Gyermekmasszázs
Gyermek masszázs bevezető
A gyermekek masszírozása alapvetően fontos testi és lelki fejlődésükhöz. Az összes gyakorlat az ő esetükben is alkalmazható, de mindig tartsuk szem előtt, hogy nagyon óvatosan kell eljárnunk.
Gyermekmasszázs
A gyermekmasszázs elméletét és technikáit huszonöt évvel ezelőtt honosította meg a Békehadtest egyik tagja az Egyesült Államokban. Ő maga egy indiai árvaházban sajátított el néhányat a legismertebb módszerek közül. Manapság ennek a praktikának világszerte egyre több híve van. E terápia elterjedéséhez nagyban
hozzájárult azoknak a kutatóknak a kis, de folyamatosan növekvő csoportja, akik úgy vélik, hogy a masszázs pozitív hatással van a gyermek érzelmi fejlődésére.
Bal kezünkkel óvatosan fogjuk meg a gyermek bokáját, jobb kezünkkel pedig fentről lefelé tartó tokkal masszírozzuk át a lábikrától a lágyékig terjedő területet. A nyomás legyen nagyon enyhe.
Fogjuk meg mindkét kezünkkel a gyermek lábszárát a lábikraizom magasságában. Ezután enyhe mozdulattal csavarjuk a lábszárát mindkét kézzel ellentétes irányban. Ismételjük meg ezt a gyakorlatot a combokon is.
Az oktatók
Az oktatók megtanítják a szülőknek, hogyan masszírozzak gyermeküket a meg- felérő mozdulatokkal és nyomással. növényi olajokat is használva. A kutatók úgy vélik, hogy o masszázs serkenti az idegrendszert, olyan anyagokat szabadít fel, amelyek nyugtató hatásúak, növelik az étvágyat, s ami a legfontosabb, erősíti a szülő és a gyermek között köteléket, Ezenkívül a masszírozás o simogatás egyéb ajtó i elősegíthetik koraszülöttek súlygyarapodását, s ezáltal csökken a kórházban töltendő idő.
A szülők
Azok a szülők, akik már masszírozták gyermeküket, tapasztalhatták, hogy a masszázs kitűnő hatású, minthogy egyre növekszik a gyermekmasszázs és hasonló terápiák iránti érdeklődés, a kutatók egyre több időt és pénzt fordítanak annak tanulmányozására, miként hatnak a testi folyamatok az elmére.
Hüvelykujjunkat helyezzük a gyermek talpára, s nyomogassuk finoman.
Mutató- és hüvelykujjunkkal sorban fogjuk meg és nyomogassuk végig a gyermek összes lábujját, mindegyiket három másodpercig. Addig ismételjük, amíg a gyermek meg nem nyugszik.
Bal kezünkkel fogjuk meg a gyermek bokáját, majd a jobb kéz mutatóujját helyezzük a talpára a lábujjak magasságában, s óvatosan húzzuk bőrét a sarka felé. E masszázs során hüvelykujjunkkal körkörös mozdulatokkal nyomkodjuk át a gyermek talpát. Először ellenáll majd, de rövid időn belül megnyugszik, s engedi, hogy masszírozzuk.
Emeljük meg a gyermek lábát a sarkánál fogva, s hüvelykujjunkkal végezzünk apró, körkörös mozdulatokat a bokája körül,
Az alacsony vérnyomás és a hasi masszázs
Azok az emberek, akiknek alacsony a vérnyomásuk, s nincs szívbillentyű problémájuk, alkalmasak arra, hogy hasi masszázst kapjanak. Ez a mozdulatsor közvetlenül hat a vérkeringésre. Időtartama a pácienstől függ. A kezelés során az érverés lassul, s a vérnyomás egy kissé csökken. Ha a has nagyon érzékeny, két kezelés között várjunk legalább három napot. Ha kevésbé érzékeny, mély-masszázst is végezhetünk rajta, de mindig nagyon óvatosan.
E masszázst tenyérrel végezzük, elölről hátrafelé váltott kézzel, az egész lábszárra kiterjesztve.
Kezünket forgassuk a gyermek hasán, mintha ásnánk. A masszázs során legyünk nagyon óvatosak.
