Talpmasszázs
A reflexológiát hosszú időn át betegségek elleni gyógymódként alkalmazták, s manapság is rengeteg híve van. A tenyéren és a talpon végzik, azon az alapon, hogy e két testtájék minden része összefügg a testkülönböző szerveivel, ha tehát a tenyér és a talp bizonyos pontjait masszírozzuk, az hatással van a megfelelő szervekre. Hasonlóan mint a kézmasszázs.
Zónaterápia
A zónaterápia vagy másként reflexológia olyan az orvostudományon alapuló kezelés, amely a talp és a tenyér bizonyos pontjainak ingerléséből áll annak érdekében, hogy ily módon a test egészét kezeljék, e terápia nagy
E masszázs helyes alkalmazásához helyezzük a jobb kéz mutatóujját a jobb talpon levő 1es pontra. Végezzünk erőteljes körkörös mozdulatokat, de egy pillanatra se vegyük le ujjunkat a lábról. Ez a beavatkozás a tobozmirigy működését serkenti.
A zónaterápia alapjai
A zónaterápia egyidős az emberiséggel. Ha valaki beteg, s fájdalmai vannak, álta lában fájlalt testrészére teszi a kezét, ugyanis a nyomás enyhíti a fájdalmat. A zónaterápia lényegében ezen az elven alapszik. Sok kutató foglalkozott vele, s napjainkra olyan alaposan kidolgozott technikákat tártak a nagyközönség elé, amelyek szinte csodát tesznek a szervezettel. Az észak amerikai orvost, William Fitzgeraldot Is a zónaterápia nagy szakértőjeként tartják számon. Munkássága ugyan a XIX, század elejére esett, de eredményei még mindig érvényesek. Fitzgerald az Egyesült Államokban, Angliában és Bécsben végezte kutatásait.
Mérgezés
A betegségek kialakulásának leggyakoribb oka valamilyen mérgezés. A zóna terápia elmélete szerint a kéz és a láb idegvégződéseibe kristályok jelennek meg, amelyeknek hatására a szervezet megbetegszik, mert a kristálylerakódás zavarja az e területekre jellemző idegingerületek tovaterjedését. Ha az elektromágneses egyensúly megbomlik, betegséggel és öregedéssel szembesülünk. Ugyanakkor ha megfelelő az egyensúly, szervezetünk egészséges és erős lesz. A bal lábon nem kell elvégezni az előzőkben leírt gyakorlatot
Mérgezést okozó kristályok
A mikor a kéznek és a lábnak azokat a területeit masszírozzuk, amelyekben megjelentek a mérgezést okozó kristályok, az a cél, hogy eloszlassuk őket, s ezáltal enyhítsük a kezelt pontoknak megfelelő szerveket kínzó betegség tüneteit. Azt, hogy az adott területen kristályok vannak, gyulladás és fájdalom jelzi, Tudnunk kell, hogy a szervek, ha külső tényezők támadják meg őket, egymagukban nem képesek megfelelően működni, ezért segítségre van szükségük a baj leküzdéséhez, Ekkor kerül előtérbe a zónaterápia, bár természetesen az orvoslás egyéb módszereit sem kívánjuk háttérbe szorítani.
Mirigyek
A belső elválasztású mirigyek olyan szervek, amelyek hormonokat választanak el. Az utóbbiak igen fontosak a szervezet számára, mert olyan működéseket szabályoznak, mint az emésztés, a verejtékezés vagy a szervezet ellenálló képessége a vérben megjelenő idegen anyagokkal szemben. Az agyalapi mirigy a legnagyobb és a legösszetettebb mirigy, amelynek a vérbe jutó hormonjai különböző feladatokat látnak el. Ilyen például a mellékvese, a pajzsmirigy, a petefészek vagy a here működésének serkentése. A növekedésben is rendkívül fontos szerepe van, s ha nem működik megfelelően, az összes említett működés károsodik.
Mutatóujjunkat helyezzük a jobb talpon levő 2es pontra, s nyomkodjuk e helyet úgy, hogy ujjunkat nem vesszük le a lábról. Közben végezzünk körkörös mozdulatokat is. Ez a gyakorlat az agyalapi mirigy működésére hat jótékonyan, s jobban érezzük az illatokat és ételek ízét is.
A pajzsmirigy
pajzsmirigyből olyan hormonok jutnak a vérbe, amelyek gyorsítják a szőlőcukor elégetését, s ezzel befolyásolják a szellemi és testi teljesítőképességet. A pajzsmirigy működése erőteljesen hat a vérkeringésre és a légzésre is. Ez a tiroxin hormont kiválasztó, kisméretű, puha mirigy a nyak elülső részén található. Két rendellenessége a túlműködés és az elégtelenműködés. E problémák kihatnak a testtömegre (fogyás, illetve elhízás lesz a következményük), s nehezítik az emésztést, valamint a tápanyagoknak a szervezetbe való beépülését. Az ilyen tünetekben szenvedőkön alkalmanként emlékezetkiesés, nőbetegeken pedig a havi vérzés rendellenessége figyelhető meg.
A gyakorlatot nem kell a bal lábon is elvégezni.
Kalcium és foszfor
A test által kiválasztott kalcium és foszfor mennyiségét a mellékpajzsmirigy szabályozza, amely négy kis mirigyből áll. Ezek a pajzsmirigy hátulján helyezkednek el. E két elem alapvetően fontos az élethez, ugyanis kalciumra nemcsak a növekedéshez, valamint a csontok és a szövetek megújulásához von szükség, hanem az izmok elernyedéséhez is nélkülözhetetlen. Ha a vérben nincs elég kalcium, akkora szervezet a csontokból vonja ki, s emiatt olyan súlyos betegségek alakulhatnak ki,mint például a csontritkulás is.
A csecsemőmirigy
A csecsemőmirigy a nyak alsó részén található, s a szegycsont felső végéig ér. Megfelelő állapota elengedhetetlen a védekezési (immun)rendszer működéséhez. Felnőttkorra visszafejlődik, ám gyermekkorban nagyon fontos. Némelyek bizonyos érzelmi állapotokat, például a szorongást vagy a stresszt is ezzel a miriggyel hozzák összefüggésbe. Nagyon fontos, hogy jól működjön, mert a nyiroksejtek révén képes megvédeni a szervezetet a fertőzésekkel szemben.
Mellékvese
A kis mellékvesék a test hátulsó részén, a vesék felett találhatók. Ha erős érzelmeket élünk át, mondjuk félünk, akkor adrenalint választanak el, amely a vérrel eljut más szervekbe (például az emésztőszervekbe), az izmokba és a bőrbe, s hatására gyorsabban ver a szív, ám lassul az emésztés. E hormon segít megküzdeni bizonyos betegségekkel, különösen az allergiás eredetűekkel, mint amilyen az asztma néhány formája. A mellékvesék tartják fenn a szervezetben a nátrium és a kálium egyensúlyát is.
Helyezzük mutatóujjunkat a jobb talpon levő 3as pontra. Enyhe nyomással, körkörös mozdulatokkal masszírozzuk. Ez a masszázs a nők kebleire is hat, gömbölyűbbé teszi őket.
A hasnyálmirigy
A hasnyálmirigy a gyomor tájékán található, a test hátulsó részén. Létfontosságú szerv, mert részt vesz a tápanyagok emésztésében, s olyan fontos hormonokat választ el, mint az inzulin és a glukagon, amelyek együttesen szabályozzák a vércukorszintet. A vérben található szőlőcukor mind szellemi, mind testi teljesítőképességünkhöz nélkülözhetetlen. Ha a hasnyálmirigy nem működik jól, a vércukorszint rendellenessé válik, a szervezet energiája csökken, s cukorbetegség alakul ki, amely veszélyeztetheti az életet is. Szerencsére e betegséget manapság már sikeresen kezelik.
Az elsődleges nemi szervek
A nemi mirigyek az elsődleges nemi szervek: a nőkben a petefészek, míg a férfiakban a here. Feladatuk a nemi hormonok elválasztása. Nemcsak a nemi szervek működésére hatnak, hanem a többi miriggyel is kapcsolatban állnak.
Az előző mozdulatsor hatását kiegészítendő masszírozzuk hasonlóképp a bal talpon található 32es pontot.
Nyomás okozta fájdalom
I Ha valaki nyomásterápián vesz részt, gyakran előfordul, hogy bizonyos pontok megnyomásakor fájdalmat érez, Emiatt ne aggódjunk, ugyanis a kezelések előre haladtával érezhetően csökken majd a fájdalomérzet. A kezelés megkezdése előtt érdemes felkeresni egy pedikűröst, hogy eltávolítsa a lábfejről a tyúkszemeket és egyéb kinövéseket, ezek ugyanis gátolhatják az idegi hatást, ezen kívül a masszírozást is nehezítik. A zónaterápiás kezelések időtartama nincs meghatározva, de minél kosz szerbbak, annál jobb, hiszen gyorsabban csökkentik a fájdalmat.
Nyomástechnika
A megfelelő pontokra hüvelyk, mutató és gyűrűsujjal fejtsünk ki nyomást (körmeink legyenek rövidek, hogy ne sértsék meg a kezelendő bőrfelületet). Ujjperccel is nyomkodhatjuk a pontokat. A talp egész felületét úgy is masszírozhatjuk, hogy kis, kemény golyót görgetünk végig rajta. Az is fontos, hogy a körkörös mozdulatokat az óramutató járó sóval ellentétesen végezzük, s mindegyik tíztizenöt másodpercig tartson. Minden masszázs ötperces legyen mindkét láb esetében.E masszázs hatékonyan javítja a látással kapcsolatos reflexeket, s enyhíti a fogfájást. A jobb talpon levő 4es, 5ös és 6os pontot körkörös mozdulatokkal masszírozzuk, mindegyiket néhány másodpercig.
Zónaterápiás kezelések
A megfelelő eredmény eléréséhez a napi kétszeri kezelés lenne eszményi, az egyik reggel, a másik este. A terápia akkor megfelelő, ha a kezelendő területet mindkét lábon ötöt percig masszírozzuk, s a végén az egész talpat átmasszírozzuk egy kis, kemény golyóval. Olyan erősen nyomogassuk a talpat, hogy a páciens még éppen elviselje a kezelések előre haladtával a kellemetlenségek majd úgyis fokozatosan megszűnnek, Ne feledjük azt sem: ahhoz, hogy a szervezet felkészüljön a masszázs befogadására, tökéletesen hidratáltnak kell lennie. Ezért azt javasoljuk, hogy a páciens sok folyadékot igyon, lehetőleg vizet vagy természetes gyümölcslevet.
Óvatosan masszírozzuk át behajlított ujjakkal, az ízületek végével a bal láb talpának egész felületét. A zónaterápia és az alkoholizmus. A talp zónaterápiáját az alkoholizmus kezelésének kiegészítésére is javasoljuk. Az első teendő, hogy lelkileg is foglalkozzunk a pácienssel, s tanulmányozzuk állapotának okait. Ami a zónaterápiát illeti, masszírozzuk a két nagylábujjon és a tövüknél található összes pontot, mert erőteljesen hatnak a vesékre és a májra, márpedig ez a két szerv döntő szerepet játszik az alkohol kiválasztásában és lebontásában. E terápia nagyon hatékony a szervezet általános méregtelenítése szempontjából is, ezért naponta végezzük.
