós mo­gyoró és a különféle sós kekszek fogyasztását. Ehelyett használhatunk olyan természetes ízfokozókat, mint a citromlé, mely növeli az egyéb­ként sószegény étel élvezeti értékét, viszont elkerülhetjük vele a test felpuffadását.

Most helyezkedjünk el kényelmesen, és próbáljunk meg teljesen ellazulni, hogy minél könnyedebben kezdhessük el az egyik lábunk reflexmasszázsát. A eljárás segítségével gyógyító energiát fogunk fel­vezetni az idegpályákon keresztül a medence tájékába. Vegyük ke­zünkbe jobb lábunkat, majd két ujjunkat, vagy a hüvelykujjunkat he­lyezzük a láb külső húsos területére, mely a bokacsont és a sarok kö­zött található. A nyomás és görgetés technikájával masszírozzuk át a sarok körüli területet a láb külső élén. Mivel itt található a petefészek reflexpontja, ezért jó alaposan masszírozzuk meg a boka hátsó felét, és az ez alatt lévő területet, különös figyelmet szentelve az ér­zékeny pontoknak. Ennek a pontnak a dörzsöléséhez talán jobb, ha a hüvelykujjunkat használjuk. Amikor ez megtörtént, az egészet ismételjük meg a bal lábunkon is. Ha gond van a petefészekkel, akkor a terület érintése érzékeny és fájdalmas lesz, ezért első alkalommal érintésünk legyen puha és figyelmes.

Ezek után rátérhetünk a láb belső oldalára, és masszírozzuk meg hüvelykujjunkkal vagy ujjunkkal a méh reflexpontját. Ez a pont köz­vetlenül a sarokcsont alatti puha területen helyezkedik el. Masszíroz­zuk át jól az egész területet a sarokcsont környezetében. A terület első érintése fájdalmas lehet, különösképpen a sarok felé haladva. A masszírozás ideje ne legyen túl hosszú. Kezdetben a rövid idejű dörzsölés sokkal hatékonyabb lehet, mintha már egyből hosszú keze­léseket alkalmaznánk. Most váltsunk lábat, és amíg a jobb láb pihen, addig a bal láb külső és belső reflexpontjait dolgozzuk meg. Ha ez kész, akkor a hüvelykujj és a mutatóujj segítségével masszírozzuk meg a bokacsont alatti bemélyedésben található reflexterületet, miközben fokozatosan haladjunk lefelé a sarok irányában. Ezután két ujjunkkal csípő és nyomó hatást kifejtve haladjunk az Achilles-ín mentén felfelé a lábszár izmai felé.

Ha mindkét lábunkon elvégeztük a fenti kezelést, akkor a talp töb­bi része következik. Kezdjük a masszázst a talp felső részénél, majd fokozatosan haladjunk a sarok irányába. Az ujjunkkal kifejtett nyo­más olyan erős legyen, hogy elérjük vele a bőr alatt mélyebben el­helyezkedő reflexpontokat is. Jól masszírozzuk át talpunkat, mely egyensúlyba hozza az egész szervezet működését.

A reflexpontok teljes körű ingerlése közben találkozhatunk több érzékeny ponttal. Ilyen esetben jó alaposan masszírozzuk meg az adott pontot, majd haladjunk tovább, és kicsit később újból térjünk vissza erre a területre. Ha több ilyen ponttal is találkozunk, akkor egyenként térjünk vissza mindegyikhez. Figyeljünk arra, nehogy túl­masszírozzuk az adott reflexpontot, hisz ujjunkkal könnyen felsérthet­jük a bőrfelületet. Lassan, de biztosan lazítsuk fel az érzékenyebb ré­szeket, de ez természetesen több kezelést is igényelhet. Az érzékeny­ség és a fájdalom csökkenése azt jelenti, hogy az adott terület vérel­látása felfokozódott, valamint az ott lerakódott méreganyagok most már el tudják hagyni szervezetünket. A kezelések előrehaladtával egészségünk és közérzetünk egyre jobb lesz, amit természetszerűen meg is érdemlünk.