Mélymasszázs a hason
Ezt a masszázst egész tenyerünkkel végezzük. Hasfali zsírlerakódás vagy folyadék beszűrődés megszűntetésére használhatjuk. Tartsuk észben, hogy bizonyos páciensek szédülhetnek ilyen jellegű masszázs közben. Ez a tünet azonban nem különösebben veszedelmes, ezért nem kell okvetlenül abbahagyni miatta a kezelést.
Ujjainkat helyezzük a gyermek derekára, s hüvelyujjunkat tegyük a köldök fölé. Húzzuk ujjainkat oldalirányban.
Az egyik tenyerünket helyezzük a gyermek hasára, s lassan, finoman rajzoljunk vele köröket.
Két kezünket helyezzük párhuzamosan a gyermek hasára a köldök két oldalán. Az egyik kezünket felfelé, a másikat lefelé mozgassuk. Masszírozzuk a has egész felületét olyan óvatosan, amennyire csak lehet. Nagyon alkalmas a székrekedés megszüntetésére.
Jobb kezünket mozgassuk óvatosan fel-le a gyermek hasának bal oldalán. Ismételjük meg a gyakorlatot másik kezünkkel az ellentétes oldalon.
Serkentő felszíni masszázs
Fernand Cautru szerint a has tájékán könnyed dobolással végzett serkentő felszíni masszázst akár aperitifnek vagy emésztést segítő masszázsnak is nevezhetnénk attól függően, hogy étkezés előtt vagy után végezzük. A gyakorlat ne tartson tovább tizenöt percnél, de gyermekek számára inkább a tízperces kezelés a megfelelő.
A gyomorban levő táplálék
Kellőképpen bizonyították már, hogy a hasi masszázs csökkenti azt az időt, amíg az étel a gyomorban van. Ez az egyik olyan ok, amely indokolttá teszi a masszázst fogyókúrás étrend mellett, hiszen felgyorsítja az emésztést. Ra például az emésztés rendesen négyöt órán át tart, masszírozással ez két-három órára csökkenthető.
Rezegtetés a hasfalon
A rezegtetést ujjvégekkel vagy tenyérrel végezzük a hasfalon. Ezt a területet erőtejesen és a lehető leggyorsabban rázzuk. A kéz folyamatosan a páciens testén nyugodjon, s egy pillanatra se hagyjuk abba a rezegtetést, csak akkor, ha a befogadó kellemetlen érzésre panaszkodik. A gyermekek számára általában kellemes ez a masszázs, ugyanis közvetlen kapcsolatba kerülnek a masszőrrel,
Tenyerünkkel végezzünk keresztirányú mozdulatokat a mellkastól a hasig, illetve az egyik csípőtől a másikig. Ez a gyakorlat álmatlanság esetén segít.
Ahhoz, hogy a masszázs hatásos legyen, azaz a lehető legnagyobb mértékben ellazítsa és megnyugtassa a gyermeket, jobb kezünket helyezzük mellkasának egyik oldalára, Ezután U alakban haladjunk kezünkkel a mellkas másik oldala felé.
Az ujjak
Négy ujjunk azonos anatómiai felépítésű, míg hüvelykujjunk bizonyos eltéréseket mutat. Ujjaink henger alakúak, s két oldaluk jól megkülönböztethető egymástól. Az elülső oldalukon találhatók a feszítőinak, míg a hátulsón a hajlítóinak.
Helyezzük ujjainkat a gyermek hasára, s úgy mozgassuk őket, mintha zongoráznánk, de a nyomás ne legyen túl erős. Ha a masszázst a végtagokon végezzük, megfelelő lesz a vérkeringés.
Helyezzük egymás mellé két tenyerünket a gyermek hasán, s ebből a helyzetből haladjunk oldalirányban, enyhe nyomást kifejtve.
Az ujjak sérülései
Az ujjakat sérülés vagy elváltozás is érheti, s ízületi merevség alakulhat ki mind a hajlító-, mind a feszítőinakban. Mivel nagy igénybevételnek vannak kitéve (különösen a kéz ujjai), kisebb sérüléseket szenvedhetnek, amelyek gyakran elfertőződnek. Nem ritka a veleszületett rendellenesség sem, amelyre különösen oda kell figyelni. Érdemes megtanulnunk az önmasszázs technikáit, s ajánlatos minden pillanatot kihasználnunk annak érdekében, hogy az ujjak mozgékonyabbá váljanak.