Allergiás tünetek
Az allergiás tünetek azt jelzik, hogy a belső szervek nem működnek megfelelően, ezért a megszüntetésükhöz ki kell deríteni, mi okozza a panaszokat. Az előírt orvosi kezelés mellett a páciens alávethető általános zónaterápiának is, amely a talp egész felületének nyomkodásából áll. Ez segít a szervezet általános méregtelenítésében. Egyidejűleg ügyelni kell az étrendre is: száműzni kell belőle minden olyan élelmiszert, amely allergiás tüneteket válthat ki. Nagyon fontos, hogy lélekben pozitívan viszonyuljunk e kérdéshez.
Vérszegénység
A vérszegénységet elsősorban a vér vashiánya idézi elő, ekképp nők esetében gyakoribba havi vérzés miatt. Ha nem kezelik megfelelően, rosszindulatúvá fejlődik, s ez a válfaja akár halálos kimenetelű is lehet. Ha reflexológiával akarjuk kezelni ezt a betegséget, a lépnek megfelelő talp pontot kell megdolgoznunk, ugyanis a szervezet többi részéből hiányzó vér ebben a szervben raktározódik el.A vérszegénység kezeléséhez emellett egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozásra van szükség.
Ha a jobb talpon levő 7es, 8as és 10es pontot masszírozzuk, nagymértékben csökkenthetjük a fogfájást és egyéb szájüregi fájdalmakat. Ezeket a pontokat az óramutató járásával ellentétesen masszírozzuk körkörös mozdulatokkal.
Ízületi gyulladás
Ízületi gyulladás esetén azonnal forduljunk orvoshoz, hogy a legmegfelelőbb kezelést írja elő. Emellett szigorú diétát kell tartani, s csakis egészséges és természetes ételeket szabad enni. E nagyon erős fájdalmat a szervezetben túlságosan nagy mennyiségben felgyülemlő húgysav okozza. A javasolt zónaterápia mellett mozogjunk annyit, amennyit csak tudunk nem számít az életkor , ha mást nem tehetünk, legalább sétáljunk nagyokat a szabad levegőn, még ha lassan is. A kezelés során mindenekelőtt a vesének és a pajzsmirigynek megfelelő területeket dolgozzuk meg.
Az említett fogfájás és egyéb szájüregi fájdalmak kezelését azzal egészíthetjük ki, ha az előbb leírtakhoz hasonló módon megmasszírozzuk a bal talpon található pontot is.
Rák
Ha a rák kezelésére végzünk zónaterápiát, igen fontos, hogy onkológus felügyelje a páciens állapotát. A rák súlyos betegség, amelyet nagyon komolyan kell venni. Semmilyen körülmények között se térjünk el az orvos utasításaitól! Ez azonban nem jelenti azt, hogy a páciens ne remélhetne segítséget a zónaterápiától, de csakis mint az orvosi kezelés kiegészítőjétől. Ez a terápia nagyon alkalmas a fájdalom enyhítésére, s bármilyen páciens esetében alkalmazható attól függetlenül, hogy a betegség melyik stádiumban van.
Hurutos betegségek
Hurutos betegségek esetén rendkívül jó eredmények érhetők el reflexológiával. I I Az orrüregnek megfelelő területeket dolgozzuk meg, utána pedig masszírozzuk át a talp egész felületét egy golyóval. Érdemes légző gyakorlatokat is végeztetni, hogy a tüdő a lehető legjobban kitáguljon Megelőzésként ajánlatos nagy adag C-vitamint szedni. Nem kell túladagolástól tartanunk, ugyanis a szervezet könnyen megszabadul a feleslegtől, A kezelést diétával egészítsük ki. Étkezzünk egészségesen, együnk sok gyümölcsöt és zöldséget, ugyanakkor kevés szénhidrátot.
Hólyaghurut
A hólyaghurut gyógyítósához
A húgyhólyagnak, a vesének, a petefészeknek és általában a kiválasztó rendszernek megfelelő területeket kell megdolgoznunk. Az influenzás vagy egyéb hurutos betegségekhez gyakran az idegrendszer elváltozásai is társulhatnak. Azon túl, hogy megnyomkodjuk a megfelelő területeket, melegítésképp ajánlatos valamit (törülközőt vagy villanypárnát) a has alatti területre, helyezni, Emellett ihatunk olyan forró folyadékot is, amilyet még elviselünk. A hólyaghurut másik módja, hogy a nyelvet !efelé nyomjuk egy lapos tárggyal: megint csak olyan erősen, amennyire MÓQ elviselhető.
Ez a masszázs nagyon alkalmas a fül bajainak orvoslására, ugyanis nagymértékben csillapítja a fájdalmat, s a fertőzéseket is segít leküzdeni. A jobb talpon levő 9es pont masszírozásával kezdjük, s lassú, körkörös mozdulatokkal, erőteljes nyomással masszírozzunk, amennyire csak a páciens elviseli.
Koleszterin
A nyugati világ lakosságának nagy hányadára jellemző, hogy a koleszterin túlzott mértékben van jelen a szervezetben. A probléma a helytelen táplálkozással függ össze. Okai a túltápláltságban és az állati zsiradékban gazdag élelmiszerek fogyasztásában keresendők, ezért a vér koleszterinszintjének csökkentése érdekében alapjában meg kelt változtatni az étrendet. Mindenekelőtt ajánlatos friss élelmiszereket fogyasztani, például gyümölcsöket és zöldségféléket, valamint fehérjében gazdag, de kevés zsiradékot tartalmazó húst, mint amilyen a csirke. Ami a zónaterápiát illeti, a mellkasnak és a szívnek megfelelő pontokat kell nyomkodni, ugyanis a sok koleszterin a keringési rendszert veszélyezteti. Minden esetben forduljunk orvoshoz, hogy a lehető legmegfelelőbb kezelést írja elő.
A kezelést a bal talpon levő 38as pont nyomkodásával folytassuk. Néhány nap elteltével a páciensnek javulást kell éreznie a kezelt területen.
Térdfájás
A térdfájást ízületi gyulladás, az ízületi folyadék „elfolyósa” vagy sportsérülés okozhatja. Először is forduljunk traumatológushoz, aki a legmegfelelőbb kezelésben részesít bennünket. Emellett azonban az említett sérülésekkel járó fájdalmat reflexológiával is nagymértékben csökkenthetjük. Nyomkodjuk
a jobb nagylábujjon található 1es pontot és a bal talpon levő megfelelőjét. Húzzuk a bőrt a lábujj töve felé. Az orvosi ellátást követően érdemes néhány napig ennek a kezelésnek is alávetni magunkat. Ízületi gyulladás esetén szintén alkalmazható.
Cukorbetegség
A cukorbetegség rendkívül körültekintő gondozást kíván, Oka abban keresendő, /1, hogy a hasnyálmirigy nem megfelelően működik, s nem termeli meg azt az inzulinmennyiséget, amelyre a szervezetnek szüksége van. Ez a betegség gyermekek és felnőttek körében egyaránt előfordul. Sokszor csak akkor derül rá fény, amikor az illető már elér egy bizonyos (magas) életkort, Természetesen az első teendő az, hogy felkeressük az orvost, aki megfelelő kezelést ír elő, beleértve a szigorú diétát is. Ami a zónaterápiát illeti, magától értődik, hogy a hasnyálmirigynek megfelelő területet kell kezelni, de nagyon lassan és finoman nyomkodjuk. Ajánlatos a pajzsmirigynek megfelelő területet is kezelni.
Hasmenés
A heveny hasmenés azt jelzi, hogy a gyomor nem működik megfelelően. Általában csak jóindulatú zavarról van szó, amely valójában nem több kellemetlenségnél. Vigyázzunk azonban, nehogy idült hasmenéssé váljon, mert az sokkal súlyosabb betegség. Ha reflexológiával akarjuk megszüntetni a hasmenést, akkor a hát alsó részének, a vesének és a húgyhólyagnak megfelelő területet kell kezelnünk. Közepes erejű nyomással masszírozzunk, nagyon lassú mozdulatokkal, mindkét láb esetében harminc másodpercig. ismételjük meg többször a műveletet.
A nyaktájékon érezhető kellemetlen fájdalmak általában a rossz testtartás miatt támadnak. Enyhíthetők, sőt teljesen meg is szüntethetők, ha a jobb talpon levő 11es pontot erőteljesen, körkörös mozdulatokkal masszírozzuk.
Influenza
A korszerű orvostudomány a mai napig sem tudott olyan módszerrel kirukkolni, amely az enyhe lefolyású meghűlést vagy influenzát gyógyítaná, bár a kereskedelemben számos olyan készítmény kapható, amely a kellemetlen tünetek enyhítésére szolgál. Éppen ezért érdemes a bajt amennyire csak tőlünk telik megelőzni, s ennek az a legjobb módja, ha nagy adagban juttatunk C-vitamint a szervezetünkbe, Mint már említettük, nem kell tartanunk a túladagolástól, mert a szervezet könnyen megszabadul e vitamin feleslegétől. Ami a zónaterápiát illeti, minden olyan pontot kezelnünk kell, amely összefüggésben van a légző rendszerrel, de a pajzsmirigynek megfelelő terület masszírozása is ajánlatos.
A nyakfájás elleni kezelés kiegészítéseként nyomkodjuk a bal talpon levő 40es pontot ugyanúgy, ahogy a jobb láb esetében tettük.
Az életerő hiánya
Bizonyos körülmények között és időközönként a szervezet életereje megfogyatkozik. Ezt azonban könnyű leküzdeni. Először is gondoljuk át étrendünket, mivel valószínűleg vitaminban szegény élelmiszereket eszünk. Érdemes nagy mennyiségű B vitamint is szednünk, mert javítja a szervezet erőnlétét. Ami a zónaterápiát illeti, finoman kell masszírozni az egész talpat egy kemény golyóval, de a nyomás ne legyen túl eres. Túlzott kimerültség esetén orvoshoz kell fordulni, hogy teljes kivizsgálást végezzen, amely segít megtalálni az okokat..
Májgyulladás
A májgyulladás a máj rendellenességeinek következtében kialakuló betegség. Több típusa ismeretes. Mindig szakorvossal kezeltessük, aki a tünetek alapján a megfelelő gyógymódot írja elő. E betegség esetén általában átgondolt étrendre és sok pihenésre van szükség. Zónaterápiával azonban segíthetjük az orvos munkáját elsősorban a májnak és a vesének megfelelő pontokat masszírozzuk erőteljes mozdulatokkal. A talp többi részét finomabban nyomkodjuk. Javasoljuk, hogy a páciens igyon sok vizet vagy természetes gyümölcslevet, hogy kitisztítsa szervezetét.