Hogyan győzhetjük le a hangulatingadozásokat és a depressziót masszázzsal

A reflexpontok masszírozásakor, mindig emlékezzünk vissza a külső elválasztású mirigyek ingerlésének fontosságára. Mivel ezek a miri­gyek óriási hatást gyakorolnak a szervezet különböző folyamataira, ezért nagyon fontos, hogy működésük egészséges és tökéletes legyen. A külső elválasztású mirigyek fontos szerepet töltenek be a test ciklu­sainak szabályozásában, illetve azoknak a kémiai és érzelmi folyama­toknak a fenntartásában, melyeknek közvetlen hatásuk van hangula­tunk kialakításában. A tüzetes tanulmányozása további isme­reteket szolgáltat ezeknek a mirigyeknek a fontosságáról.

Mindannyian tapasztalatból tudjuk, mennyire fontos a női szerve­zet számára az egyensúly megőrzése, valamint a hangulatingadozások elkerülése. A pajzsmirigy egy olyan reflexterületet képvisel, melynek tökéletes működése a jó közérzet előfeltétele is egyben. A pajzsmi­rigy helytelen működése lehangoltságot és depressziót okozhat. Vizs­gálatokban kimutatták, hogy amikor a pajzsmirigy működése egy bi­zonyos értékkel csökkent, akkor az agy működésének hatásfoka is ugyanezzel az értékkel lett alacsonyabb, mely a vizsgált alanyokban depressziós hangulat kialakulását eredményezte. A pajzsmirigy ref­lexpontjait a kézen, a lábon és a nyakon találhatjuk.

A külső elválasztású mirigyek reflexterületeinek ingerlése mellett nagyon fontos a máj, a tüdő, a hasi idegközpont és az agy területei­nek megmasszírozása is. Ha bármikor feszültnek érezzük magunkat és rossz a hangulatunk, akkor mindig ezeket a pontokat masszírozzuk meg elsőnek. (A máj egy nagyon érzékeny reflexközpont, ezért figyeljünk, nehogy túlmasszírozzuk. Az egész terület ingerlésére elegendő hét másodperc is). A helytelen májműködés menstruációs fájdalma­kat okozhat, vagy feszült hangulatot eredményezhet. A tökéletesen működő máj felelős a vértisztításért, valamint a fontos vitaminok és ásványi anyagok szervezetünkbe való bejutásáért.

A masszázs általánosan javítja szervezetünk működését, és hasz­nálatával nagyon sok nő tapasztalt javulást közérzetében a menstruá­ció előtti, illetve alatti időszakokban. A hatás fokozásának érdekében más egészségjavító eljárásokkal is kiegészíthetjük kezelésünket, mint például a testmozgás. Sétáljunk jó nagyokat, miközben vegyünk né­hány mély lélegzetet, mely fokozza vérellátásunkat, csökkentve így a rossz közérzet kialakulásának lehetőségét. A test fáradtságának megszüntetésével az elme bágyadtsága is eltüntethető, melynek ered­ményeképpen általános közérzetünkben és egészségünkben nagyon gyors javulást hozhatunk létre. Testi egészségünk helyreállításával ha­marosan észrevesszük majd a viselkedésünkben és személyiségünk­ben létrejött pozitív változásokat.

A vizeletképző rendszer megmozgatása masszázs segítségével

Mindannyiunk egészsége számára nagyon fontos, hogy vesénk, húgy­hólyagunk és húgycsövünk erős és egészséges legyen. Ennek érdeké­ben mindennap igyunk meg legalább másfél liter friss természetes ás­ványvizet. Szervezetünkben vesénk ellenőrzi, illetve tartja egyensúly­ban a vérben található kémiai anyagokat és a folyadékmennyiség kon­centrációját. A vese igen kemény munkát végez azért, hogy vérünkből eltávolítsa a salakanyagokat, valamint, hogy megőrizze folyadéktar­talmának egyensúlyát. Ennek a munkának a segítése érdekében fon­tos, hogy rendszeresen megmasszírozzuk a vese és a húgyhólyag ref­lexterületeit. Ha ez kész, akkor a két terület közötti részt is jól dör­zsöljük meg, mivel ez a rész a húgycsövet fogja ingerelni.

