Háziállatok masszírozása
A természet csodái közé tartoznak az állatok is. Szerető, nem kritizáló társaságot nyújtanak, mindig kéznél vannak, ha simogatni akarjuk őket, vagy figyelmet szeretnénk rájuk szentelni, mely mind a test, mind pedig a lélek számára gyógyító erővel bír.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a pozitív szerepet, melyet a háziállatok az ember egészségének megőrzése szempontjából játszanak. A háziállatok puszta érintése csökkenti a feszültséget és a fájdalomérzetet. A házi kedvencek elvonják a figyelmet saját magunkról. Látták már, hogyan játszadozik el egy kölyökkutya vagy egy kiscica a farkával, vagy hogyan veti rá magát egy táskára? Ha igen, biztosan nevetésre bírta önöket a látvány. A humor nagyon jó hatással van a gyógyulásra, a feszültségre és a depresszióra egyaránt.
Az Állami Állatorvosi Egyetemi Intézet Washingtonban, egy úgynevezett az „Ember és kedvence” elnevezésű programot indított be, melynek keretében a fogyatékos emberek lovagolni tanulnak. Egy ember, aki eddig csak tolókocsiban ült, így minden másnál magasabbra, egy lóra ülhet, és ettől erősebbnek, nagyobbnak és boldogabbnak érzi magát. Az ember és az állat összetartoznak, s a fogyatékosok számára ez a kötelék elviselhetőbbé teheti magát az életet.
A magányos ember legjobb orvossága a háziállat
Az állatokkal való játszadozás öröme minden bizonnyal legtöbbünk életének vidám szakasza volt. Sok ember számára jelent a háziállat pótlékot, mely az otthonról kirepült vagy a soha meg nem született gyermekeket helyettesítik. Minden embernek kellene valamiféle kis háziállat. Teljesen mindegy, hogy milyen állatról van szó, a lényeg az, hogy éj!
Tudományos kutatások kimutatták, hogy azok a szívbeteg emberek, akiknek volt egy háziállatuk, akiről gondoskodhattak, és akinek a társaságát kedvelték, sokkal tovább éltek. A magányos emberek leghatásosabb gyógyszere a háziállat. Minden háziállat alapjában véve nagyon intelligens. Lehet, hogy egyeseknek közülük kicsinyke agya van, mégis képesek meglepetést szerezni azzal, ahogy a szeretetünkre, gondoskodásunkra reagálnak. Nekem már minden elképzelhető háziállatom volt, s egy sem volt köztük, mellyel ne tudtam volna kapcsolatot teremteni. Még egy pókom is volt egyszer, mikor egyik betegem édesanyja megengedte, hogy a pókját a konyhámban tartsam hosszabb ideig, ekkoriban ugyanis nem volt semmiféle háziállatom, akit szerethettem volna. A tudomány napjainkban bizonyította, hogy minden élő dologban hatalmas intelligencia lakozik, miért ne reagálnának hát az állatok szerető gondoskodásunkra?
Hogyan masszírozzuk kedvenceinket?
Hogyha kedvenc állatkánk megbetegedne, próbáljuk ki rajta a masszázst. Alkalmazzuk nála is az ebben a könyvben az emberre leírt módszereket. Keressünk érzékeny pontokat a test teljes felületén, legfőképpen a talpakon, lábakon. Mikor az állat összerándul, ez azt jelenti, hogy egy alultáplált testterület, szerv vagy mirigy reflexpontjára, esetleg sérült testrészre bukkantunk. Nyomjuk meg és görgessük ujjainkat, vagy hüvelykujjunkat az adott területen addig, amíg az állat ezt engedi. Úgy tűnik, az állatok megértik, mit akarunk velük tenni, és szándékosan engedik, hogy a reflexpontokon dolgozzunk, még ha ez egy kicsit fájdalmas is olykor. Azonban, ha a beteg állat nem tűnik túl barátságosnak, akkor tartsuk tiszteletben a kívánságát, és hagyjuk őt pihenni.