Csuklás
Ezt a múló, kellemetlen tünetet időnként mindannyian tapasztaljuk. Ha alkalomszerűen fordul elő, nem kell nagyobb figyelmet fordítani rá, ha viszont rendszeressé válik, a rossz légzéssel lehet kapcsolatban. Ebben az esetben kezelést kíván. Van egy olyan gyakorlat, amellyel nagyon eredményesen küzdhetünk a csuklás ellen.
A páciens feküdjön hanyatt, lélegezzen mélyeket, azután tartsa vissza a lélegzetét annyi ideig, ameddig csak bírja, végül nagyon lassan fújja ki a levegőt. A reflexológia során az agyalapi mirigynek és a pajzsmirigynek megfelelő pontokat nyomkodjuk közepesen erősen. Akik gyakran szenvednek torokfájástól, vagy pajzsmirigyproblémáik vannak, azok számára a következő masszázs rendkívül hatékonynak bizonyul: először finoman, majd egyre erőteljesebben nyomkodjuk a jobb talpon levő 12es pontot harminc másodpercen át.
Vizelet visszatartási képtelenség
Ilyen gond esetén, akár felnőttről, akár gyermekről legyen szó, először is azt kell kideríteni, hogy testi vagy lelki okokra vezethető e vissza. Ettől függetlenül a pácienst sürgősen kezelni kell, mert ez a rendellenesség sok szenvedést okoz neki, ráadásul szégyelli is magát. A zónaterápia során a húgyhólyagnak és a veséknek megfelelő pontokat kell megdolgoznunk. Nyomkodjuk erősen a területet, amíg a fájdalomérzet teljesen meg nem szűnik. Gyermekek esetében a masszázs legyen valamivel finomabb és hosszabb ideig tartó. A mozdulatsor a gyermek éjszakai vizelet visszatartási problémáira is megoldás lehet.
Ugyanezt a mozdulatsort folytatva nyomkodjuk a bal talpon levő 41es pontot, így érjük el a kívánt eredményt.
Egyensúlyzavar
Nem túl gyakran, de előfordul, hogy valaki elveszti az egyensúlyérzékét. Ez meglepetésszerűen következik be, s általában nem ismeretes az oka. Mindenekelőtt orvoshoz kell fordulni, hogy teljes kivizsgálásnak vesse alá a pácienst, egyebek között ellenőrizze látását, hatását és vérnyomását.
A zónaterápia is segít, ha a szemnek és a fülnek megfelelő pontokat nyomkodjuk. Ha az orvos felállítja a diagnózist, s tisztázódik az egyensúlyérzékelés elvesztésének eredete, akkor már azokat a területeket is nyomkodhatjuk, amelyek közvetlenül összefüggenek vele.
Foltok a bőrön
Ha a bőrön foltok, ekcéma, pattanások vagy egyéb elváltozások jelennek meg, a kiváltó ok külső tényezők agresszív hatása lehet, ugyanakkor ezek az elváltozások általában a belső szervek rendellenes működésének vagy valamilyen allergiának a következményeként alakulnak ki. Ha az orvos megállapítja az elváltozás pontos okát, már folyamodhatunk a reflexológiához, amelynek során a bőrelváltozás helyének megfelelő pontot kezeljük. Egyébként érdemes a talp egész felületét is lassú mozdulatokkal, enyhe nyomással átmasszírozni.
A hörghurut és a légzési nehézségek általában enyhíthetők, ha a jobb talpon levő 13as pontot nyomkodjuk erőteljes, körkörös mozdulatokkal.
Idegi problémák
Az idegi problémák nagyon gyakoriak a fejlett társadalmakban, s megoldásuk sok esetben rendkívül nehéz. A legfontosabb az, hogy a pácienst azonnal kezeljék, ellenkező esetben nagyobb baj is kialakulhat. Az idegi problémák kezelésére végezzünk légző gyakorlatokat, s próbáljuk elkerülni a kellemetlen helyzeteket, amelyek megzavarhatják az elme egyensúlyát. A reflexológia felbecsülhetetlen segítséget nyújt ilyen esetekben. Nyomkodjuk erőteljesen a pajzs és az agyalapi mirigynek megfelelő területeket. Addig folytassuk a masszírozást, amíg az idegesség meg nem szűnik.
A kezelést egészítsük ki a bal talpon levő 42es pont hasonló masszírozásával. Néhány kezelés után már érezhető javulást kell tapasztalnunk.
Visszerek
Ha a máj nem működik megfelelően,é s a vér tisztítása során olvadék jön létre, könnyen visszér tágulat alakul ki. Manapság ez a betegség már viszonylag könnyen műthető, emellett azonban ajánlatos olyan testmozgást végezni, amely javítja a végtagok vérkeringését. A zónaterápia során nyomkodhatjuk a májnak és a veséknek megfelelő területeket a talpon, vagy masszírozhatjuk a visszeret is finoman, nagyon óvatosan. Minden esetben orvoshoz kell fordulnunk, és szó szerint be kell tartanunk az utasításait.
Az epehólyag
Az epehólyag betegségei közvetlen kapcsolatban vannak a lelkiállapottal. Sok ‘adat van arra, hogy azok az emberek, akik frusztrációt éreznek, vagy igényeiket nem tudják megfelelően kielégíteni, gyakran szenvednek e szerv rendellenes működésétől. Ha epekő keletkezik, az nagy fájdalmat okozhat, s előbb-utóbb el kell távolítani miatta az epehólyagot. Megelőzés végett a szervezetnek hidratáltnak kell lennie, ezért igyunk naponta két liter folyadékot, s együnk sok gyümölcsöt és zöldséget. Zónaterápiával kielégítő eredmény érhető el, ha a májnak, a veséknek és általában az egész emésztőrendszernek megfelelő pontokat nyomkodjuk.
Fülzúgás
Ha zúgást vagy sípolást hallunk fülünkben, az egyértelmű jele annak, hogy a középfül valamilyen módon megsérült. Ilyen esetben azonnal fül, orr és gégeorvoshoz kell fordulnunk, hogy alaposan kivizsgáljon minket, s előírja a megfelelő kezelést. A kezelés kiegészíthető a talpon a harmadik és a negyedik lábujj töve között található pontnak a masszírozásával. Mindkét lábat masszírozzuk, akkor is, ha csak az egyik fül sérült meg. Ezután ujjbeggyel masszírozzuk át az egész talpat az ujjak tövétől a. A mellkasi fájdalom és szorítás érzése enyhíthető, ha erőteljesen nyomkodjuk a jobb talpon levő 14es pontot.
Szívtáji szorító fájdalom
A szívtáji szorító fájdalom (orvosi szakkifejezéssel angina pectoris) igen súlyos betegség, úgyhogy a lehető legrövidebb időn belül szakorvoshoz kell fordulnunk vele. Az orvos által előírt kezelést be kell tartanunk, s meg kell vele beszélnünk azt is, hogy alkalmazható e a zónaterápia vagy sem, amely bizonyítottan eredményes e betegségben. A talpon a szívnek és a veséknek megfelelő területeket kell kezelnünk, mindig nagyon finoman, öt percnél nem hosszabb ideig. Még egyszer megjegyezzük, hogy az orvos előírásait pontosan be kell tartanunk.
Folytassuk a bal talpon levő 43as pont masszírozásával, amíg a mellkas területén érzékelt nyomás nem csökken.
Korpa
Sok ember van, akinek korpásodik a feje, s nem tudja, mit tegyen. A korpa a fejbőr hámlása miatt jelenik meg, s kialakulásában külső tényezők is szerepet játszanak, például a légszennyezés és a füst. Bár nem tartják betegségnek, kétségkívül nagyon kényelmetlen és zavaró annak, aki benne szenved. Megszüntetéséhez ujjbeggyel masszírozzuk át az egész fejbőrt, hogy javuljon a terület vérellátása. Ezenkívül érdemes a hajat gyakran megmosni semleges samponnal.
Narancsbőr
Olyan tünet, amely elsősorban esztétikai szempontból problémás (különösen a nők számára). A narancsbőr azért alakul ki, mert a szervezet nem tudja megfelelően eltávolítani a salakanyagokat. Megszüntetéséhez a szervezet méregtelenítése az első teendő. Ezt megfelelő étrenddel érhetjük el, amely fehérjékben és friss zöldségekben gazdag, ám állati eredetű zsiradékban szegény, vagy egyáltalán nem is tartalmaz ilyen zsiradékot. Nagyon fontos, hogy sok folyadékot igyunk (két litert naponta), lehetőleg vizet vagy természetes gyümölcslevet. Az a legjobb, ha felkeresünk egy endokrinológust, aki szakszerű kezelést ír elő. Az eredmények még jobbak zónaterápiával kiegészítve, amelynek során elsősorban a májnak, a vesének és a nyirokrendszernek megfelelő pontokat masszírozunk.
Ülőidegzsába
Amikor a csigolyák közti porckorongok megsérülnek, az Ülőideg erős nyomás alá kerül. Ebből elviselhetetlen fájdalom származik: amely csak a porckorongok műtéti kezelésével szüntethető meg. A köznyelv azt az erős fájdalmat nevezi ülőidegzsábának (isiásznak), amely az egészlábat érinti a csípőtői a bokáig. Enyhíti a fájdalmat, ha finoman nyomkodjuk az egész talpat, elsősorban az ülőidegnek megfelelő pontot, Ez a pont a sarok felső részén, középen található, Egyébként orvoshoz kell fordulnunk a szakszerű kezelés végett.
A hörgők, a tüdő és általában a légző rendszer problémái enyhíthetők, ha a jobb talpon levő 15ös pontot erőteljes, körkörös mozdulatokkal masszírozzuk.
Depresszió
A depresszió sok ember problémája szerte a világon. Kezelése általában nehézkes és lassú. Először is be kell látnunk, hogy szakember segítségére van szükség. Ha pedig már elkezdődött a kezelés, s eljutottunk a probléma eredetéhez, akkor elkezdhetünk különböző masszázstechnikákat alkalmazni, amelyek segítik a gyógyulást. Érdemes az egész testet átmasszírozni, mivel az ellazulás fontos a betegség leküzdésében. Ami a reflexológiát illeti, különösen az agyalapi mirigyet és a pajzsmirigyet ingerlő területeket kell masszírozni. A forró vizes fürdő is nagyon ajánlatos, és az étrendünk is legyen kiegyensúlyozott.
Szünetekkel tarkított légzés idézhető elő, ha a bal talpon levő 44es pontot masszírozzuk.
A csípő fájdalma
A csípő fájdalmát sokszor ízületi gyulladás okozza, de ütések és zúzódások is kiválthatják. Az orvosi előírások betartása mellett javasolt a következő zónaterápiás gyakorlat is: nyomkodjuk a gerincoszlopnak megfelelő pontokat, majd masszírozzuk erőteljesen a sarok teljes területét, mindkét lábon néhány percig. Ajánlott a sérült rész masszírozása is, de csak nagyon óvatosan, s lehetőleg szakember végezze.