A gyógyító hatás fokozásának érdekében nemcsak a lábon, de a kézen is nyomkodjuk meg a veséhez tartozó reflexpontot. Ez a terület mind a lábon, mind a kézen hosszanti irányban fekszik, közvetlenül a mellékvese reflexpontja alatt, ami a láb és a kéz középpontja is.

Mindemellett közvetlenül is megmasszírozhatjuk a veséket, ha mindkét kezünket, ujjainkkal a gerinc irányában, a csípőnkre helyez­zük, miközben a hüvelykujj a has felé néz. Kezünk a derék vonalán helyezkedjen el, így ujjaink pontosan a vese felett lesznek, melyet az ujjak körkörös mozgatásával és nyomásával jól masszírozzunk meg.

Ezután folytassuk a dörzsölést egészen lefelé a farokcsont irányában. A teljes kezelést ismételjük meg kétszer egymás után. A természetes működés helyreállításával hamarosan érezni fogjuk a feszültség és a fájdalom csökkenését, mivel a folyadékkal telitett szerveinkben újból megindul a szabad áramlás.

Hogyan lazítsunk és szüntessük meg a görcsöket masszázs segítségével?

Az egyik módja annak, hogy csökkentsük a petefészek görcsös fájdal­mát, ha lefekszünk hanyatt a földre, és görgéseket végzünk a veseme­dence tájékán, vagy leülünk, és lábunkat térdben felhúzzuk ügy, hogy csak talpunk érje a talajt. Ebben a helyzetben lengessük meg térdün­ket a jobb és a bal irányba, ahol a kilengések nagysága körülbelül 20 cm legyen.

Ismerek egy másik módszert is, melyet lányom az első menstruá­ciójának alkalmával tanult meg az iskolában. Szédelgett és erőteljes görcsei voltak, ezért szünetben felkereste az iskolai nővér irodáját, hogy lefeküdhessen. A nővér szerencsére nem a szokványos módon viszonyult a problémához, s ahelyett hogy gyógyszereket írt volna fel, elmagyarázta neki, hogy anatómiailag gyomrunk a bal oldalon helyez­kedik el, így ha erre az oldalunkra lefekszünk, akkor a méhünkre ne­hezedő nyomás megszűnik, és a görcsök alábbhagynak. Azóta több­ször is kipróbáltuk ezt az eljárást, és csodálatosan működik.

A természetes nyugtató

Ha görcsös fájdalmaik vagy feszültségeik miatt nem tudnak elaludni, akkor a következő nagyon hatékony módszert ajánlom figyelmükbe.

Keressünk egy csendes helyet, és feküdjünk le hanyatt a földre, en­gedjük, hogy testünk teljesen elernyedjen. Szemünket becsukva léle­gezzünk lassan és mélyeket. Vegyünk négy vagy öt nagyon mély léleg­zetet egészen addig, amíg el nem önt bennünket egyfajta melegség­érzet. Most összpontosítsuk figyelmünket a feszültségek megszünte­tésére. Képzeljük el lelki szemünk előtt testrészeinket, és egyenként haladva lazítsuk el őket.

Első lépésben vegyünk egy mély levegőt, majd lazítsuk el a talp, a boka és a láb izmait. Tartsuk bent a levegőt néhány másodpercig, majd lélegezzük ki. Lélegezzünk be újból, és ez alkalommal lazítsuk el a talpat, bokát, lábat, lábszárat és a térdkalácsot. Ismét tartsuk vissza lélegzetünket egy kicsit, majd fújjuk ki a levegőt.