Tenyerünket helyezzük a gyermek mellkasára, s írjunk le kis íveket, amíg a bordákig nem érünk. Ezután végezzük el a mozdulatsort ellentétes irányban, amíg vissza nem érünk a mellkas masszírozása közepéig.
A kéznek a csontok közötti részét masszírozhatjuk úgy, hogy egy ujjal a csukló felé húzzuk a bőrt. De masszírozhatunk az egész kezünkkel is, nyomkodva a paciens kezét. Ha hideg a keze, addig dörzsöljük, amíg megfelelően fel nem melegszik.Helyezzük kezünket a gyermek vállára, majd csúsztassuk átlósan a csípőig. Végezzük el ugyanezt a mozdulatot a másik válltól kiindulva is.
A csukló
A mikor a csuklót emlegetjük, arról az ízületről beszélünk, amely az alkart összeköti a kézfejjel. Emellett azonban az ízületen kívüli lágy részeket is magában foglalja. E tájék masszírozására az a gyakorlat alkalmas, amely abból áll, hogy két kezünkkel megfogjuk a csuklót, s egyik kézzel az egyik, a másikkal pedig a másik irányba forgatjuk csavaró mozdulattal, amely nagyban elősegíti a vérkeringést.
Tartsuk magasra a gyermek csuklóját a bal kezünkkel, simogassuk óvatosan a hónalját. Fogjuk meg bal kezünkkel a csuklót, tartsuk függőleges helyzetben, jobb kezünket pedig mozgassuk fel-le, mintha fejnénk.
A felnőttek masszázsa gyermekek igényeihez igazítva
Mindenféle masszázs, amelyet a felnőtteken alkalmazunk, a gyermekek esetében is hatásos. Az egyetlen különbség a masszírozás intenzitása. A keleti technikák nem a legalkalmasabbak erre a célra, ezért érdemesebb olyan masszázst alkalmazni, amely a vérkeringésre és az izmok feszességére hat,
Az ínhüvelyek
Gyakori a csukló ínhüvelyeinek nagy fájdalommal járó heveny vagy idült gyulladása, amelynek során folyadék halmozódhat fel e testtájon, s ez akadályozhatja az ízület mozgását. A megfelelő masszázs az alkar felé tartó enyhe mozdulatsor, amely segít eloszlatni a felgyülemlett folyadékot, s ezáltal megszünteti a fájdalom egyik okát. A masszírozás során ujjbegyünkkel finoman nyomkodjuk a csukló kézfej felőli oldalát.
Az egyik kezünkkel fogjuk meg a gyermek alkarját, a másikkal kétfejű karizmát, ekképp közrefogjuk a könyökét. Két kezünkkel csavarjuk óvatosan ellentétes irányba a karját.
Az egyik kezünkkel fogjuk meg a gyermek csuklóját, a másik kezünk hüvelyk- és mutatóujját fel-le mozgatva pedig masszírozzuk finoman az ujjait. Kiváló gyakorlat a vérkeringés javítására.
A csukló sérülései
Ha a csukló ízülete vagy csontjai megsérülnek, a masszírozást mindig felszíni mozdulatokkal kezdjük, két kézzel dolgozva először az orsócsont, majd a kézfej, végül a tenyér felőli oldalon.
Két kezünkkel fogjuk át a gyermek kezét, s finoman simogassuk kézfejét. Ha hideg a keze, ezzel a masszázzsal hamar a megfelelő hőmérsékletre melegíthető.
Masszírozás közben hüvelykujjunkkal írjunk le kis köröket a gyermek csuklóján. Egy idő múlva tartsunk szünetet, majd ismételjük meg a gyakorlatot.
Elesés
Amikor előreesünk, általában kezünkkel igyekszünk megtartani magunkat. Ilyenkor teljes testtömegünk a sajkacsontra nehezedik, ekképp e csont könnyen megsérülhet. Ez a fajta sérülés elég gyakori, így a masszőröknek is sokszor van dolguk vele, sőt olykor sebészi beavatkozásra is szükség lehet. Minden esetben fontos azonban a csukló „tornáztatása”, a rehabilitációs masszázs.