Az Alzheimer-kór
A z Alzheimer-kórral igazából sem az orvostudomány, sem a masszőrök nem tudnak mit kezdeni. A betegség az agysejtek előrehaladó pusztulása miatt támad, s a gond az, hogy az idegsejtek nem regenerálódnak. Kezdetben többé kevésbé szembeszökő emlékezési zavarokkal, esetenként teljes memóriavesztéssel jár, de a betegség kritikus szakaszában különös viselkedés Is tapasztalható. Mindmáig nincs rá gyógymód. A betegekre nagyon jól hat a zónaterápia, ugyanis segít a szervezetet a lehető legjobb formában tartani. Ez azért is fontos, mert ha a beteget nem gondozzák kellőképpen, szervezete fokozatosan leromlik. Az egész testfelület masszírozása javasolható, de legfőképp a felkaré és a lábszáré, hogy javuljon a végtagok vérkeringése.
Zsibbadás
Az egész test zsibbadása az esetek többségében az elégtelen vérkeringésnek tulajdonítható. Leküzdéséhez sok testmozgásra van szükség, de ha erre nincs mód, akkor legalább sétáljunk nagyokat mindennap. Az egész testfelület masszírozása javasolható, különösen a mélymasszázs (a nyirokrendszer masszírozása). A talpat ujjbeggyel erőteljesen nyomkodva néhány percig masszírozzuk a nagylábujjakat a végüktől a tövükig. Ügyeljünk arra, hogy ne okozzunk fájdalmat. Ha a zsibbadás nem szűnik meg, forduljunk orvoshoz.
A csecsemőmirigy működési zavarai miatt (különösen gyermekkorban) növekedési vagy fejlődési problémákkal küszködők hatékony segítségnek fogják találni e masszázst. Jobb kezünk mutató vagy gyűrűsujját húzzuk végig a páciens jobb talpán levő 16 os pont felett, s végezzünk körkörös mozdulatot e ponton, erőteljes nyomással, az óramutató járásával ellentétesen.
Szklerózis multiplex
A szklerózis multiplexnek akár a legkisebb gyanúja támad is, azonnal forduljunk I !orvoshoz a megfelelő kezelés érdekében. E betegség esetén a legfontosabb a pozitív hozzáállás, ami lehetővé teszi, hogy küzdjünk a bántalom ellen, s a lehető legtovább maradhassunk jó erőnlétben. Végezzünk általános masszázst, mindig betartva az orvos utasításait. Ami a reflexológiát illeti, finoman, de határozottan masszírozzuk a talp egész felületét. A kezelés legyen hosszú, de ne fárassza ki a pácienst. A meleg vizes fürdő jól ellazítja a betegeket, akik szívesen élnek is vele.
Az előzőkben leírt módon nyomkodjuk a bal talpon levő 47es pontot. Ezek a mozdulatok erőteljesen ingerlik a csecsemőmirigy működését, és segítik a növekedéshez elengedhetetlen kémiai anyagok kiválasztását.
Mértéktelen evés
Sok ember többet eszik, mint amennyire szüksége van. Ennek számos következménye ismeretes, Először is az emésztőrendszer rendellenes működése, ami esztétikai problémákra vezet a szervezetben lerakódott zsír miatt. Természetesen az első teendő a kiegyensúlyozott étrend betartása, s ha az illetőt szorongás is gyötri, forduljon pszichológushoz. A masszázs és a forró vizes fürdő segít ilyen helyzetekben, mert ellazít, megnyugtat. A mértéktelen élelmiszerfogyasztáshoz többnyire kétségbeesés és szorongás társul.
Frigiditás
A frigiditásnak sokféle oka lehet, s a kezelésnek mindig egyénre szabottnak kell lennie. Az első teendő az ok megszüntetése. Minthogy ez alapjában lelki természetű, szakemberhez kell fordulni. E könyvnek az erotikus masszázzsal foglalkozó fejezetében több olyan gyakorlatot leírtunk, amellyel küzdhetünk a frigiditásnak és hatásának a következményei ellen. A reflexológia gyakorlata szerint a talpnak azt a részét kell kezelni, amely a belső elválasztású rendszernek, vagyis az agyalapi mirigynek, a pajzsmirigynek és a mellékpajzsmirigynek felel meg. A nyugodt és bizalmat ébresztő környezet nagymértékben segít, miként a türelem és a társ megértése is fontos.
Köszvény
Ha a húgysav túlságosan felgyülemlik a szervezetben, köszvény származhat belőle ez az ízületek fájdalmas gyulladása. Tűszúrásszerűen jelez az ujjvégekben, legfőképp a nagylábujj tövénél. Az orvos ilyenkor szigorú diétát ír elő, s elsősorban a húgysavra is jellemző purin-bázist tartalmazó élelmiszerek, például a hús vagy a teljes tej fogyasztását korlátozza. Száműzni kell az étrendből a citrusféléket és az alkoholt is. Ilyen esetben rendkívül hasznos a májnak és a veséknek megfelelő területek nyomkodása a talpon, mert ez a két szerv felelős a húgysav eltávolításáért. Hogy a kezelés hatékony legyen, a páciensnek meglehetősen erőteljes masszázst kell elviselnie.
A gyomor és általában az emésztőrendszer számos működési rendellenessége kezelhető úgy, hogy a jobb kéz hüvelykujjának élével balról jobbra erőteljesen masszírozzuk a jobb talpon levő 17es zónát.
Közösülési képtelenség
A közösülési képtelenség (impotencia) mind nagyobb számban jellemző a férfiakra. Általában lelki és nem testi eredetű okai vannak, ezért érdemes egy jó pszichológust felkeresni. Az egyik oka például a nemi társ iránti érdeklődés elvesztése erre azok a férfiak példák, akik csak egy bizonyos nővel (nemi partnerükkel) szemben impotensek. Más esetekben az önbecsülés hiánya miatt okoz hosszasan gondot az Impotencia az egyénnek. Reflexológiás kezelése során különösen a belső elválasztású rendszerrel összefüggésben álló mirigyeknek megfelelő területeket kell nyomkodni. Ezenkívül lazító, nyugtató légző gyakorlatok is javasolhatók.
Az előzőkben leírtakhoz hasonlóan ezúttal a bal talpon levő 45ös pontot masszírozzuk. Néhány kezelés után azt tapasztalhatjuk, hogy a kellemetlen tünetek eltűnnek, s az emésztés számottevően javul.
Gyomorrontás
Gyermekek és fiatalok esetében csak akkor következik be gyomorrontás, ha előzőleg mértéktelenül ettek; ám felnőttekben gyakoribb ez a tünet. Elkerülése érdekében étrendünk legyen kiegyensúlyozott, s ne együnk szénhidrátokat és fehérjéket ugyanazon étkezés alkalmával, mer’ hogy ez a gyomorrontás elsődleges oka. Ha nagyon gyakran fordul elő, keressük fel orvosunkat, hogy javasoljon valamilyen kezelést. A zónaterápia során elsősorban a has nyálmirigynek megfelelő pontot kell megdolgozni, amíg a fájdalom el nem múlik. Utána térjünk át a máj, majd a vese területére.
Álmatlanság
A nyugati világban igen elterjedt az álmatlanság. Tízből négy felnőttet érint, s az orvostudomány a gyógyszeres kezelésektől eltekintve csak keveset tud ellene tenni. Valószínűleg azért, mert az álmatlanságot számtalan rendellenesség okozhatja. Manapság fontos kísérleteket végeznek a leküzdése érdekében. Beválhat, ha jól szellőző helyen próbálnunk meg aludni, ahol nincs sem túl hideg, sem túl meleg, s ahol elég sötét van. Lefekvés előtt érdemes légző gyakorlatokat is végezni. Ami a zónaterápiát illeti, tenyérrel masszírozzuk az egész talpat finom, dörzsölő mozdulatokkal.
Rossz szájszag
A rossz szájszag olyan panasz, amelynek súlyos társadalmi következményei vannak. Azok ugyanis, akik szenvednek tőle, elutasítottnak érzik magukat. Általában helytelen étrend, az emésztőrendszer működési rendellenessége vagy egy rossz fog okozza. Szakemberhez kell fordulni vele, hogy megtalálja az okát, majd sikerrel kezelje. Az orvos munkáját segítendő reflexológiát is alkalmazhatunk a talp összes olyan területén, amely az emésztőrendszernek felel meg. Óvatosan, de ne túl enyhén masszírozzuk e pontokat. Ahhoz, hogy a hasnyálmirigy megfelelően működjön, masszírozzuk a jobb talpon levő 18as pontot.
Klimax
A klimax (menopauza) nem betegség, hanem a nők életének átmeneti szakasza, amely éppoly természetes, mint az anyaság. Ez az időszak bizonyos nőkre lelkileg hat, mert a havi vérzés végleges elmaradását olyan negatívumként élik meg, amely visszavonhatatlanul az öregség jele. Holo sok példa szól amellett, hogy azok a nők, akik már átestek ezen az időszakon, szexuális értelemben ugyanolyan aktívak lehetnek, mint a fiatalok. Arról nem szólva, hogy a klimax külsőleg semmilyen tünettel sem jár. Azokra a zavarokra és kellemetlenségekre pedig, amelyek az életnek ebben a szakaszában kialakulhatnak, jól beválik a zónaterápia az agyalapi mirigynek, a hasnyálmirigynek és a petefészeknek megfelelő területeken.
Folytassuk a masszázst a bal talpon levő 46-os ponton. Ez a beavatkozás jótékonyan hat az egész emésztő rendszerre.
Migrén
A migrént sokszor a nem megfelelő étrend okozza. Az édességek és az állati eredetű zsiradékokban gazdag ételek túlzott fogyasztása segíti elő kialakulását. Az is előnytelen, ha hosszú órákat töltünk rosszul szellőztetett helyiségben. Megelőzése érdekében olyan étrendet kell össze állítanunk, amely bőven tartalmaz friss élelmiszereket. A fájdalmak enyhítésére javasoljuk a zónaterápiát, az orrüregeknek megfelelő pontok masszírozását a talpon. Fejtsünk ki erőteljes nyomást a hüvelykujjra is valamilyen eszközzel. A mozdulat az ujj tövétől a vége felé haladjon.
Arcüreggyulladás
A z arcüreggyulladás az orr melléküregének bántalma, amelynek oka az arcüreg befertőződése. Többféle gyógymód ismeretes a kezelésére, súlyos esetekben műtik is. Általában erős fejfájást okoz, s feszültséget idéz elő az egész arcon. Tüneteinek enyhítése végett érdemes a talpon az orrgödröknek megfelelő részeket masszírozni, azután kezünkkel végignyomkodhatjuk a páciens lábujjait a tövüktől a végük felé haladva. A kezelés befejezéseként néhány percig erőteljesen masszírozzuk ujj perceinkkel a sarok területét mindkét lábon.
Légszomj
Légszomj akkor támad, amikor a szervezetben változások következnek be. Az élet bizonyos szakaszaiban elég sűrűn kínozhatja az embert. Ilyen időszak a nőknél a klimax (a változás kora). Légszomj kialakulásakor meg kell őriznünk nyugalmunkat, s nyugtató légző gyakorlatokat kell végeznünk. Az agyalapi mirigyre ilyenkor különösen fontos feladat hárul, ezért a neki meg felelő területet kell a talpon masszíroznunk erőteljes, mély mozdulatokkal. A kezelés befejezéseként tenyérrel paskoljuk finoman a páciens mindkét sarkát néhány percig .Ez a masszázs nagyon hatékonynak bizonyul a központi idegrendszer működéseinek szabályozására. Nyomogassuk erőteljesen a gyűrűsujjal a jobb talpon levő 18-as pontot.