Ezt a gyakorlatot egészen addig folytassuk, amíg el nem lazítottunk minden egyes izmot, szövetet és szervet a lábujj hegyétől egészen a fejtetőnkig. Végezetül feszítsük meg testünk minden porcikáját, még állunkat is, valamint arcunkat, beleértve a nyakunkat, szánkat és nyelvünket, majd orrunkat összeráncolva szemünket szorosan zárjuk össze. Testünket teljesen megfeszítve feküdjünk néhány másodpercig a földön. Ezután lélegezzünk ki, és teljesen lazítsuk el magunkat.

Most, hogy teljesen ellazultunk, bal kezünket helyezzük közvetlenül a köldökünk alá, és alkalmazzunk laza nyomást a területre, amely mély nyugalommal tölt el bennünket, kellemes és tiszta érzést teremtve. Érintésünk legyen nagyon könnyed, és a körkörös dörzsöléssel kifejtett nyomást csak néhány másodpercig alkalmazzuk, kimondottan akkor, ha a területet érzékenynek találnánk. A dörzsölés befejezése után vegyünk mély lélegzetet, majd ismételjük meg a masszázst még néhányszor. Testünk most már teljesen lenyugodott mind belül, mind kívül, görcseink ellazultak, és ebben az állapotban egy nyugodt, illetve mély alvásnak nézünk elébe.

Hogyan szüntessük meg a fájdalmat masszázs segítségével?

A legtöbb görcsös fájdalom vagy fejfájás akkor keletkezik, amikor a munkahelyen túlhajszoljuk magunkat. Ilyen esetekben nem sok időnk van arra, hogy a teljes körű reflexmasszázst elvégezzük, ami önmagá­ban nem jelent akadályt, hisz kezünkön is elvégezhetjük a szükséges reflexpontok ingerlést. Fordítsunk különös figyelmet ilyenkor a nemi szervek, valamint a keringési rendszer pontjaira, majd néhány percet szánjunk a külső elválasztású mirigyek területeire, hiszen ahogy már korábban is láttuk, ezek működése kihatással van a test összes folya­matára.

A természet elrejtett kezünkön egy olyan reflexpontot, melynek ingerlésével a legkülönbözőbb testi fájdalmak enyhíthetők vagy meg­szüntethetők. Ennek a pontnak az ingerlése a görcsös fájdalmak ese­tén is tökéletesen alkalmazható. Ahhoz, hogy a területet megtaláljuk, szorítsuk ökölbe kezünket, és a hüvelykujj, valamint a mutatóujj ta­lálkozásánál kialakult kicsi párna alatt keressük meg a pontot. A te­rület ingerlése fokozza a kortizon nevű hormon természetes előállítá­sát, mely segít csökkenteni a görcsből eredő fájdalmat.

Az előbb megtalált pont, valamint a hüvelykujj körüli további ref­lexterületek ingerlésével fejfájásunkat is megszüntethetjük.

A fájó mell kezelése masszázs segítségével

A menstruáció előtti mellfájásokat az ösztrogén- és a progeszteronhor­monok felborult egyensúlya okozhatja. Ilyen esetekben a legjobb, ha teljes körű reflexkezelést alkalmazunk, beleértve a láb, a kéz és a fej különböző területeinek ingerlését, melyek fokozzák a vérkeringést, és segítenek megszüntetni a mell duzzanatát, illetve az ezzel járó fáj­dalmat. A mell reflexpontjainak kezelésekor, melyeket a láb és a kéz felső részén találunk, legyünk nagyon kitartóak és állhatatosak. Ezzel egy időben nagyon fontos a külső elválasztású mi­rigyek, valamint a tüdő és a nyirokrendszer reflexpontjainak ingerlé­se is. A nyirokrendszer masszírozását ujjainkkal és hüvelykujjunkkal a talp vagy a csukló felső részén keresztirányban végezzük. Ilyen esetekben a sarokkörzés és a nyirokcsomók nyomó ingerlése is segítségünkre lehet. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk ten­ni, feküdjünk le hátunkra, a talajra, lábainkat emeljük fel, és talpun­kat néhány másodpercig mozgassuk meg először előre és hátra, majd jobbra, illetve balra. A láb mozgatása mellett ne feledkezzünk meg a csukló nyirokrendszeri reflexpontjainak ingerléséről sem, mely segít a felhalmozódott nyirokfolyadék eltávolításában.

