Hogyan masszírozzuk a fejet? Bevált és kipróbált technikákat ismerhet meg itt.
Ebben a részben, a fejet bemutató számtalan ábrát találhatnak. Ahogy elkezdik tanulmányozni, meg fognak lepődni, hogy milyen sok masszázspontot lehet találni a fejen, s hogy a test minden pontjával összeköttetésben állnak ezek a pontok. olaj masszázs olaj masszázs olajok
Amikor az adott pontok ingerlésére szóló különös utasításokat adok, jobban átlátják majd, mennyire fontosak ezek a pontok. Nem kell, hogy precízen ránézésre megjegyezzük, hol helyezkednek el, a rendszeres gyakorlással úgyis meg fogják tanulni, hogyan ismerjék fel puszta érzéssel, hol találhatóak. Ez az egész könyvre igaz. Csak az a fontos, hogy tanulmányozzák az ábrákat és a fényképeket, ahogy haladunk az anyaggal. A későbbiekben a hajmasszázsról is talál hasznos információkat.
A fejreflexpontok masszírozásának technikái
Figyeljük csak meg, mennyi fontos masszázspont található itt. Nem kell feltétlenül emlékezniük rá, hol helyezkednek el, mindig fel fogom rá hívni a figyelmüket, ahogy a könyvben haladnak előre, és ahogy szükség lesz rájuk. Azt szeretném, ha most ráébrednének arra, hogy mennyire fontos a különféle technikák alkalmazása a fej masszázspontjainak masszírozása során.
Az ujjunkkal keressük meg az egyes pontokat a fejen. Figyeljük meg, hogy a fejtető középpontjában a reproduktív szervek reflexpontjait találjuk. A homlok felé haladva megtaláljuk a gyomorral kapcsolatban álló pontot. Az orr felett a tobozmirigy és az agyalapi mirigy reflexpontjai rejlenek, majd ezt követik a lép és a hasnyálmirigy reflexpontjai. Innen egyenesen, lefelé haladva az ivarmirigyek pontjait találhatjuk meg az állon. Úgy néz ki, hogy ez a pont pontosan a testen átfutó középső meridián vonalon helyezkedik el.
Ennek a pontnak a masszírozása a középső ujjal történik, melyet egyébként tűzujjnak is hívnak, mert ez sokkal több energiát képes kibocsátani, mint a többi ujj. Nyomjuk középső ujjunkat a homlok közepéhez, a haj vonala alatt. Nyomó és körző mozdulatot végezve próbáljunk meg érzékeny pontot keresni. Ne dörzsöljük a bőrt, hanem a bőr alatti csontos területit nyomjuk nagyon finoman. Most vigyük az ujjunkat a homlok közepére, és keressünk egy másik érzékeny pontot, mely a tobozmirigy pontja lesz (közismert nevén a harmadik szem).
Az orrnyereg és e között a pont között félúton egy másik igen érzékeny reflexpont található, mely masszázst igényel, ez pedig a homlok- és orrmelléküregek pontja.
Az egyes pontok masszírozása
Az előbb említett módszer csak egyike a fej speciális reflexpont-masszírozási technikáinak. Nem szükséges azonban, hacsak a könyvben a későbbiekben nem említjük meg, hogy ezen pontok mindegyikét megmasszírozzák. Ezeknek a fej- és arc-reflexpontoknak másabb és talán könnyebb masszírozási technikáit a könyvben később bővebben kifejtem. Most csak annyit fontos megjegyezni, hogy a fejmasszázs nagyon fontos.
Az ingerlés következő módjait fogjuk alkalmazni.
Az ingerlés különböző módszerei:
- Ragadjunk meg egy marék hajat, és húzzuk meg. Ez nem csupán a hajat ingerli, de az egész test reflexpontjait.
- Lazán szorítsuk ökölbe mindkét kezünket, és rázzuk le kicsit csuk- tóból, mintha pánton lógnának. Nagyon finoman ütögessük meg fejünket a laza ököllel, ahogy a 11. fényképen láthatjuk. Ütögessük meg nagyon fürgén a fejtető minden egyes szegletét. Ez a gyakorlat ne tartson tovább, mint harminc másodperc. Ennyi idő elegendő ahhoz, hogy a test minden egyes szervét és mirigyét felfrissítsük.
- Amennyiben rendelkezünk drót hajkefével, használhatjuk ezt is a fej ütögetéséhez, persze csak nagyon finoman. A fésű csodálatos masszázspont-ingerlő, s nem csak a reflexpontokat, de a hajtüszőket is ingerli, s ezzel serkenti a friss és pompás haj növekedését.
A koponya helyreállítása
Úgy tartják, hogy a majdnem mikroszkopikus méretű koponyacsontocskák légzés közbeni mozgása befolyásolja a gerincvelő-folyadék áramlását. Amennyiben ezek a koponyában lévő csontocskák összezáródnak, akkor a folyadék nem megfelelően pumpálódik át a gerincoszlopon. Ennek következtében az izmok legyengülnek, mivel a gerincvelő-folyadék által közvetített energia nem tud szabadon áramolni.
A koponyacsontocskák helyreállítását hagyjuk az orvosra, aki ismeri ennek pontos technikáját. Amennyiben azonban úgy találjuk, hogy a hasizmok gyengék, akkor ennek a koponyafalcsontok fejtetőn való összepréselődése is lehet az oka. Ha tehát a hasizmokat akarjuk erősíteni, akkor masszíroznunk kell a fejtetőt, mintha szét akarnánk húzni a koponyát a varratok mentén.
