Hasnyálmirigy és masszázs
Hogyan segítheti a masszázs a hasnyálmirigyet és a lépet?
Az anyagcsere egyik legfőbb egyensúlyozó gépezete a hasnyálmirigy. Inzulint állít elő, aminek feladata a vér cukortartalmának csökkentése, míg a mellékveséből származó adrenalin növeli azt.
Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy amennyiben cukorbetegségben szenvednek, a test természetes inzulinellátását is serkenthetik a hasnyálmirigy reflexpontjainak masszírozásával. Többször is előfordult, hogy egy-egy kezelés után felkerestek a betegek, és azt szerették volna tudni, vajon a reflexmasszázs befolyásolhatja-e az általuk igényelt inzulin mennyiségét. Az egyik beteg arról számolt be mindössze két kezelés után, hogy mintegy 50%-kal kellett csökkentenie az inzulinadagját.
Keressük meg rajta a test bal oldalán lévő reflexpontot. Amikor a hasnyálmirigy reflexpontjait masszírozzák, a nyomásos technikát alkalmazzák, a középső ujjat vagy az összes ujjat egyszerre használva. A bal oldalon, a bordák alatt kezdjék. Nyomják meg, és tartsák meg a nyomást három másodpercig. Majd kb. két és fél centiméterrel a test középpontja felé mozdítsák el ujjaikat, és itt is ismételjék meg az előbbieket. A test egészét masszírozzuk át, kicsivel a köldök fölött haladva, és ha fájó pontot találunk, nyomjuk meg egy rövid időre a problémás pontot.
Reflexpontok a kézen és a lábon
A kézen és a lábon fellelhető reflexpontok fontosságát nem tudom eléggé hangsúlyozni. Nagyon sok betegséget meggyógyítottak már a kéz és a láb reflexpontjainak puszta masszírozásával. Különféle fájdalomérzeteket sikerült megszüntetni másodpercek alatt, az ezeken a területeken elhelyezkedő speciális reflexpontok megnyomásával.
. Masszírozhatjuk a hüvelykujjal, vagy ha úgy könnyebb, akkor a reflexgörgővel a bal lábat, egyenesen keresztbe, illetve a jobb lábat, egy szakaszon keresztbe.. A hasnyálmirigy reflexpontjainak masszírozása közben más mirigyek reflexpontjaival is találkozunk majd. Amennyiben a hasnyálmirigynek ezt a bizonyos pontját nagyon érzékenynek találják, masszírozzák ki a fájdalmat.
A kéz reflexpontjainak masszírozására is megfelelő a fent említett módszer. Ugyanezzel a módszerrel gyúrjuk át a hasnyálmirigy reflexpontjait úgy, hogy a bal kézen keresztben haladunk, akárcsak a jobb kéznél, ahogy azt a láb esetében is tettük. Amint az kiderült, a kézreflexpontok egymás hegyén-hátán zsúfolódnak. Ennek a területnek a masszírozásakor elektromos energiatöltést küldünk a test legtöbb szervébe és mirigyébe, melyek igazából a masszírozott területtől sokkal távolabb helyezkednek el. Ezért van az, hogy a varázsmasszírozó folyamatos alkalmazása olyan csodálatos eredményekhez vezet.
A lép kezelése
Most térjünk át a lépre. Figyeljük meg a lépnek a hasnyálmiriggyel ellentétes oldalon való elhelyezkedését. Ennek a kis mirigynek a reflexpontja a kis lábujj párnázata alatt, vagy attól kissé lejjebb található. Közel van a szív reflexpontjához, és a bal kézen, bal lábon egyaránt megtalálható.
Ennek az apró reflexpontnak a kezelésekor a hasnyálmirigy masszírozására használt technikával dolgozzunk. Ha a lép reflexpontjainál egy fájó pontot találunk, ez vérszegénységre is utalhat. Figyelmeztet bennünket, hogy mielőbb ellenőriztessük vérünket. A vérszegénység a vér vastartalmának a hiányától alakul ki, és komoly bajokat okozhat, amennyiben túl hosszú ideig elhanyagoljuk. Talán nem ártana egy kis fólsavat is fogyasztani. A lép ezen reflexpontjának masszírozásával felnyitjuk a csatornákat, és elektromos erőt küldünk a lépbe, mely annak természetes gyógyulásához vezet.
A fájó vese és húgyhólyag kezelése masszázzsal
A vesék gyógyítása
A vese a test egy másik igen fontos szerve. Amikor a vesék nem megfelelően működnek, a test egészének működése leáll, ezért nagyon fontos a vesék helyes működésének fenntartása. Ma, a mérgezett levegő, a mérgezett ételek és a mérgezett víz korában a vesének nagyon keményen kell dolgoznia, hogy ezt a rengeteg méreganyagot kiszűrje.