A hát bántalmai
Ebben e könyvben egy teljes fejezetet szenteltünk a hát bántalmainak, mert úgy L véljük, hogy a fájdalommal járó betegségek között nagyon fontos helyet foglalnak el, A hátfájás különféle masszázstechnikákkal enyhíthető. Más módszereken túl, amelyeket (esetleg) már kipróbáltunk a beteg szervezeten, érdemes tudni, hogy a reflexológia is értékes gyógymódokat kínál. Legfőképp a gerincoszlop alsó szakaszának megfelelő területet kell masszíroznunk a talpon, mert szinte minden gerincbántalom onnan ered, A nagylábujjat kell dörzsölnünk és erőteljesen nyomkodnunk úgy, hogy ne okozzunk fájdalmat. Folytassuk a masszírozást ugyanezzel a mozdulattal a bal talpon levő 48-as ponton. Végezzük a műveletet néhány percig mindkét lá bon. A kezelés végére a páciens megnyugszik, ellazul,
Gyomor bántalmak
A gyomorbántalmak különböző eredetűek lehetnek, és szakember által előírt keze léssel gyógyíthatók. A gyomor masszírozása elősegíti a tápcsatorna izomzatának összehúzódásait, valamint a gázok és a salakanyagok távozását. Ami a zónaterápiát illeti, a nyelvet egy kanál nyelével nyomkodva elősegíthetjük az emésztés javulását; a talpon pedig az emésztőrendszernek megfelelő területet kell masszíroznunk.
Tüdőgyulladás
Az utóbbi években különféle külső okok hatására, gondoljunk csak az AIDS-re vagy a túlnépesedésre, tanúi lehetünk a már-már elfeledett tüdőgyulladás feltámadásának. Természetesen e betegséget minden esetben szakembernek kell kezelnie, s utasításait a lehető legpontosabban be kell tartani. A masszázs csak e rosszindulatú betegség tüneti kezeléseként jöhet számításba. Annyi légző gyakorlatot kell végeztetnünk a beteggel, amennyit csak tudunk. A reflexológia során a talp egész felületét kell masszíroznunk, a lábujjakat is beleértve, hogy a szervezetet a lehető legjobb állapotban tarthassuk, mert csak akkor képes hatásosan felvenni a harcot a betegséggel. Elengedhetetlen a jó táplálkozás is annak érdekében, hogy a beteg meg erősödjön.
Szédülés
Néhány különleges esettől eltekintve a szédülés nem okvetlenül súlyos betegség tünete. Ezt a panaszt általában a középfül rend ellenessége okozza. Ha megoldatlan lelki problémával jár együtt, kezelése pszichológus hatás körébe tartozik. Ha zónaterápiát alkalmazunk, akkor a fülnek, valamint a pajzs- és az agy alapi mirigynek megfelelő pontokat kell masszíroznunk a talpon.
Hogy az epehólyag megfelelően működjön, s ne képződjön benne epekő, erő teljes mozdulatokkal masszírozzuk a jobb talpon levő 20-as pontot.
Agyvérzés
Súlyos esetekben az idegi feszültséggel és szorongással társuló magas vérnyomás .)következtében agyvérzés alakulhat ki. Szövődményeképp vérrög marad az agyban. A pácienst sürgősen szakorvosnak kell kezelnie, ugyanis a következmények nagyon súlyosak lehetnek – a test valamelyik részének bénulásától egészen a halálig. A zónaterápia segíthet a felépülésben, ha a szívnek és a tüdőnek megfelelő területeket masszírozzuk. Mindig vegyük figyelembe, hogy az agyvérzéses betegek nagyon törékenyek, ezért finoman masszírozzuk őket. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordul ni, aki a szakorvossal szorosan együttműködve alkalmazza a legmegfelelőbb masszírozási technikákat.
Ebben az esetben a bal talpat nem kell masszírozni.
Asztma
Az asztma olyan betegség, amely akkor támad, ha a mellékvesék nem működnek megfelelően. Sokszor valamilyen súlyosabb allergiát kiváltó folyamat nyomán alakul ki. Elsősorban a nagy városok lakóira jellemző, míg falun élők körében ritkább.
A betegség kialakulásában ugyanis fontos szerepe van a légszennyeződésnek. A reflexológia során a mellékveséknek, valamint a pajzs- és az agyalapi mirigynek megfelelő területeket kell masszíroznunk.
Ha a páciens ingerlékeny, a kezelést kiegészíthetjük forró fürdővel is.
Rossz vérkeringés
A rossz vérkeringés egyike az orvosokat leginkább foglalkoztató problémáknak, ugyanis világszerte nagyon sok ember szenved miatta. Sok oka lehet, közülük a túlsúly és a vashiány a legfontosabb. Az utóbbi ok miatt a vérszegény betegek kőrében igen gyakori. Együnk sok fehérjét, friss gyümölcsöket és zöldségféléket. Ha a masszázst hívjuk segítségül, érdemes a páciens egész testét kezelni, különös figyelmet fordítva az alsó végtagokra. A zónaterápia során a talp egész felületét, különösen a sarok területét kell mélymasszázzsal kezelnünk. A kéz masszírozása is nagyon alkalmas e bántalom leküzdésére.
Bélgörcsök
A bélgörcsök rossz minőségű élelmi szerek emésztésének vagy italok fogyasztásának eredménye ként alakulnak ki,Az orvosnak kell megállapítania a megfelelő kezelést, amely esetenként antibiotikumok szedésével is kiegészül. Ha a bélgörcsök nagyon erősek, ajánlatos ágyban maradni addig, amíg a tünetek elmúlnak, A zóna terápia során azokat a pontokat masszírozzuk, amelyek az emésztőrendszernek, a vesének és a májnak felelnek meg. Felnőttek esetében masszírozzunk erőteljesen, de ha gyermekekről van szó, a mozdulatok legyenek enyhék. Tenyerünkkel az egész talpfelületet masszírozzuk,
A különböző májproblémák zónaterápiás kezelése során a jobb kéz élével néhány percig erőteljesen masszírozzuk a jobb talpon levő 21-es pontot.
Fejfájás
A fejfájás sok bántalomnak lehet a tünete. A feszült érzelmi állapotra ugyanúgy r1 jellemző lehet, mint számos testi természetű elváltozásra. Manapság egyszerűen kezelhető olyan gyógyszerekkel, amelyeknek semmiféle mellékhatásuk sincs, de ha gyakran kell orvosságot szedni, akkor mindenképpen ki kell derítenünk a fejfájás okát, ugyanis súlyos betegség is előidézheti ezt a tünetet. A fejfájásnak sokféle fajtája van, az enyhén kellemetlen érzéstől a szinte elviselhetetlen migrénig. A zónaterápia tanai szerint érdemes az egész talpat mélyen átmasszírozni, hogy helyreállítsuk a szervezet egyensúlyát, s oda küldjünk energiát, ahol szükség van rá. A kezelést a két talp finom ütögetésével fejezhetjük be. Görcsös fejfájás esetén érdemes félárnyékos, csendes szobában tartózkodnunk.
A bal talpat nem kell masszírozni az ilyen típusú keze lés során.
Az alsó állkapocs problémái
Az alsó állkapocs problémáinak, csak úgy, mint a fejfájának, különböző okai lehetnek, amelyeket szakorvosnak kell megkeresnie és kezelnie. Sokszor csupán az arc alján felgyülemlett feszültség az okozója. Ilyen kor először is vegyünk egy forró fürdőt, majd kényelmes ruhába öltözve maradjunk egy fél árnyékos, csendes szobában. Zónaterápia esetén érdemes mutató- és középső ujjunk ujjbegyével erőteljesen nyomkodni a lábujjak ujj begyét.
Aranyér
Az aranyér vértolulás miatt kitágult ér, amely a végbél záróizmán kívülre türemkedik. Minthogy e betegség nagy fájdalmakkal járhat, a páciensnek orvoshoz kell fordulnia a panaszok megjelenésekor. Nem megfelelő, rostokban és egyéb természetes anyagokban szegény táplálkozás okozza, s mindig az erőltetett székletürítés a baj kiváltója. Meg kell változtatnunk az étrendünket: együnk sok gyümölcsöt és zöldséget, igyunk naponta legkevesebb két liter vizet, s minél előbb menjünk orvoshoz. Az aranyér zónaterápiája nagyon jó eredményre vezet, ha a sarok feletti területet tenyérrel energikusan megdörzsöljük, ugyanis ez a rész felel meg a végbélnek.
Herpesz
A herpesz fertőző betegség, amelynek kezeléséhez sok időre és türelemre van szükség. Mint hogy fájdalommal jár, kezelését nyugtató és ellazító készítményekkel szokták kiegészíteni. A reflexológia nem sokat tehet a beteg állapotának javításáért, de segíthet az illetőnek ellazulni és megnyugodni, így a páciens jobban beletörődik a hosszadalmas orvosi keze lésbe. Masszírozzuk a központi idegrendszernek, valamint a pajzsmirigynek és a csecsemőmirigynek megfelelő területet a talpon. A máj, a vesék és a lép területének nyomkodása is ajánlatos, hogy megtisztítsuk a szervezetet.
A mellékvese valamennyi betegsége jól kezelhető, ha mutatóujjal masszírozzuk a jobb talpon levő 22-es pontot.
Nemi szervi herpesz
Ennek a herpesz típusnak megvannak a saját tulajdonságai, amelyek megkülönböztetik a közönséges herpesztől. Nemi úton terjed, s kezelése szintén nehézkes és hosszadalmas. Ugyanúgy, mint a közönséges herpesz esetében, a zónaterápia ezúttal sem tehet csodát, csak annyit, hogy segít a páciensnek felkészülni az igen hosszú kezelésre. Először a nyirokrendszernek, majd a központi idegrendszernek megfelelő területet kell masszíroznunk a talpon. A mozdulatsort az ujjvégekkel kezdjük, s a kéztővel fejezzük be. A masszázs legyen olyan erőteljes, amilyet csak elvisel a páciens. Ha a masszírozás közben érzett lábfájás megszűnik, az azt jelenti, hogy a páciens hamarosan meggyógyul.
Szinte minden vesebántalom területe a jobb talpon van, ezért a bal talpat nem kell masszírozni.
Sárgaság
A sárgaság egymagában nem számít betegségnek, de mindenképpen annak a tünete, hogy a máj nincs a legjobb állapotban. Ha a bőr sárgás színű lesz, azonnal orvoshoz kell fordulni, hogy elvégezze a szükséges vizsgálatokat, megállapítsa e tünet okát, s elkezdje a megfelelő kezelést. A sárgaság megszüntetéséhez az étrend újragondolására is szükség van. A talpon végzendő masszázsnak elsősorban a májnak meg felelő területre kell irányulnia, de ne felejtsük el a vese és a lép helyének masszírozását sem. A lehető legerősebben nyomkodjuk az említett területeket, amennyire csak elviseli a páciens.