A hormonháztartásban bekövetkezett változásokat és az ezzel járó esetleges gondokat kiválóan lehet orvosolni a nyelven található ref­lexterületek nyomásával. A nyelv megnyomásakor észreveszünk majd egy bizsergő érzést a test teljesen más pontján, mely azt jelzi, hogy a gyógyító energia áramlása az adott terület irányába megkezdődött. Ezzel kapcsolatosan olvassák át újra a nyelv reflex-masszázs részét, ahol a nyelv reflexmasszázsával ismerkedtünk meg. Ugyanakkor hasznos tanácsokat talál mellmasszázs bejegyzésünknél.

A fájó mell kezelése ricinusolajos borogatással

Gaylord Hauser ismertetett meg egy olyan technikával, melynek se­gítségével hatékonyan gyógyíthatjuk begyulladt mellünket, valamint a fertőzéses betegségek panaszai is kiválóan enyhíthetők. A módszer elsajátítása óta nagyon sok betegem gyulladásos panaszait és az ezzel járó esetleges fájdalmakat tudtam hatékonyan kezelni. Az eljárást a test bármely fertőzött területén alkalmazhatjuk. A hidegen sajtolt ricinusolajban található egy olyan összetevő, mely serkenti a T11 nyiroksejt (lymphocita) működését, felgyorsítva így a fertőzéses megbetegedésből való kigyógyulást, valamint megszünteti az ezzel járó esetleges fájdalmakat. Jómagam a ricinusolajat és a borogatásnál használt gyapjúkendőimet egy cipzáras táskában a hűtőben tárolom.

A kezeléshez szükségünk lesz hidegen sajtolt ricinusolajra, egy gyapjúkendőre, egy műanyagdarabra és egy elektromos melegítőpár­nára. Hajtogassuk össze a gyapjúkendőt, majd alaposan itassuk át ri­cinusolajjal, de ügyeljünk eközben, nehogy az olaj túlfolyjon, és mel­lünkre cseppenjen. Az olajjal telített kendőt és a műanyagdarabot helyezzük mellünkre, majd az egésznek a tetejére rakjuk rá a melegí­tőpárnát. A párnát állítsuk magas hőfokra, de ha ezt kellemetlennek találjuk, akkor a közepes fokozat is elegendő. A borogatást hagyjuk mellünkön úgy egy óráig. Ugyanezzel a kendővel egy hétig minden­nap ismételjük meg a kezelést, megszüntetve így a gyulladást. A ke­zelésnek nincs semmilyen mellékhatása, ezért ha úgy érezzük, akkor naponta többször is megismételhetjük. Egy hét eltelte után a gyulla­dásnak teljesen el kell tűnnie.

Saját gyakorlatomban ezt a módszert a reflexológiával kombinál­tam, mely még hatékonyabbá tette kezeléseimet. Egyik nap egy Dan nevű fiatal férfi hívott fel telefonon, és elmondta, hogy a felesége na­gyon beteg. Érthető volt a férfi aggodalma, hisz még csak egy éve vol­tak házasok. A fiatalasszony már egy hónapja ágyban feküdt, annyira rosszul érezte magát. Doktort is hívtak hozzá, aki a vérvizsgálatok alapján semmilyen rendellenességet nem talált nála, és ezért további vizsgálatokat javasolt.