Az alkar
A z alkar a könyök és a csukló közötti terület. Fartörzshöz hasonló alakja van, amely felépítésétől függően többé-kevésbé ellaposodhat. A belső részén a bőr nagyon vékony, s kevéssé borítja szőrzet, míg külső részén a bőr sokkal erősebb, s mind a nők, mind a férfiak esetében gyérebb-dúsabb szőrzet fedi. Az e területen leggyakrabban alkalmazott masszázstípusok rendkívüli módon javítják a vérkeringést, s erősítik a pácienst. A mozdulatokat a csuklótól a könyök felé végezzük, s csavaró mozdulatok masszírozzunk.
A csukló nyomkodása
E jótékony hatású masszázs során az egyik kezünkkel nyomkodjuk az alkart a csuklótól a könyök felé. De masszírozhatunk két kézzel is, hüvelykujjunkkal követve az izmok irányát. Az is serkenti a vérkeringést, ha tenyérrel gyorsan dörzsöljük a területet.
Bal kezünkkel fogjuk meg határozottan a gyermek csuklóját, de vigyázzunk, hogy ne okozzunk neki fájdalmat. Jobb kezünket, amelyet a másik mellé helyeztünk, csúsztassuk a vállig. Ezt a masszázst mindig felfelé tartó mozdulatokkal végezzük.
Két kezünkkel felváltva dolgozzunk lentről felfelé, a csuklótól a vállig. Ez a gyakorlat jót tesz a vérkeringésnek, s erősíti a gyermek karját.
Az alkar masszírozása
Az alkar két oldalát masszírozhatjuk akár egyszerre is. A páciens alkarja egy párnán nyugodjon, könyökkel lefelé. Két kézzel masszírozzunk: az egyikkel az alkar elülső, a másikkal a hátulsó részét dörzsöljük energikusan.
Az egyik kezünkkel emeljük fel a gyermek alkarját, s ütögessük mozgassuk óvatosan, míg a másik tenyerünkkel finoman. . Ez a gyakorlat jótékonyan hat a gyermek mozgásrendszerére.
Két kezünket fordított V alakban helyezzük a gyermek arcára, majd enyhe nyomással csúsztassuk a fej két oldala felé, amíg mutatóujjunk a halánték magasságába nem ér.
Az orsócsont sérülése
Rándulás vagy törés következtében az orsócsont gyakran megsérül. Bár ilyenkor sebészi beavatkozásra van szükség, az orvos gyakran igénybe veszi masszőr segítségét is, hogy a páciens minél előbb és minél teljesebb mértékben felépüljön. Ebben az esetben ujjbeggyel masszírozzunk, az orsócsont menti területet nyomkodva. Az orsócsont alsó, szélesebb részétől haladjunk felfelé a könyökig, mindig finom, de határozott mozdulatokkal. A masszírozás hatékonyságának növeléséhez használhatunk gyulladáscsökkentő krémet.
Vérömleny
Amikor az alkar izmai között vérömleny keletkezik, elősegíthetjük felszívódását, ha mélymasszázst végzünk a környékén. Evégett mindkét kezünkkel felváltva masszírozzunk az orsócsont és a singcsont közötti területen. Az izomfáradtságból adódó görcsök is megszüntethetők, ha a nyomkodást rezegtetéssel társítjuk.
Öt másodpercen keresztül hüvelykujjunkkal óvatosan rajzoljunk kis köröket a gyermek szemhéjára. Ez a gyakorlat rendkívül nyugtató hatású.
Hüvelykujjunkat helyezzük a gyermek orrhátára, majd csúsztassuk átlósan az arc felé. Ezután térjünk vissza a kiindulási pontra, s ismételjük többször a gyakorlatot.
A könyök A kiálló könyöknyúlványon kívül a felkarcsont és az alkarcsontok ízülete, valamint az őket fedő lágy részek is a könyökhöz tartoznak. Elülső részén három izmos kiszögellés található, ott a bőr nagyon vékony és rugalmas. A felszínhez közeli nyirokerek olyan hálózatot alkotnak itt, amely követi a vérerek útvonalát, s ez az a terület, ahol a leginkább érdemes nyirokmasszázst alkalmaznunk,
Két hüvelykujjunkat helyezzük pontosan az alsó ajak közepe alá, majd óvatosan csúsztassuk oldalirányban, mintegy mosolyra késztetve az arcot. Térjünk vissza a kiindulási pontra, s ismételjük meg többször.