Volt olyan barátom, aki miután vesebajjal kórházba szállították, szinte néhány nap alatt életét vesztette. Az orvos hatalmas adag antibiotikumot és más drogokat adott neki, hogy legyőzze a fertőzést. Ennek hatására azonban elsőként a vese működése legyengült, mert nem volt képes a testben felhalmozódott tisztátalanságot kezelni. Aztán, amikor még erősebb mérgekkel árasztották el, a vese egyszerűen felmondta a szolgálatot.
A vese reflexpontjainak ellenőrzése masszázzsal
A figyeljük meg, hogy a vesereflexpontok kicsivel a középvonal felett, a talp közepéhez eléggé közel helyezkednek el. Nyomjuk meg ezt a reflexpontot. Amennyiben érzékeny, ez azt jelenti, az életerő energiakeringése a vesében nem megfelelő. Masszírozzuk meg néhányszor ezt a pontot. Vigyázzanak, lehet, hogy nagyon érzékeny lesz. Amennyiben talpunkon a bőr vastag vagy bőrkeményedéses, akkor valamilyen reflexmasszírozóra lesz szükségünk, mint például a kézi reflexmasszírozó. Ezenkívül még a reflexgörgő és a lábmasszírozó is jó szolgálatot tehet ezen a területen. Amikor a vese reflexpontjait masszírozzák, legyenek óvatosak, és ne kezeljék azokat nagyon sokáig. A masszázs ne tartson tovább 30 másodpercnél egy alkalommal. Ne feledjék, amikor a reflexpontokat masszírozzák, sok méreg szabadul fel a szervezetben, és a veséknek még keményebben kell dolgozniuk, hogy megszabaduljanak ezektől a mérgektől. Ezért a legelején segítsük a vesét, legyünk türelmesek.
Most térjünk át a kézre. Megkereshetik a kéz közepén elhelyezkedő vesereflexpontokat. Kézmasszázst alkalmazhatunk ebben az esetben is. Nyomjuk meg és masszírozzuk át a vese pontjait, ahogy azt a lábon is tettük. Amikor a varázs-reflexmasszírozót használjuk, természetes módon masszírozni fogjuk a vese reflexpontjait is, amikor a varázsmasszírozó kis fokaival a kéz minden reflexpontját megnyomjuk. Ha a hüvelykujjra, illetve a mutató- és középső ujjakra csipeszeket rakunk, a vesét és a húgyhólyagot egyaránt segítjük.
A vese testreflexpontjai
Emlékezzenek rá, hogy a vese nem megfelelő működése a húgyhólyagra és a nemi mirigyekre egyaránt kihat. Ezért aztán, amikor a vese reflexpontjait masszírozzuk, a húgyhólyagot és a nemi mirigyeket is ingereljük. Keressék meg, és figyeljék meg, hogy a vese reflexpontjai milyen közel vannak a test oldalához. Az ujjakkal nyomják meg ezeket a mellkas és a csípőcsont között elhelyezkedő lágy részeket. Ebben a testhelyzetben a hüvelykujj éppen a hát lágy részéhez fog esni. Most csúsztassuk el a hüvelykujjat kicsit a gerincoszlop felé, és keressünk érzékeny pontokat. Itt található a vese. Háromig számolva nyomjuk meg a pontokat, majd háromig tartsunk szünetet, és ismételjük meg az egészet háromszor egymás után. A nyomás ne legyen erős, csak könnyed, de azért elég erős ahhoz, hogy érezzük. Most a fejen lévő vesereflexpontokat masszírozzuk meg . Ne feledjük, hogy a vesebajok szembetegségeket is okozhatnak.
Amikor teljes test- masszázst végzünk, ugyanúgy ingereljük a vese, a húgyhólyag reflexpontjait, mint a nemi mirigyekét.
A beteg vese komoly bajokat okozhat, ezért, ha néhány napi rendszeres reflexmasszázs után is gondjaik vannak a vesével, jobb, ha felkeresik a természetgyógyászukat. Amennyiben orvosra van szükség, a természetgyógyász javasolni fogja, hogy keressék fel.
Segítség a húgyhólyagnak
A húgyhólyag fő feladata a vizelet időszakos tárolása. Helyzetét és alakját a telítettségétől függően változtatja. Elsősorban a belekéhez hasonló lágy izomtakaróból áll, de annál valamivel vastagabb. A két húgyhólyag a húgycsőbe üríti tartalmát, ami kivezeti a testből a vizeletet.
A talp belsején, a sarok padozatához közel van egy lágy szivacsos terület. Az ezen a területen lévő reflexpontokat nagyon érzékenynek fogják találni, hogyha gond van a húgyhólyagjukkal. A hüvelykujjal, lágy körkörös mozdulatokkal, masszírozzunk át minden érzékeny pontot. Mindig masszírozzuk meg mindkét lábat. Ezek a pontok nagyon közel vannak a végbél, a prosztata és a gerinc alsó szakaszának pontjaihoz, ezért talán nem is lesznek képesek megkülönböztetni őket egymástól. Hogyha fáj, masszírozzák ki a fájdalmat, és soha ne feledjék, a fájdalom arra utal, hogy egy adott terület nem jut elegendő elektromos energiához, ami pedig elősegíthetné a gyógyulását. A sarkat is masszírozhatják a húgyhólyag gyógyításának érdekében. Ragadjuk meg a sarkat, és az ujjakkal mélyen nyomkodjuk meg alulról. Mindkét lábon végezzük el a masszázst.