Dan szabadságot vett ki, hogy feleségét teljesen el tudja látni, amíg a probléma okát ki nem derítik. Amikor engem hívott, teljesen két­ségbe volt esve, elszállt minden reménye, és nem akart több orvost sem látni, mivel a tesztekben sem bízott már többé. Megnyugtattam, majd elmondtam neki, hogy a masszázs és a ricinusolajos borogatás teljesen természetesen meg fogja oldani felesége gondjait. Nagyon örült a hírnek, hisz eltökélt szándéka volt, hogy feleségét újra egészségesen lássa. Hitvese szintén biztosított afelől, hogy mindenben partnerem lesz, és bármit megtesz, csak gyógyítsam ki a betegségéből, így aztán elkezdtük a kezelést.

Első lépésben teljes körű lábmasszázst alkalmaztam, azért, hogy szerveit és mirigyeit az újraképződött frissítő energiával aktivizáljam. Egy lábon harminc percet töltöttem alkalmanként, és különös figyel­met szenteltem a külső elválasztású mirigyek, valamint a nyirokrend­szer reflexpontjainak alapos masszírozására.

Ezután következett a ricinusolajos borogatás, melyet a mellkasára és a hasára raktam. Két óra elteltével hasra fektettem páciensemet, és a borogatást most a hátára tettem ugyanennyi időre. Mivel a hölgy lábfájásokról is panaszkodott, ezért a borogatást ott is megismétel­tük. A kezelés végén a hölgy erős nyomásról számolt be a mellkas tájékán, ezért úgy döntöttem, hogy arra a területre visszahelyezem a borogatást. Két óra elteltével betegem sokkal jobban érezte magát, és befejezésként jóízűen felhörpintett egy csésze fokhagymalevest.

Négy óra elteltével az egész kezelést megismételtük, de a ricinus­olajos borogatás időtartamát lecsökkentettem egy órára.

Az elkövetkező két napban Dan váltogatta minden két órában a borogatások helyét, és ezzel egy időben felesége kezén tíz percig dör­zsölte a különböző reflexterületeket, különös figyelmet fordítva a nyi­rokrendszer pontjaira. Megmutattam neki a csuklóháton található reflexpontokat is, melyek ingerlésével természetesen meg tudta szün­tetni a testben létrejött esetleges gyulladásos duzzanatokat. Mind­emellett természetesen a napi teljes körű lábmasszázs sem maradha­tott el.

Dan szeretettel teli és odaadó törődése meghozta gyümölcsét. Két nap elteltével megjött a felesége étvágya, és hamarosan felült az ágy­ban, illetve rövid ideig már sétálni is tudott. A hölgy közérzete napról napra javult, és most már önállóan is képes volt kezének reflexterü­leteit masszírozni, valamint a napi kétszeri (hasra és hátra helyezett) borogatások váltogatására. Két hét elteltével páciensem teljesen fel­épült, és újra munkába állhatott.

Folyamatosan tartottam a kapcsolatot Dannel, aki hamarosan örömmel újságolta el, hogy felesége kiválóan érzi magát, újra egész­séges, olyan, mint régen. Sőt ez még nem volt minden, hisz felépülvén felesége baseballozni kezdett, valamint rendszeresen eljárt teniszezni is. A teljes körű kivizsgálás után eltervezték, hogy ezután változtattak étkezési szokásaikon, felveszik a napi rutinba a heti rendszeres reflexmasszázst, valamint, ha minden jól megy, akkor megpróbálkoznak egy gyerekkel is.

A mell hűtése

Megduzzadt mellek esetén a kellemes és gyengéd hidegmasszázs elő­segítheti a fájdalmak csökkentését. A kezelés előtt kezünket helyez­zük egy tál hideg vízbe vagy csapvíz alá, majd könnyedén fedjük be tenyerünkkel a mellünket. Laza masszázst alkalmazva segítsük a fel­gyülemlett nyirokfolyadékot visszajuttatni a nyirokvezetékekbe. Ezen egyszerű módszer alkalmazásával megszüntethetjük ilyen jellegű pa­naszainkat, és elősegíthetjük a gyógyító folyamatok felélénkülését. A kezelést egy nap többször is megismételhetjük.