Természetesen, amikor először próbáljuk ki állatunkon a masszázst, legyünk óvatosak, haladjunk lassan. Lehet, hogy eleinte jobb, ha először is azokat a pontokat simogatjuk meg, melyeket nagyon kedvelnek az állatok. Ilyen kedvelt pontok általában a fej, a pofák, az áll alatti rész és a nyak, hát, farok (a kutyáknál még megemlíthetjük a hasat és az ágyékot). Mikor az állat ellazult, és érzi, megbízhat bennünk, akkor vegyük kezünkbe a mellső lábát, és finom, lassú mozdulatokkal kezdjük el masszírozni a láb elülső és hátulsó részén egyaránt. A talp padozatai közötti reflexpontokat dolgozzuk át, majd minden egyes lábujjat morzsolgassunk meg a mutató- és a hüvelykujjunk között néhányszor. Masszírozzuk át az inakat és a lábon található reflexpontokat. Egyik kezünkkel megtámaszthatjuk a lábat, míg a másikkal masszírozunk. A felső lábszáron felfelé és körbe dolgozzunk, a fájó inakat és izmokat is masszírozzuk körbe, fordítsunk figyelmet a csuklóra (a fűköröm mellett) és a könyökízületekre. Legyünk gyengédek, és ismételjük meg a kezelést a hátsó lábakon és talpakon egyaránt.
Most mindkét kezünkkel ragadjuk meg az állatnak mind a négy lábát, és fordítsuk a másik oldalára. Újfent a mellső lábbal kezdjük a masszázst. Ismételjük meg az egészet a hátsó lábon is, teljesen fel, egészen a farok tövéig. Minden területet nyomó, körző mozdulattal masszírozzunk.
Az állat testének más reflexpontjain is dolgozhatunk ezzel a módszerrel. Ne feledjük el, hogy igazából a bőr alatti reflexpontokat masszírozzuk, nehogy a bőrt kezdjük el dörzsölni. Az állat ellazulását elősegíthetjük úgy, ha ujjainkat összezárva kis körző mozdulatokkal a gerincoszlop mentén lefelé haladunk. (Ne nyomjuk meg a csigolyákat közvetlenül!) Amikor észrevesszük, hogy kedvencünk egy bizonyos pont érintésekor összerezzen, folytassuk finomabban, mert lehet, hogy nagyon érzékeny ponthoz értünk.
Amikor tudjuk, hogy kedvencünk egészségi állapota nem kielégítő, akkor masszírozzuk meg a megfelelő reflexpontokat, hogy felszabadíthassuk a dugulást, és biztosítsuk az életenergia szabad áramlását a beteg területre. Amennyiben egy adott terület különösen érzékenynek vagy fájának tűnik, vagy ha kedvencünknek egyik végtagja gyengének látszik, dörzsöljük össze kezünket, és tegyük mindkét kezet egy percre a fájó pont fölé, hogy a meleg és az energia átjárhassa. Beszélhetünk is az állathoz, és bátoríthatjuk, hogy hamarosan teljesen meggyógyul.
A háziállat tartása luxus, ugyanis ezek a kis élőlények teljesen a mi létezésünktől függnek. Bánjanak hát jól velük, mert jó életet érdemelnek.
Kellemes, befejező cirógatás
Amikor kedvencünk masszírozását befejeztük, nagyon kellemes befejezés lehet, ha tetőtől talpig megcirógatjuk az állatot. A már felfelé néző testrészen el is kezdhetjük ezt a műveletet. Finoman cirógassuk meg a fejtetőt, a nyakat, lefelé a hátat a csípőig, majd haladjunk le a hátsó lábhoz és végül a mancshoz. Most térjünk vissza a mellső láb vállrészéhez, és menjünk el itt is a mancsokig. Lassan simítsuk végig egyik vagy mindkét kezünkkel kb. ötször az állatot. Most fordítsuk meg, és a másik oldalát ugyanígy simogassuk végig. Teljesen biztos, hogy kedvencünk nagyon ellazul majd ettől a kezeléstől.
Amikor tehát kedvenceink rendellenesen kezdenek viselkedni, forduljunk bátran a masszázshoz, hogy javítsuk a vérkeringést, az ellazulás fokát és az egészségüket. A rendszeres masszázs erősíteni fogja a gazdi és a kedvenc közötti szeretetteljes ragaszkodást. A kedvencek a társaink, érintésük jó érzéssel tölt el, és egyetlen háziállatot tartó ember sincs egyedül.