A felhalmozódott folyadék eltávolítása
Mind könyökízületi gyulladás, mind a könyök tájékán bekövetkező sérülések esetén ajánlatos az ott levő ereket masszírozni, mert ez csökkenti az erős fájdalmakat okozó felgyülemlett folyadék mennyiségét. Végezzünk finom csavaró és könnyed doboló mozdulatokat anélkül, hogy fájdalmat okoznánk a páciensnek. Műtétek után mindig orvosi felügyelettel masszírozzunk.
A felkar
A felkar a felső végtagnak a könyök és a váll közötti része. Sokféle sérülés érheti, különösen sportolók vagy nehéz fizikai munkát végzők esetében. Alakja egyéntől, nemtől és kortól függően változik, A nők felkarja a környező– zsírszövet miatt kerek, Akik rendszeresen edzenek, azoknak a felkarján jól láthatóvá válnak az izomtömegek.
A kétfejű karizom
A kétfejű karizom (bicepsz) olyan izom, amely nem tapad a felkarcsonthoz, ezért szakadása esetén visszahúzódik. Ha a szakadás teljes, jellegzetes mélyedés keletkezik, amelyet könnyű összetéveszteni a sérvvel. Ilyen esetben a masszázst csakis az orvos rendelheti el, s a masszőrnek be kell tartania az utasításait. Ha a megdolgozott izom egészséges, erősen meg kell nyomkodni, hogy válaszoljon a külső ingerre. Amikor a lerakódott zsírtól akarunk megszabadulni, azaz a masszázs esztétikai célú, a teljes izomtömeget kell megragadnunk mindkét kézzel, s energikus mozdulatokkal kell masszíroznunk a könyöktől
Hüvelykujjunkkal rajzoljunk kis köröket a gyermek állára. A masszírozás tizenöt másodpercig tartson, s a nyomás nagyon enyhe legyen.
Fogjuk két tenyerünk közé a gyermek arcának oldalsó részét, mintegy félholdat formázva a fül mögötti résztől az alsó állkapocsig.
A váll
A váll a felkart is magában foglaló felső testrész. Három részből áll: a kiálló vállcsúcsból, valamint a lapockai és a deltaizomi részből, Az utóbbi területen mindenféle masszázs végezhető, de a mélymasszázs vált be leginkább nemcsak az izomtömegek, hanem a deltaizom alatti szövetek masszírozására is. Ezen a területen gyakoriak az olyan sérülések, amelyek valamilyen fertőző betegség, például gümőkór következtében alakulnak ki.
E masszázs során finoman csipkedjük végig a hátgerinc két oldalát, a gerinctől körülbelül két centiméterre. Először fentről lefelé haladjunk, majd az ellenkező irányban. Ez a masszázs kimondottan jót teszt olyan gyermekeknek, akik már járni tanulnak, mert nagymértékben erősíti a hátukat.
Két kezünket helyezzük egymás mellé a gyermek hátának a felső részén, Miközben ellentétes irányba mozgatjuk őket, lassan haladjunk lefelé a hát alsó részéig.
A láb és a lábfej
A láb a medencecsont oldalába illeszkedik, s az egyik fő mozgásszervünk. Mind a csontok alakját, mind az izomtömeget tekintve nagyban különbözik a felső végtagtól. Hat jól elkülöníthető részre oszlik, amelyek felfelé haladva a következők: lábfej, boka, lábszár, térd, comb és csípő. A lábfej a kézfej megfelelője, s derékszöget zár be a lábszárral. Háti vagy felső részén számos ín található, amelyek rugalmassá teszik, míg a talpon három terület különíthető el.
Jobb kezünkkel fogjuk meg a gyermek farizmát, s toljuk felfelé. A bal kéz hüvelyk- és mutatóujja közé fogva húzzuk lefelé a bőrt a hát felső részétől az alsó rész felé,
fial dolgozzunk. Ismételjük meg a mozdulatsort a másik lábon is, Ekképp megakadályozható a nem kívánt zsírlerakódás az egész alsó végtagon.
Zárjuk össze mutató- és középső ujjunkat, s az ízületek csúcsával végezzünk egykét milliméter átmérőjű körkörös mozdulatokat. Masszírozzuk át az egész hátat.
