Varázs-reflexmasszírozó
Varázs-reflexmasszírozó
A gumilabda továbbfejlesztésének eredményeként jött létre a varázs- reflexmasszírozó, melynek tenyérbe szorításával a kéz reflexpontjait tudjuk ingerelni. Mióta kifejlesztettem ezt az eszközt, több száz levelet kaptam a világ minden tájáról, melyben az emberek sikereikről számoltak be.
Amikor használni kezdik, eleinte lassan haladjanak, és semmi esetre se markolják két percnél tovább. Olyan sok mirigy masszázspontját képes egyidejűleg megnyomni ez az eszköz, hogy az életenergia ilyen hirtelen nagy mértékben való felszabadítása sokkot okozhat a szervezetnek. A mirigyeket sokk érheti, ha hosszú ideje aludtak tétlenül.
Hogyan használjuk?
Vegyük egyik kezünkbe a varázsmasszírozót, és szorongassuk meg. Kicsiny „göbjeivel” számtalan ujjreflexpontot meg fogunk nyomni. Görgessük át a tenyér egész területén, így a tenyér más és más reflexcsoportjait masszírozza majd meg.
Kezünkben görgessük kb. két percig, majd vegyük át a másik kézbe. A másik kezünkben ugyancsak két percig gyúrjuk. Azonnal érezni fogjuk a mágneses életerő felfrissítő hatását, ahogy az egész testben szétáramlik. Lehet, hogy le sem akarjuk majd tenni a varázs-reflexmasszírozót, azonban ne feledjük el, hogy nem szabad túlmasszíroznunk a pontokat! Másnap vagy még aznap, de kicsit később, újból kézbe vehetjük, és használhatjuk, ha úgy tetszik. Minden ember más. Amennyiben az ön testének egészségi állapota nem éppen kielégítő, akkor eleinte alkalmanként csak rövid időre használja, és két masszázs között hagyjon nagyobb szünetet. Ne akarjanak egyetlen nap alatt teljesen meggyógyulni.
Amennyiben akarjuk, mindkét kezünket egyidejűleg is masszírozhatjuk a varázsmasszírozóval. A bal tenyérben helyezzék el az eszközt, majd a jobbal zárják a két tenyér közé. Ujjaikat zárják össze. Kezdjék el a masszírozót több irányba is görgetni, és figyeljék meg, a kicsiny göbök miként masszírozzák meg teljesen magától értetődő módon mindkét tenyér reflexpontjait. Ugyanezt a görgető és nyomó mozdulatot alkalmazzuk a hüvelyk- és a többi ujjak masszírozásakor.
A varázs-reflexmasszírozót sokféle sportban találták már hasznosnak. A golfozók szerint ez a kis eszköz pontosan akkora nyomást képes gyakorolni az izmokra, amennyi ahhoz szükséges, hogy helyesen meg tudják lendíteni a golfütőt. A tekések pedig úgy érezték, a masszírozó nagy segítséget jelentett kezük és karjuk jó erőben tartásában és ellazításában.
Vannak, akik egyszerre kettőt is használnak belőle, azaz mindkét kezet egyidejűleg masszírozzák. Ha megnézik, láthatják, hogy két masszírozóval a test mindkét oldalán elhelyezkedő legtöbb szerv és mirigy masszázspontját képesek megmasszírozni. Amennyiben mind a két kézzel erősen megszorítjuk a masszírozót, testünk minden izmára nyomást gyakorolunk, különösen a mirigyek és a szervek körül elhelyezkedő belső izmokra.
A test alsó szakaszának masszázsgyakorlatai nem csupán az alsó ágyéktájékot kezelik, de a húgyhólyagnak és a húgyvezetéknek is hasznára lesznek. A nemi szervekre ugyancsak jó hatást gyakorol, olyannyira, hogy sokakban újra feltámad a szexuális érdeklődés, mintha csak megfiatalodtak volna.
Figyelmeztetés: Ne masszírozzuk túl reflexpontjainkat az első héten, máskülönben annyira erős fájdalmat fogunk érezni, hogy azt hihetjük, betegek vagyunk.
Az első néhány napban naponta csak egyszer masszírozzuk magunkat. Később napi kétszer is végezhetjük a kezelést, egészen addig, míg az izmok teljesen hozzászoknak a masszázshoz. Olyan ez, mint amikor túl sokat edzünk egyszerre, és a lábunk vagy a karunk izomgörcsöt kap. Ne képezzünk görcsöket a belső izmokban. Vegyük könnyedén az első egy-két hétben, és meglátják, hogy megújulnak, megszépülnek, a természet és a masszázs csodájának köszönhetően.