Meddőség
A nemi szervek deformálódásából vagy helytelen működéséből adódóan meddőség (terméketlenség) alakul ki, egyetlen dolgot tehetünk: orvoshoz kell fordulnunk, hogy elkezdje a megfelelő kezelést. Sajnos az orvostudomány még nem tud segíteni minden meddő páciensen. Azokban az esetekben viszont, amikor a rendel lenesség lelki eredetű, az egész testlazító átmasszírozása (az orvos vagy a pszichológus tevékenységét kiegészítve) fontos szerepet játszhat a gyógyulásban. A zónaterápia során elsősorban az agyalapi mirigynek és a csecsemőmirigynek megfelelő területeket kell kezelnünk, de megdolgozhatjuk a pajzsmirigy helyét is.
Lumbágó
A lumbágót általában összetévesztik az ülőidegzsábával (isiásszal), mert mind két betegség a hát alsó részén támad. De míg isiász esetén a lábunkban, addig lumbágó esetén az ágyékunk tájékán érezzük a fájdalmat. Sokféle gyógyszer kapható, amely enyhíti a fájdalmat, de ha el akarjuk kerülni mellékhatásukat, fordulhatunk a masszázshoz is. Pontosan azt a részt (vagy zónaterápia esetén az annak megfelelő területet) kell masszíroznunk, ahol a páciens a fájdalmat érzi. Nagyon jó eredményt érhetünk el, ha erőteljesen átmasszírozzuk a talp egész felületét, különösen a két nagylábujjat és a sarkakat.
A vese és az egész emésztőrendszer működésének javítása érdekében néhány percig masszírozzuk energikusan a jobb talpon levő 23-as pontot.
Kopaszodás
A kopaszodás ugyan nem betegség, mégis sok férfi szenved az esztétikai hatása miatt. Jól tudjuk, hogy aki kopasz, az sokkal idősebbnek látszik kortársainál, s emiatt gyakran szorong. A már kihullott hajszálakért nem tehetünk semmit, elősegíthető azonban a még megmaradtak megőrzése. A kopaszodásnak sokféle oka lehet az idegi eredetű betegségektől az orvosi kezelések okozta hajhullásig (a kortizon hormon például a hajszálak legádázabb ellensége). Ami a masszázst illeti, mindkét kezünk ujjbegyeivel közepes erősségű nyomással masszírozzuk át a hajjal borított fejbőrt, hogy javítsuk vérkeringését.
Folytassuk a masszírozást a bal talpon levő 52-es ponton, meri- így biztosan elérjük a kívánt hatást.
Ínygyulladás
A fogíny gyulladásának következménye egy vagy több fog elvesztése lehet. Kezelése hosszú és nehézkes, ezért sok türelmet kíván pácienstől, Okoz hatja a szájüregben kialakuló gyulladás, de vitaminhiány is. Az utóbbi esetben a masszázs nem sokat segít, ezért inkább a zónaterápia ajánlott, amelynek során finoman átnyomkodjuk az egész talpat a szervezet regenerálódásának elősegítésére. Ha a páciens nagyon ideges természetű, mindennap lefekvés előtt fürödjön meg forró vízben.
Elhízás és túlsúly
Az elhízás és a túlsúly a nyugati társadalmak népességének nagy hányadát aggasztja, már csak esztétikai szempontból is. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy e problémák nagyban befolyásolják egészségi állapotunkat is, hiszen jobban megdolgoztatja a májat, a vesét és a többi szervet, ha a kelleténél több ételt kell megemésztenünk. Azon kívül, hogy felkeresünk egy endokrinológust, aki meg felelő, egészséges étrendből és a lehető legtöbb testmozgásból álló gyógymódot javasol, érdemes az egész talpon zónaterápiát végeznünk, pontról pontra olyan erősen masszírozva, amennyire a páciens el tudja viselni. Emellett a hideg zuhany hatékonyan javítja a vérkeringést és a víz visszaszívását, különösen a végtagokban.
Dadogás
Ha a dadogás testi eredetű, szakorvosnak kell megvizsgálnia a hangszalagokat és a torok izmait, s megfelelő diagnózis birtokában kell elkezdenie a keze lést. A dadogós azonban nagyon gyakran lelki eredetű. Ez esetben is szakembernek (pszichológusnak) kell a kezelést végeznie, de ilyenkor a zónaterápia is a segítségünkre lehet Egy kanál nyelével erőteljesen nyomkodjuk végig a nyelvet a nyelvgyöktől a nyelv hegyéig. A szájnak különböző gyakorlatai is ajánlottak, például a páciens beszéljen úgy, hogy közben fogával egy ceruzát szorít.
Húgyhólyagproblémák vagy vizelet-visszatartási képtelenség esetén tanácsos mutatóujjunkkal körkörös mozdulatokkal masszírozni a jobb talpon levő 24- es pontot, az óramutató járásával ellentétes irányban.
Szívbántalmak
Szívbántalom esetén a lehető legkörültekintőbben kell eljárnunk, hiszen a téves kezelésnek nagyon súlyos következményei lehetnek, Az első szabály az, hogy keressünk fel egy szakorvost, a második pedig az, hogy szó szerint kövessük előírásait. Rendkívül hasznos, ha az egész testet átmasszírozzuk, így ugyanis serkentjük a vérkeringést, s ez minden esetben jótékony hatású, Mindig nagyon finoman masszírozzunk, s a test alsó részétől haladjunk felfelé, a szív irányában, Zónaterápia esetén különböző mirigyeket kell serkentenünk, hogy helyreállítsuk a szervezet egyensúlyát, így a test hatékonyabban küzdhet a betegséggel. Fordítsunk különös figyelmet a nagylábujj masszírozására,
Az eszményi eredmény elérése érdekében a kezelést a bal talpon levő 53-as pont hasonló masszírozásával fejezzük be.
Dülmirigy
A dülmirigy (prosztata) működési rendel lenességei általában az ötven év feletti férfiak körében gyakoriak, de bizonyos esetekben hamarabb is előfordulnak. E mirigy működésével függ össze, ha a vizeletürítés problémássá válik: vagy túl gyakori lesz, vagy a páciens képtelen vizeletet üríteni annak ellenére, hogy szükségét érzi. Ilyen kor is fel kell keresni egy szakorvost a megfelelő kezelés érdekében, ugyanis az említett kellemet lenségek egy kezdeti stádiumban levő rá kos elváltozás tünetei is lehetnek, amelyet ha idejében kezdenek kezelni, a beteg meggyógyul. Zóna-terápia esetén a dülmirigynek és a vesének megfelelő pontokat kezeljük.
Tüdőbántalmak
Tüdő- vagy hörgőbántalmak esetén feltétlenül meg kell fogadnunk azt a tanácsot, I hogy hagyjunk fel a dohányzással és az alkoholfogyasztással, hiszen a tüdő szem-pontjából ez a két tevékenység a legártalmasabb. Javasoljuk azt is, hogy az orvos hoz forduló páciens végezzen néhány perces légző gyakorlatokat napi két-három alkalommal. A mellkas két oldalának óvatos masszírozása segít megszüntetni a verblulást a tüdőben. Ami a zónaterápiát illeti, magától értődően a tüdőnek és a mellkasnak megfelelő területet kell masszíroznunk. Ezúttal is ügyeljünk az óvatosságra. A kezelés néhány percig tartson, s naponta egyszer-kétszer végezzük.
Gyomorfekély
A gyomorfekély tulajdonképpen a gyomor falán keletkező seb, amely fájdalommal jár. Minden esetben orvoshoz kell fordulnunk vele, aki elvégzi a megfelelő vizsgálatokat a sérülés nagyságának megállapítására, s megfelelő étrendet ír elő. Manapság egy viszonylag egyszerű sebészeti beavatkozással szokták a fekélyt eltávolítani. A páciens felépülését zónaterápiával is segíthetjük, amelynek során az emésztő-rendszernek, a vesének, a májnak és a lépnek megfelelő pontokat masszírozzuk. Szélsőséges esetekben nyugtató masszázsban is része sülhet a páciens, hogy uralja idegrend szerét, ugyanis ez a betegség megváltoztatja a viselkedését,
Bélproblémák, különösen az emésztésért felelős vékonybél bajainak kezelésé re nyomkodjuk erőteljes mozdulatokkal a jobb talpon levő 25-ös pontot. A javulás azonnal érezhető lesz, hiszen a gyomor fájdalma enyhülni fog.
Emlőrák
Emlőrák esetén a páciensnek először is – magától értődően – orvoshoz kell fordulnia, és szó szerint be kell tartania minden utasítást. Az a nő, aki emlőtávolításon esik át, általában depressziós lesz, s minthogy általános egészségi állapota is nagyon gyenge, ilyenkor nagy szerepe van a masszázsterápiának, amely sokat segíthet a lábadozás során. Lelkiállapotának javításához a beteg vegyen részt teljes masszázskezelésen, amelynek során nagyon finoman és az általa diktált ritmusban masszírozzuk. A reflexológia szintén segíthet, ha a tüdőnek, a hörgőknek és a mellkasnak megfelelő területeket masszírozzuk. E betegséggel ajánlatos felkeresni pszichológust is, aki a teljes felépüléshez nyújt lelki segítséget.
Ilyen jellegű problémák esetén a bal lábon semmilyen pontot sem kell masszírozni.
Szürke hályog
A szürke hályogon és a szem egyéb bántalmain a masszázs nem sokat segít. Szemészhez kell fordulnunk, s be kell tartanunk utasításait. Mindössze finom mozdulatokkal végzett zónaterápiát javasolhatunk az egész talpon, amikor a páciens műtét előtt áll. A masszírozás ugyan is segít abban, hogy a szervezet a lehető legjobb állapotban legyen, s ekképp könnyen elviseli a beavatkozást.
Agyvelőgyulladás
Az agyvelőgyulladás tünetei a fejfájás, a szédülés és a rosszullét. Elsősorban orvosnak kell kezelnie ezt a betegséget, a zónaterápia csak a tünetek enyhítésére szolgál. Nem is szabad elkezdenünk, amíg az orvos nem hagyja jóvá. A fejre összpontosító masszázson kívül alkalmazhatunk olyan zónaterápiás technikákat is, amelyeknek a fájdalom enyhítése az elsődleges céljuk. A kezeléseket fejmasszázzsal kell kezdenünk, majd térjünk át a nyak egész felületének megdolgozására, végül reflexológiával fejezzük be tevékenységünket. Masszírozzuk a pajzsmirigynek, valamint az agyalapi mirigynek és a csecsemőmirigynek megfelelő területeket is.