Egyszer a kocsiajtó rácsapódott a fejemre, azaz az autó ajtajának szegélye és a kocsiajtó közé szorult a fejem. Nagyon furcsán éreztem magam, s napokig szörnyű fejfájással küszködtem. Úgy éreztem, hogy a koponyacsontocskák összepréselődtek. Mivel a környéken egyetlen orvost sem találtam, aki képes lett volna a koponyacsontokat helyrerakni, ezért elkezdtem a csontokat saját magam nyomogatni és széthúzni. Néhány nap elteltével jobban éreztem magam, s a fejemet ura ló kellemetlen érzet is megszűnt. Jó néhány éve történt mindez, s még ma is jól érzem magam.
A nagy jelentőségű medulla oblongata
A medulla oblongata olyan masszázspont, melyet mindvégig használni fogunk könyvünkben. Egyike azoknak a varázspontoknak, melyek erőtermelő gépezetünket cselekvésre késztetik. Ez a pont lehetővé teszi, hogy a test minden pontjának elektromos csatornáját felnyissuk. A mindennapos feszültségtől is képes megszabadítani bennünket, ha éppen erre van szükségünk. Ez a pont majdhogynem azonnali energiatermelésre képes. Elhatározzák, hogy mit szeretnének, s egy másodperc alatt az irányításuk alatt áll az adott szerv. Ezt a varázslatos masszázspontot szinte bármikor és bárhol képesek vagyunk használni, anélkül hogy bárki is észrevenné, mit teszünk.
Megfigyelhetjük, hogy ez a pont a fej hátsó részén, a koponyaalapnál, egy kis üregben található. Ez a medulla oblongata, az életerőt gerjesztő masszázspont. A gerincvelőnek a koponyával való találkozásánál lévő, megnagyobbodott része. Csodálatos ellenőrző szerv, mely magában foglalja a szív-ér rendszert és a légzésközpontot is. Ellenőrzése alatt tartja a vérnyomást, valamint a véredények összehúzódását és kitágulását. A test egyensúlyérzékét, a nyeléssel, hányással és sok más cselekvéssel kapcsolatos reflexet tart ellenőrzése alatt. Habár a gerincvelő maga a koponyán belül helyezkedik el, mégis hatást fejthetünk ki rá, bármikor is próbáljuk ezt a területet ingerelni. A test egész hálózata impulzusokat ömleszt a gerincvelőbe. Ezeket az üzeneteket az agy és a test ingerületfeldolgozó központjaiba továbbítják. Az üzenetek az összes belső elválasztású mirigyhez eljutnak. Nézzük meg a Nyolcadik fejezetet, és figyeljük meg, hogy milyen fontos szereppel bír minden egyes mirigy, s hogy milyen fontos hormonokat termelnek, és milyen nagy szerepük van ezeknek a mirigyeknek az egészség, a szépség, az életerő és az energia fenntartásában.
A medulla oblongata pont azonnali energiával láthat el bennünket, ha szükségünk van rá. Nagyon jelentős masszázspont, s a könyvünk során még sokszor vissza-visszautalunk rá, éppen ezért különösen fontos, hogy megtanuljuk a helyes masszírozását.
A reflexmasszázs technikája
Ahhoz, hogy erről a nagyszerű ösztönző pontról beszélhessünk, keressünk egy kicsi mélyedést a koponya aljánál, a két izom találkozási pontjánál. Használhatjuk a masszázshoz az egyik vagy mindkét középső ujjunkat. Alkalmazzuk a számunkra egyszerűbb módszert. Helyezzük a középső ujjunkat vagy ujjainkat a kis mélyedésbe, és nyomjuk meg a pontot. Fájdalmas? Erezzék! Masszírozzák! Ez az a csodálatos varázs-masszázspont, mely korlátlan energiát és erőt képes adni, amelyre ezekben az elfoglalt és stresszel teli világban mindenkinek szüksége van.
Testmelegítő masszázspontok
A különféle, a fej oldalának más és más területein lévő pontokat láthatnak megjelölve. Ezeket ideg-izom végződésekként ismerjük. Személy szerint én testmelegítő masszázspontoknak nevezem ezeket, a könnyebbség kedvéért. Ezen különös masszázspontok mindegyike viszonylagosan helyezkedik el. Ne feledjük, hogy nem minden fej azonos formájú, s éppen ezért meg kell találnunk a megközelítő területeket, amikor egy érzékeny vagy finom pontot keresünk. A gyakorlat segít abban, hogy ujjainkkal érezve, könnyedén megtaláljuk ezeket a pontokat magunkon és másokon egyaránt. Ezek a testmelegítő masszázspontok a test egyes területein fellelhető, különféle melegítő szereppel bíró testrészekhez vezető utakat tartják szabadon.
Engedtessék meg nekünk, hogy az egész test hőmérsékletét szabályozó, kis elektromos radiátorokhoz hasonlítsuk ezeket a pontokat. Ha például nem vagyunk képesek az időjárás változásához alkalmazkodni, akkor ez azt jelenti, hogy valamelyik testmelegítőnk nem jól működik, s újra életre kell kelteni.
Ezek a testmelegítők gyűjtik össze és rendszerezik az emésztő-, nemi, légző- és egyéb szervek energiáit. Együttműködnek a tüdővel, a vékonybéllel, a vesével, a szívvel és a nemi szervekkel.
A testmelegítők meridiánjai a kisujj körmének tövében kezdődnek, és a test hátsó részéig futnak.
Miközben a test más részeinek masszázspontjait masszírozzuk, teljesen automatikus és spontán módon megnyomjuk és megmasszírozzuk a testmelegítő pontokat anélkül, hogy igazából meg kellene tanulnunk pontos elhelyezkedésüket. Soha ne felejtsük el, hogyha érzékeny pontot találunk, mindegy, hogy a testnek melyik részéről érkezik a fájdalomjelzés, azonnal kezdjük el nyomni és masszírozni, egészen addig, míg a fájdalom meg nem szűnik.