A kéz- és lábreflexpontok kezelése
Térjünk rá a húgyhólyag kézen elhelyezkedő reflexpontjaira, melyek a hüvelyk- és a mutatóujj közötti hártyán találhatóak. Ahogy már említettük, ezen a területen nagyon sok más testrész reflexpontját is megtalálhatjuk, köztük a húgyhólyagét is. Ha a tenyéren vagy a kézfejen egy fájó pontot lelünk, masszírozzuk ki.
A húgyhólyag sokféle betegségét sikerült már megszüntetni ezeknek a reflexmasszírozó technikáknak a segítségével. Nagyon hatékonyan elősegítik a test öngyógyító mechanizmusait..
A húgyhólyag lábreflexpontjainak masszírozásakor haladjunk tovább a lábfejre, annak közepére, ahol a vesereflex elhelyezkedik. Ugyanezzel a módszerrel dolgozzunk a kéz masszírozásakor is. A hüvelykujj előtti lágy tenyérrésztől kezdjük, és a húgyvezeték reflexpontjait kövessük végig, egészen a vese pontjáig, a kéz közepéig. Mindig, mindkét kézen és lábon végezzük el a kezelést, kivéve, ha más útmutatást kaptunk. Most pedig a láb hátulsó részén lévő pontokat csipkedjük meg és masszírozzuk át, ahogy annak idején az aranyér és a prosztata kezelésénél tettük. Nem csoda, ha ezek a pontok fájdalmasan reagálnak a masszázsra, ugyanis alsó végtagjaink több pontjához is kapcsolódnak.
A csukló reflexpontjait is meg kell nyomkodnunk, de csipkedés helyett jobb, ha nyomjuk és masszírozzuk a csukló teljes területét. A csukló kézfeji és tenyér felőli oldalán egyaránt végezzük el a masszázst.
A fej- és a testreflexpontok
Amikor a fejreflexpontokat nyomkodjuk , elkerülhetetlen a test több szervének és mirigyének az érintése.
Megfigyelhetjük, hogy a húgyhólyag a szeméremcsont felett, egy lágy, szivacsos részen helyezkedik el. Mindkét kezünk ujjait használva finoman nyomjuk meg ezt a területet. A húgyhólyagot nyomjuk. Ne mozgassuk az ujjakat ezen a területen, inkább tartsuk ki a nyomást, lassan háromig számolva, és aztán tartsunk háromig számolva szünetet. Most a jobb tenyeret fektessük a húgyhólyag fölé, és tegyük rá a bal tenyeret. Tartsuk meg kezünket így néhány pillanat erejéig. A legjobb, ha a ruhát eltávolítva, a bőrön közvetlenül végezzük el ezt a masszázst. Amennyiben valakinek a segítségével végezzük a kezelést, az még jobb, hiszen ő még erősebb gyógyító energiát képes küldeni saját testének energiájából. A reflexmasszázs legtöbb technikájára érvényes ez az állítás.
A vesekövek és a fehérjefogyasztás kapcsolata
A túlságosan sok fehérje fogyasztása vesekövek kialakulásához vezethet. Nagyon fájdalmas betegség ez, amely a legújabb orvosi felmérések szerint, megközelítőleg egymillió amerikai állampolgárt sújt.
Dr. Helen Linkswiler, a madisoni Winconsin Egyetem táplálkozáskutatója kilencféle tisztított fehérjekombinációt és kalciumkiegészítőket adott tizenöt önkéntes férfi és női jelentkezőnek. Azt találta, hogy azok a jelentkezők, akik több fehérjét kaptak, kalciumot veszítettek még akkor is, ha kalciumkiegészítést is kaptak a fehérje mellé. A kiürülő kalcium pedig a veséken keresztül kiválasztódott, ahol vesekövet is létrehozhat, magyarázta a kutató.
Dr. Linkswiler azt állítja, adatai kimutatják, hogy a sok fehérje megsemmisítő hatással lehet a csontozatra. Úgy tartja, amennyiben sok kalciumot veszítünk, mint ahogy az páciensei esetében is történt — például több, mint 60 milligrammot naponta, egy éven keresztül —, akkor testünk kalciumtartalmának mintegy 10-25%-át veszítjük el, melynek 90%-át szervezetünk a csontokból vonja el.
Azt is hozzáfűzte, azok a kliensek, akik alacsony fehérjetartalmú étrenden éltek, nem veszítettek kalciumot. Azok az emberek, akik napi 25 gramm fehérjét vettek magukhoz — ami az amerikai felnőttek esetén általános —, csak kevés kalciumot veszítettek.
Dr. Linkswiler azt javasolja a vesekővel rendelkező betegeknek, hogy fogyasszanak kevesebb fehérjét, és több kalciumot.