Agyvérzés
Ha nagyon nagy nyomás nehezedik ránk, vagy nehéz helyzetben sokat szorongunk, agyvérzést kaphatunk, amelynek során vér ömleny keletkezik
az agyban, s gátolja az agyszövet vér ellátását. Következményként lebénul az a testrész, amely az agy sérült területével tart kapcsolatot. E betegség megelőzéséhez az a legfontosabb, hogy képesek legyünk uralkodni magunkon, s a lehető legnagyobb nyugalommal tudjunk szembenézni a nehéz helyzetekkel. A zóna terápia igen sokat segíthet, ha az agy alapi mirigynek és a csecsemőmirigynek megfelelő területet masszírozzuk. A beteg állapotának alakulását mindig kísérje figyelemmel az orvos. Ha a vastagbél felfelé és le felé szálló ágának működését kívánjuk javítani, nem kell mást tennünk, csak a jobb talpon levő 26-os pontot masszíroznunk a jobb kéz gyűrűsujjával.
Parkinson-kór
A Parkinson-kór még nem gyógyítható, bár sokan kutatják ennek lehetőségét. Megelőzésének módja sem ismeretes. A beteg számára önmasszázs javasolható, amellyel – amennyire csak lehet – kordában tudja tartani betegségét. Amíg csak képes rá, masszírozza saját magát. Ha azonban a betegség már előrehaladott szakaszban van, segítenünk kell neki: masszírozzuk át az egész talpát, hogy a lehetőségekhez képest serkenteni tudjuk szervezetét. így felkészíthetjük arra, hogy szembenézzen e szörnyű betegség következményeivel. E betegség nem csupán az idősebbeket sújt ja, hiszen akadnak harmincöt év alatti Parkinson-kórosok is.
A masszírozás kiegészítéséhez nyomkodjuk át a bal láb egész talpfelületét is, Mindenekelőtt az 54-es pontra fordítsunk figyelmet. A kezelés hatására gyorsul az emésztés, s a táplálék hamarabb halad át a táp csatornán.
A csigolya ízületek betegségei
A csontbetegségek közül a nyaki csigolyaízületek nem gyulladásos, merevséggel járó betegsége az egyik legfájdalmasabb. Ilyenkor az étrendben első sorban húgysavban és citromsavban szegény ételek szerepeljenek, s a tejről teljesen le kell mondani. Jó hatású a megbetegedett terület masszírozása és a forró zuhany is. A reflexológiás kezelés során a talp nagylábujj ízületeire kell összpontosítanunk. Kezdjük a masszírozást az ujj tövénél, s a végénél fejezzük be. Ezután ujjbegyeinket csúsztatva térjünk át a talp egész felületére.
A méhnyálkahártya szóródása
Azoknak a nőknek, akik a méhbelhártya szóródásában (szakmai szóval endo-P1metriózisban) szenvednek, bonyolult betegséggel van dolguk. Az orvosok enyhébb esetben hormonális kezelést ajánlanak, súlyosabb esetben azonban sebészi beavatkozást végeznek. A betegséget az okozza, hogy a fejlődés során olyan sejtek szóródnak szét a nő testében, amelyekből méhnyálkahártya alakul ki a méhen kívül is. Tünete a fájdalmas havi vérzés. Ügyelni kell rá, mert elrákosodhat, ezért mindenképp orvosnak kell kezelnie. A zónaterápia a nagylábujj és a sarok mélymasszázsából áll. Ha ujjainkkal nem elég hatékony a masszázs, akkor használhatunk valamilyen hosszúkás eszközt.
Szénanátha
A szénanátha sok esetben légző- gyakorlatokkal enyhíthető. Az orron keresztül szívjuk be erőteljesen és mélyen a levegőt, majd a szájon át fújjuk ki. E gyakorlatokat nagyon lassan kell végezni. Ha a szénanáthát zónaterápiával akarjuk kezelni, a talp összes olyan pontját meg kell dolgoznunk, amely nyálkahártyás szerveknek felel meg. A kezeléseket az orrgödörnek megfelelő helyen kezdjük, s a hörgők kel és a mellkassal kapcsolatban álló területeken fejezzük be.
A lábszár ülőidegzsába okozta fájdalmának meg szüntetésére vagy legalábbis enyhítésére nyomkodjuk a jobb kéz mutató ujjával a jobb talpon levő 27-es pontot. Végezzünk körkörös mozdulatokat az óramutató járásával ellen tétesen.
A húgycsőnyílás vérzése
Ha a húgycsőnyílásból vér ürül, akkor – csakúgy, mint bármilyen más vérzés esetén azonnal orvoshoz kell fordulnunk, A vérzés oka általában a húgyhólyag vagy a vese bántalma, de férfiaknál a dülmirigyből (prosztatából) is ürülhet vér. Az orvosi kezelésre a páciens általában jól szokott reagálni. Természetesen a zónaterápia is a segítségünkre lehet, mert a vesének, a húgyhólyagnak és a dülmirigynek megfelelő területek masszírozása enyhíti a panaszokat, s gyorsan megszünteti a vérzést. A teljesebb hatás elérése érdekében erőteljes és lassú mozdulatokkal nyomkodjuk mindkét kislábujjat.
A kezelés kiegészítéseként nyomkodjuk a bal talpon levő 55-ös pontot is. A keze léseket kéthárom naponta ismételjük meg. Egy-egy kezelés öt percig tartson mindkét lábon. Gyors javulást fogunk tapasztalni, a fájdalmak hamarosan enyhülnek.
A pajzsmirigy csökkent működése
A nyak elülső részén levő pajzsmirigy csökkent működése elhízással vagy túlsúllyal jár együtt. Emellett a páciens viselkedése is meg változik: agresszívabb lesz. Feltétlenül szükség van arra, hogy a beteget endokrinológus kezelje, bár a reflexológia is sokat segíthet, ha a pajzsmirigynek és a mellékpajzs mirigynek megfelelő területeket masszírozzuk. A kezeléseket esetenként kiegészíthetjük nyugtatókkal, s a forró fürdő is előnyös.
A pajzsmirigy túlműködése
A pajzsmirigy túlműködése olyan rendellenesség, amely ellenkező tünetekkel jár, mint a csökkent működése. Ebben az esetben a páciens lesoványodik, erőtlenné válik, magába roskad. Az endokrinológus által előírt kezelés ezúttal is létfontosságú, s olyan étrend egészítse ki, amely lehetővé teszi a testtömeg gyarapodását. A zónaterápia során ugyanazokat a szabályokat kell betartanunk, mint a pajzsmirigy csökkent működése esetén, hiszen ez esetben is e mirigy működésének szabályozásáról van szó, E betegek hajlamosak a depresszióra, ezért fontos, hogy szakember kezelje őket,
Húgyúti fertőzések
Húgyúti fertőzések esetén különösen körültekintőnek kell lennünk, s azonnal orvoshoz kell fordulnunk, mert ha e problémákat nem kezelik idejében, akár a vesét is károsíthatják, A húgyhólyag fertőzése erős fájdalommal jár, különösen a vizelet ürítés pillanatában, A zónaterápia ilyen esetekben különösen hatékony. A kezelés során nyomkodjuk a bal talpon a húgyhólyagnak és a veséknek meg felelő területeket. Masszírozzuk a májjal és a léppel kapcsolatos részeket is, hogy a szervezet egészét erősítsük.
Ez a masszázs a nők számára fontos, ugyanis a petefészek fájdalmát enyhíti. Különösen jótékony havi vérzés idején. A kezelés során mutatóujjunk begyével masszírozzuk a jobb talpon levő 28-as pontot.
Fehérvérűség
A fehérvérűség (leukémia) nagyon súlyos betegség, amelyet a lehető legkomolyabban kell venni. Az orvosi kezelés elengedhetetlen, s ha masszázst szeretnénk igénybe venni, előtte mindenképpen kérjük ki az orvos véleményét. A betegség oka a vér- és nyirokkeringési rendszer működési rendellenessége, ezért az egész test mély-masszázsos kezelése jótékonyan hathat a páciensre. A zónaterápia során a test összes mirigyét serkentenünk kell, hogy megerősítsük az egész szervezetet. A testnek ugyanis jó erőnlétben kell lennie ahhoz, hogy felvehesse a harcot a betegséggel, s elviselje a vele járó fájdalmas és megterhelő kezeléseket.
A művelet befejezéséhez ismételjük meg a masszázst a bal talpon levő 56-os ponton,
Hányinger
Aki utazás közben hányingerre vagy hányásra hajlamos, annak indulás előtt érdemes egy hosszú zónaterápiás kezelésen átesnie. A baj oka a középfül rendellenes működése, ezért fül-, orr- és gégeorvost is fel kell keresnünk, hogy felállítsa a diagnózist. Olyan masszázst ajánlunk, amely mindkét lábfej összes lábujját megdolgozza. A lábujjakat tövüktől a végükig masszírozzuk, s a kis lábujjtól haladjunk a nagylábujj felé. A kezelés befejezéseként erőteljesen ütögessük végig mindkét talpat, majd ragadjuk meg két kézzel a lábfejeket, s csavargassuk őket.
Fájdalmas havi vérzés
Nem árt, ha azok a nők, akiknek fájdalmas a havi vérzésük, megfogadnak néhány tanácsot. Ez a kellemetlen tünet, amelyet a petefészkek és a méh elégtelen vér-keringése okoz, elsősorban a fiatal nők körében gyakori. A masszázsos kezeléseket érdemes a havi vérzés előtt öt nappal elkezdeni. Előbb a pajzs- és az agyalapi mirigynek megfelelő területeket kell masszíroznunk, majd fordítsunk figyelmet a csecsemő-mirigyre és a mellékvesékre is. A forró vizes ülőfürdő vagy a petefészkek területének hővel való kezelése szintén eredményre vezet.
Vastagbél gyulladás
A vastagbélgyulladás általában görcsökkel jár, ezért ugyanazokra a beavatkozásokra van szükség gyógyításához, mint a görcsök kezeléséhez, Végezzünk mély masszázst a vastag bél felett, s a páciens igyon sok vizet. A zónaterápia során nyomkodjuk a húgy hólyagnak, a májnak és a veséknek meg felelő területeket. Javasoljuk a bélmozgást elősegítő, rizsben, almában és citrusfélékben (különösen grépfrútban és citromban) gazdag étrend összeállítását, Kezeljük hővel az alhas tájékát, ha a bél mozgás nagyon erőteljes, és ha fájdalommal jár.
A dülmirigy ötvenéves kortól kezd gondot okozni a férfiaknak. A vizeletürítés szabályozására vagy a rendellenesség kellemetlen tüneteinek enyhítésére jobb kezünk mutatóujjával masszírozzuk a jobb talpon levő 29-es pontot.
Kötőhártya-gyulladás
Már esett szó a szem bántalmairól, ennek ellenére külön is foglalkozunk a kötőhártya-gyulladással. Ezt a nagyon kellemetlen betegséget a szem fertőzése vagy a szembe kerülő idegen anyagok okozzák, amelyek dörzsölik a kötőhártyát, ekképp apró sérüléseket idéznek elő rajta. Az idegen test úgy is eltávolítható, ha hideg vízzel alaposan kimossuk a szemet. Szemünket nyitva tartva merítsük fejünket víz alá, s maradjunk így, amíg csak tudunk. Előnyös lehet, ha közben pislogunk. A zónaterápia során a tünetek enyhítése végett szorítsuk erősen azt a mélyedést, amely közvetlenül a sarok végén található, a talp közepe felé. Mozdulataink legyenek az óramutató járásával ellentétesek.