A lábfej masszírozása
Amikor a lábfejet készülünk masszírozni, sohase oldalt helyezkedjünk el, hanem a lábfejjel szemben. Ellenkező esetben a kezelés káros lehet. Ne feledjük, hogy az ujjakat mindig a végüktől a tövük felé masszírozzuk, és sohase oldalirányban. A nagylábujjat ujjbeggyel masszírozzuk a lábközépi zóna felett, s többé-kevésbé mélymasszázst végezhetünk attól függően, hogy milyen tünetet kezelünk. A kezeléseket célszerű e rész masszírozásával kezdeni.
Az egyik kezünkkel fogjuk meg a gyermek egyik lábát, s emeljük fel, amennyire csak lehet. A másik kezünkkel masszírozzuk az egész területet a farizomtól a bokáig. Gyúró mozdulat-
Vizenyők
A lábfejen gyakoriak a vizenyők (ödémák), s megszüntetésükre a masszírozás az egyik legalkalmasabb eljárás. Kezdjük finom mozdulatokkal, majd energikusan folytassuk. A szövetek ugyanis könnyen elernyednek a vizenyő, orbánc vagy szétterjedt kötőszöveti gennyesedés esetén rendellenesen keletkező folyadék miatt. A terület energikus masszírozása a vérkeringés helyreállítása szempontjából is ajánlatos, miként szintén jót tesz a láb kimerültségérzésének megszüntetése szempontjából azon páciensek esetében, akik hosszú órákon keresztül vannak talpon.
Nyújtsuk ki jobb kezünk ujjait, s helyezzük az ujjbegyeket a gyermek hátának felső részére. Ezután csúsztassuk lefelé kezünket mindaddig, amíg a hát alsó részéig nem érünk.
Érdekes kapcsolódó dolgok:
A páciensek
Manapság azoknak a gyermekeknek, akik állandó felügyeletre szorulnak (intenzív osztályon kezelik őket), csak a tíz százaléka részesül masszázsban, s egészségesen születő gyermekek milliói sohasem részesülnek ilyen kezelésben.
A Marylandi Egyetem hatása
Marylandi Egyetemen kidolgoztak egy programot, amelyben a Nemzeti Egészségügyi Intézettel karöltve azt tanulmányozzák, milyen lehetőségek rejlenek a gyermekmasszázs-terápiákban. Brian Berman, a program vezetője szerint még sok vizsgálatra van szükség ahhoz, hogy igazolják a gyermekmasszázs hatékonyságát.
Tiffany Field
A gyermekmasszázs oktatói a szakma legmeghatározóbb egyéniségének tartják Tiffany Fieldet, aki rendkívül fontos kutatásokat végzett e témával kapcsolatban a Miami Egyetem Orvostudományi Korán a masszázs hatékonyságáról. Field kijelentette: „Az, hogy milyen gyakran masszírozzuk a gyermeket, legalább olyan fontos, mint az, hogy megfelelő étrendet állítsunk össze számára, vagy hogy a megfelelő gyakorlatokat végeztessük vele.” Mindkét kezünkkel fogjuk meg a gyermek lábfejét. Hüvelykujjunkkal húzzuk a lábhát bőrét a lábujjak tövétől a boka felé.
Kapcsolat a gyermekkel
Masszírozás közben a szülők jobban érzékelik, mire van szüksége gyermeküknek, s könnyebben megértik válaszait is, Más szóval érzékenyebbek a gyermekükhöz fűződő viszonyukban, s ez a masszázs során tapasztalható testi közelségnek tulajdonítható. Tudjuk, hogy a masszázs elősegíti a koraszülöttek növekedését és testtömeg-gyarapodását, ráadásul azok, akik valamilyen egészségi problémával születtek, sokkal kevésbé nyugtalanok, s jobban alszanak.
Magas vérnyomásban szenvedő páciensek
A magas vérnyomásban szenvedőkön végzett hasi mélymasszázs vizelési ingert vált ki, amely a kezelés után négy-öt órával is megmarad, s többszöri székletürítés kísérheti. Ez nem azt jelzi, hogy nem megfelelő masszázst alkalmaztunk, épp ellenkezőleg, a kezelésnek köszönhetően távoznak a szervezetből a salak anyagok, amelyek másként csak jóval később ürülnének ki, Így méreganyagok halmozódnának fel a testben.