A fogíny
A fogíny fájdalmát általában gyulladás, kis sebek vagy fekélyek okozzák, és szinte mindig valamilyen fertőzés felelős. Gyakran jár együtt rossz lehelet tel. Ügyeljünk arra, hogy a fertőzés ne terjedjen át a fogakra, mert az súlyosbítja a betegséget.
Amellett, hogy gondot fordítunk a szájápolásra, zóna terápiával is megkísérelhetjük enyhíteni a fájdalmat és a többi kellemetlen tünetet. A fogínnyel kapcsolatos terület pontosan a lábujjak töve alatt található, ezért ezt a részt kell nyomkodnunk annak érdekében, hogy a fájdalom meg szűnjön, A bal lábnak nincs jelentősége e kezelés szempontjából.
Tüdőtágulat
A tüdőtágulatot a hörgők bizonyos fokú vértolulása okozza. Legelőször is azt java-r1soljuk a páciensnek, hogy legyen egészséges az étrendje, s természetesen hagyjon fel a dohányzással. A betegség kezelése végett forduljunk szakorvoshoz. A javulás érdekében fontos, hogy légző gyakorlatokat végezzünk. Lassan lélegezzük be a levegőt, hagyjuk, hogy a tüdő mélyéig hatoljon, majd fújjuk ki. A zónaterápia során nyomkodjuk meg a tüdőnek, a hörgőknek és a mellkasnak megfelelő pontokat, ugyanakkor egyéb pontok rövid kezelése is ajánlatos, mert így megtisztíthatjuk az egész szervezetet, s ezáltal több oxigénhez jut. Bizonyos tüdőtágulatos betegeknek azt tanácsolják, hogy töltsenek némi időt a hegyekben, mert ezzel is tisztul a tüdejük.
Székrekedés
A székrekedés sok ember panasza, többnyire a nők hajlamosabbak rá. Ilyenkor érdemes megváltoztatnunk az étrendet, amelyben valószínűleg túl sok előre gyártott étel van, Az újonnan összeállított étrend tartalmazzon több friss terméket, például gyümölcsöt és zöldségfélét. Mindennap fogyasszunk nagy mennyiségű növényi rostot, amely megtisztítja a gyomor falát. Az is fontos, hogy naponta legalább két liter vizet vagy más folyadékot igyunk. A zónaterápia során elsősorban a vastagbéllel, a vesével és a húgy hólyaggal kapcsolatos területeket dolgozzuk meg, de a pajzs- és az agyalapi mirigy zónái is sorra kerülhetnek.
A szívproblémák kezelésében a jobb láb reflexpontjai nem játszanak szerepet, ezért nem kell masszírozni őket.
Vérömleny
A vérömleny jelenik meg testünkön, ügyeljünk arra, hogy ne üssük meg. Ha a legkisebb dörzsölésre is véraláfutás jelenik meg a bőrünkön, orvoshoz kell fordulnunk, hogy megfelelő kezelést javasoljon. Amikor masszázst végzünk, gyúrjuk át a test egész felületét, különösen a végtagokat, mert ez serkenti a vérkeringést. Fordítsunk különös gondot a lábszárak masszírozására, mert ez segít visszaáramoltatni a vért a szívbe. Mindig a bokánál kezdjük, s a comb felső részénél fejezzük be az energikus dörzsölés- bő! álló gyakorlatokat. Ha minden pontot masszírozunk, a zónaterápia segít eloszlat ni a vérömlenyeket, ugyanis serkenti az egész szervezetet. A végtagok hideg vizes fürdője szintén nagyon hatásos.
A szívizom sérüléseinek kezeléséhez nagymértékben hozzájárul a bal talpon levő 49-es pont masszírozása. Ezt a jobb kéz gyűrűsujjának begyével, csavaró mozdulattal, balról jobbra, majd fordítva végezzük.
Émelygés
Az émelygés nem betegség, hanem nagyon kellemetlen tünet, amelyet jobb elkerülnünk. Ha nem terhesség vagy gyomorrontás váltja ki, az alacsony vér cukorszint az oka, A zónaterápia fontos szerepet játszik a megszüntetésében. Először is mély masszázst végezve dolgozzuk meg a hasnyálmirigynek és a lépnek meg felelő területet, azután térjünk át a máj és a vese részeire, végül mind két láb második ujját masszírozzuk erőteljesen a tövétől a vége felé haladva.
Májpanaszok
Volt már szó a májgyulladásról, de a májnak egyéb betegségei is vannak, amelyekre szintén nagyon oda kell figyelnünk. A májat igencsak károsítja az alkohol, de az is nagyon megterhelt, ha nagy mennyiségű gyógyszert kell eltávolítania a szervezetből. A májon kívül a vesére is tekintettel kell lennünk, ugyanis hajlamos a fertőződésre. A zónaterápia a májbetegségek kellemetlen tüneteinek enyhítésére szolgál, ám magát a betegséget nem képes meggyógyítani. Elsősorban a májnak, a lépnek és a vesének megfelelő területeket kell megdolgoznunk. Az egész talpfelület átmasszírozása is ajánlatos, hogy erősítsük a szervezetet.
A fül
A fül betegségeinek kezelésére javasolt gyakorlatokat csak akkor szabad végeznünk, ha a száj és az állkapocs kifogástalan állapotban van. Először is az áll csúcs középső részét kell erőteljesen megnyomkodnunk a nyak magasságában. A fül erősítése szempontjából az is jó hatású, ha ráharapunk egy gumiból készült tárgyra, s néhány percen át többször is összeszorítjuk, majd ellazítjuk fogsorunkat. Egy-két napon belül érezhető lesz a javulás. Egy másik hasznos gyakorlat abból áll, hogy nagyra nyitjuk a szánkat, s többször egymás után balról jobbra, majd jobbról balra forgatjuk állkapcsunkat.
A lép kezelésére használt masszázsban, amely nagy mértékben serkenti e szerv működését, a jobb talpnak nincs semmilyen szerepe.
A vese
Ha vesefájdalom támad, nyomban orvoshoz kell fordulni, aki elvégzi a megfelelő vizsgálatokat, és szakszerű kezelést ír elő. A vese ugyan különböző- okok miatt működhet rosszul, ám az szinte mindig jót tesz, ha sok vizet iszunk, mert ezáltal tisztítjuk ezt a szervet is. Ami a zónaterápiát illeti, előbb masszírozzuk erőteljesen a vese, a húgyhólyag és a lép reflexpontjait, majd térjünk át a máj területére. A kezelés általában hosszú és nehézkes, ezért a páciensnek türelmesnek kell lennie.
Fantasztikus eredményt ér hetünk el, ha a jobb kéz mutatóujjával erőteljes mozdulatokkal masszírozzuk a bal talpon levő 50-es pontot, az óramutató járásával ellentétes irányban.
Idegfájdalom
Az idegfájdalom (neuralgia) oka gyakran a fogak rossz állapota, ezért ha szájüregi fájdalmat érzünk, legelőször is a fogorvost kell felkeresnünk. Más esetekben hosszan tartó feszült idegállapot okozza, s ilyenkor elsősorban az okát kell tisztázzuk a sikeres gyógyítás érdekében. A zónaterápia során két mutatóujjunkat helyezzük közvetlenül a fülcimpák alá, s nyomkodjuk e területet néhány percig. Ami a talpat illeti, masszírozzuk erőteljesen a nagylábujjakat a tövüktől a végükig, valamint a többi ujj begyét is.
Feszültség és idegesség
A feszültség és az idegesség sokféle fájdalom, elváltozás és betegség okozója lehet, ezért mindig meg kell keresni és meg kell szüntetni a baj igazi okát. De addig is, amíg ezt sikerül elérnünk, célszerű masszázshoz folyamodnunk, hogy ellazítsuk a szervezetet, s javítsuk a vérkeringést. Nagyon lassan át kell masszíroznunk az egész testet lentről felfelé, a szív irányában haladó mozdulatokkal. A zónaterápia során a pajzs- és a csecsemőmirigy területét kell megdolgoznunk, de a szív reflexpontját is tanácsos masszírozni. A kezelés lezárásaként finoman dörzsöljük át tenyerünkkel az egész talpat.
Emlőciszta
Az emlőrákon kívül tömlők (ciszták) is megjelenhetnek a mellekben. Bár ezek nem túl veszélyesek, az orvosnak alaposan meg kell vizsgálnia őket, ugyanis bizonyos esetekben szükség lehet az eltávolításukra. A páciensnek pozitívan kell hozzá állnia a kezeléshez, hogy hatásosabb legyen. A zónaterápia esetén az egész mellkas és a tüdő területét meg kell dolgoznunk, de ajánlatos a központi idegrendszernek, a vesének és a májnak megfelelő részeket is serkenteni. Bizonyos esetekben jó, ha a páciens pszichológus segítségére hagyatkozik, mert így könnyebben elviseli a betegség kellemetlen tüneteit,
A következő gyakorlat nagyon alkalmas a húgyhólyag bajainak kezelésére. A bal lábon kell végeznünk, míg a jobb lábat nem kell masszíroznunk.
A nemi szervek betegségei
Mind a férfi, mind a női nemi szervek betegségeire hathatós segítséget remélhetünk a zónaterápiától és az általános masszázstól, A test legyen jól hidratált, célszerű naponta legalább két liter vizet Innunk. Általános masszázs esetén a has és a vese feletti területet kell megdolgoznunk, míg a zónaterápia során a nők esetében a petefészekkel, a férfiak esetében pedig a dülmiriggyel kapcsolatos területeket kell meggyúrnunk. Mindkét esetben ajánlatos a húgyhólyag reflexeit is kezelnünk. A forró fürdő rendkívül jótékony hatású, csakúgy, mint a h@kezelés az érintett területeken.
Nyomkodjuk a bal talpon levő 51-es pontot a jobb kéz gyűrűsujjával. Néhány kezelés után már érzékelhető lesz a javulás.
ízületi fájdalmak
A kéz ízületi fájdalmainak megszüntetésére csak fájdalomcsillapítók – azaz kémiai anyagok – állnak az orvosok rendelkezésére, Ugyanakkor a kéz masszírozása és meleg vízbe mártása is nagyon jó eredményre vezethet. A mutatóujj masszírozásával kell kezdenünk, a tövétől a végéig, majd át kell térnünk a többi ujjra, legutoljára a hüvelykujjra. Mutató- és hüvely ujjunkkal fejtsünk ki erőteljes nyomást,
A láb fájdalma
A láb fájdalma esetén – akár ízületi gyulladás, akár nem megfelelő lábbeli viselése okozza – a legjobb gyógymód a forró vizes fürdő és az egész testfelület átmasszírozása. A masszírozást a kislábujj tövével kezdjük, majd térjünk át a többi lábujjra, utoljára hagyva a nagylábujjat. Folytassuk a talppal és a sarok felületével. A kezelés végén végezzünk erőteljes csavaró mozdulatokat a bokán.
A kéz reflexológiája
Ez a masszázstípus ugyanolyan fontos, mint az, amelyet a talpon alkalmazunk, mert ugyanolyan jótékony hatású.